Mezőszilas - Szilasi Kisbíró, 2002 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2002-03-01 / 1. szám
2 2002. március S/ILASI KISBÍRÓ KÖZÉLET Községünk történelmével, történetével, múltjával viszonylag többen is foglalkoztak az elmúlt évtizedekben. Elég, ha a helytörténeti klubra, Németh Lászlóra, Kardos Bélára, Horváth Zoltánra gondolunk. Településünk jövőjével foglalkozó munkák, írások azonban nem kerültek nyilvánosságra. Ez arra utal, hogy nem is készültek ilyenek. Középtávú (5-10 éves) tervezések nyomaival többen is foglalkozhattunk a jelzett évtizedek (évszázad) alatt. Ezekről azonban többnyire kiderült, hogy inkább reményekre, álmokra, semmint valós alapokra épültek. Hosszú távú tervezésre, elemzésekre támaszkodó jövőkép felvázolására, de még prognosztizálásra sem vállalkozott senki. A fentiekből számomra nem marad más következtetés, mint a szomorú valóság, hogy falunk életében a véletleneknek, a sodródásnak nagyobb szerepe jutott, mint a tudatosságnak, mai szóhasználattal a profi, szakértő, esetleg menedzser munkának. Azt gondolom, nem túlzok, ha azt állítom, hogy a község hányódott-vetődött az ország és térségünk gyakori társadalmi, gazdasági, nem utolsósorban politikai viharaiban. Ez a korántsem új keletű felismerés vezetett el az alábbi kérdésekig: - Jól van ez így? - Másképpen nem történhetnek a dolgok? - Lehet-e változtatni, lehet-e tervezni, irányítani a jövőt? (Ami a szlogen szerint már elkezdődött.) Egyértelmű választ a kérdésekre ma sem lehet adni. Ennek ellenére úgy érzem, úgy gondolom, meg lehet, meg kell kísérelni, elébe menni az eseményeknek. A társadalmi, gazdasági folyamatok (életünk) alakulása többnyire kiszámítható, illetve ki lehet kalkulálni a várható történéseket. Ha így cselekszünk, nem érhet bennünket semmi váratlanul, fel lehet több alternatívára készülni. A felkészültek a jövő törvényszerűségeit is felismerve, előnyösebb helyzetbe kerülhetnek. A fentieket mindenképpen szükségesnek tartottam közreadni ahhoz, hogy akik akarják, megértsék, mi ad inspirációt, bátorságot az elemzéshez és a lehetséges jövőképek felvázolásához. Az eleve elrendelés lehetséges, de nem biztos! Nézzük tehát a szigorú tényeket, amelyek alapot szolgálnak a következtetésekhez. Településünk földrajzi elhelyezkedéséből sok minden következik. A nagyobb városoktól való szinte egyenlően nagy távolság már ma is döntő és mindinkább az lesz a jövőben. E városok fejlődéséhez, növekedéséhez kétség nem fér. Világtendencia, hogy a globalizáció, amely országunkat igazán csak az uniós csatlakozást követően fogja érinteni, pár év (évtized) alatt duplázza e városok, ill. agglomerációk létszámát. A globalizált országok lakosságának 65-70%-a igen hamar városlakó lett. Hazánkban a lakosságnak 50-55%-a él városokban. Könnyű kiszámolni, hogy az évszázad elején 1-2 millió embernek költözni kell, hiszen a születésekből a városiak duplázódása nem következhet be, a város közeli települések (az agglomeráció) lélekszáma is növekszik, tehát egyértelmű, hogy a távoli települések lakói, fiataljai képezik az utánpótlást. Mindezekből még nem szükségszerűen következik, hogy Szilasról is költözni fognak, mert a jelzett létszám más hasonló helyzetű településekből is verbuválódhatna. Településünk gazdasági lehetőségeit mérlegelve azonban egyértelmű helyzetkép látszik. Ennek lényege az agrárjelleg, ill. a szántóföldi gazdálkodásból fakad. EU-s számok szerint a Mezőszilason és környékén használt összes szántóterület max. 6-700 főnek nyújt megélhetést, olyan módon, hogy azt a létszámot ugyanennyi