Lőrinci - Lőrinci Hírei, 2017 (26. évfolyam, 1-14. szám)

2017-08-01 / 10. szám

2017. július 2 ITT TÖRTÉNIK LŐRINCIBEN Véget ért a tanév a Március 15. Középiskolában is Mélyremenő érdeklődéssel szemlélték a bánya titkait Útnak indult egy lőrinci csapat, hogy felfedezze a bányát Pető­­fibányán. A látogatókat a helyszínen Juhász Péter, a Petőfi­­bányáért Egyesület elnöke fogadta és kalauzolta a bányában. A hajdani fürdőépület és a fű­tőház mellett elhaladva a gyere­kek elérkeztek az altáróhoz, ahol egy kialakított előadóteremben Kónya Gyula tartott számukra vetítéssel egybekötött tanulságos előadást a bányászat történetéről. A lőrinciek megtekintették a hajdani bánya jelenleg látogatható részeit: az altárót, az elsőse­gélynyújtó termeket, az irányító- és a telefonközpontot és a lég­oltalmi helyiségeket is. A kirándulás alkalmával be­pillantást nyerhettek a bányá­szok életébe és munkájába, a bánya háború alatti és utáni mű­ködésébe. A kiránduláson a horgász­tónál megpihentek egy kicsit, s elfogyasztották az ebédet, majd az alagúton át a Művelődési Házig gyalogoltak, ahol fris­sítővel várták őket, majd a Művelődési Házban megtekin­tették Szent Borbálának, a bá­nyászok védőszentjének szob­rát és a felújított könyvtárat is. A kulináris élvezeteket a nap végén a fagyi, a jeges kávé és a sütemény jelentette a cukrász­dában, ahonnan feltöltődve a csapat a játszótér felé vette az irányt. A nyári feltöltődés időszaka vette kezdetét az Egri Szakképzési Centrumban működő Március 15. Középiskola diákjai és tanárai számára is. Véget ért a tanév a közoktatási intézményben, üresek az osztálytermek, az iskola 400 tanulója számára itt a vakáció. A tanévre visszatekintve Orb­án Erzsébet, az iskola igazgatója oklevéllel és tankönyvjutalom­mal köszönte meg mindazok szorgalmát és tudását, akik kimagasló közösségi és tanul­mányi munkát végeztek. Az is­kola több tanulója is részt vett például egy országos német tanulmányi versenyen, ahol a 600 versenyzőből az első helyen végeztek. A tanévzárón jó feltöltődést kívánva bocsátották útjukra a diákokat, hogy ősztől új cé­lokkal és erőbedobással tudják indítani a tanévet. A nyári szünidő kezdete a végzősök számára egyben vala­mi teljesen újnak a kezdetét is jelöli - szakmunkás- és érettségi bizonyítványt is szereztek - mondta el Orb­án Erzsébet. A vakáció ugyan többnyire két és fél hónapig tart, de a szak­iskolai, szakgimnáziumi tanu­lóknak ettől valamivel rövidebb a nyári gyakorlatok miatt. Egy újdonsággal is készültek általános iskolás diák számára, hogy megkönnyítsék számukra a pályaválasztást. Július első hetében várták az érdeklődőket egy napi 4-5 órás, szakmai programokkal tarkított nyári táborra. Az iskola a nyári szünet alatt szerdánként tartja nyitva majd kapuit azok számára, akik ügyeket intéznének. Ország-Tóth Szilvia Támogatták a bibliotékát Kihirdették az idei könyvtári érdekeltségnövelő támogatások nyerteseit. Több környékbeli település bibliotékája, köztük a lőrinci könyvtár is nyert el forrásokat, derül ki a kormany.hu-n közzétett eredménylistából. A térség mindösszesen most mintegy négy és fél millióval gazdagodott, ebből Lőrincibe 328 ezer forint érkezik.

Next