egyéb foglalkozású (orvos, pedagógus, köztisztviselő, közalkalmazott stb.) szolgálja ki, látja el. Ez a létszám a település természetes eltartó képessége. Egyéb helyi foglalkoztatás hiányában (mint most is) sokaknak kell vidékre (városokba) járni dolgozni. Az eljárók (bejárók) az első adódó alkalommal közelebb húzódnak a munkahelyhez, a megélhetéshez. Ez még akkor is így lesz, ha ideig-óráig létesülnek helyi minimálbéres munkahelyek, mert a városok már most is nagyságrenddel magasabb jövedelmet biztosítanak. Községünk tehát, mint városoktól távol eső település legfeljebb mérsékelheti az elvándorlást létszámának megőrzése érdekében. Ez sem lesz azonban könnyű feladat, hiszen a multik a többi közelébe települnek, mert ott van (lesz) számukra megfelelő infrastruktúra, logisztika, képzett munkaerő, informatika stb. Ez is világjelenség. A multik beszállítói sem távoli régiókban működnek. Az így képződő gazdasági potenciál egyben öngerjesztő is. Terítésére legfeljebb kísérletek, próbálkozások vannak. Valójában azonban ez még sehol a világon nem valósult meg. A mezőgazdaság szerkezeti átalakítása igényelhetne némi munkaerőt, ha nem a túltermelés gondjaival küzdene szinte minden agrárország. Jelenleg az ellenkező tendencia várható, mert az EU-ban már ma is kisebb a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, mint hazánkban. Sokan gondolják, hogy a vidék majd a turizmusból, az üdülésből, az idegenforgalomból is profitálhat. Ez azonban igen eltérő eredményeket mutat máris az ország különböző természeti adottságai és fejlettsége miatt. Szilas ilyen tekintetben soha nem lesz versenyképes például a Balatonnal, a Dunakanyarral, Hévízzel vagy Harkánnyal. Az is nyilvánvaló, hogy hazánk ilyen fajta lehetőségei köszönő viszonyban sincsenek azokkal az elvárásokkal, amelyek a vidék egésze részére megélhetés-kiegészítésül szolgálhatnának. Konkrétan leszűrhető, hogy Szilason van is, lesz is turizmus, ami azonban szép kevés az üdvösséghez. Nem kell ahhoz professzornak lenni, hogy megállapítsuk, az uniós országok mintájára a mi falvaink is hatalmas változások előtt állnak, és mint ilyen, úgy látszik, Szilas sem kerülheti el sorsát, vagyis a periférializálódott falvak ezreinek sorsára jut. Ezek a kihatások „megmondom az őszintét”, annak ellenére, hogy jó néhány éve foglalkoztatnak, nem hagynak nyugodni, vagyis folyton-folyvást keresem a kiutat, szeretném megtalálni a reális, kézzel fogható megoldást. így jutottam el, nem is olyan régen ahhoz a felismeréshez, amivel talán kezdhetnénk valamit. Lehet, hogy sokaknak idegen, szokatlan elképzelésnek látszik, mégis azt gondolom, hogy amíg nem csináltuk, nem szabad elvetni, még akkor sem, ha ez idő szerint kényszermegoldásnak látszik. Lássuk a medvét! A kiútkeresés közben abból a tényből indultam ki, hogy nemcsak falunk lakossága öregszik, hanem hazánké is, de egész Európáé is. Az egyre idősödő népesség egyre több gondozást, gondoskodást igényel. A határok eltűnésével ez az igény is határok nélküli, azaz nemzetközi lesz. A községben régóta működő időskorúak ápoló-gondozó otthona is példa. Igaz, hogy ez az intézet elsősorban szociális jellegű, de a jelenség (a várakozók számának százas nagyságrendje) tény. Tény az is, hogy az évek során szinte minden családban akad valamilyen kapcsolat az intézménnyel, ill. a gondozottakkal. A 200 fő gondozott már ma is jelentős, hiszen nélkülük lassan 2000 fő alá csökken lakosaink száma. Az otthonban dolgozók összlétszáma szinte azonos napjaink helyi munkanélküli létszámával. Tény az is, hogy idősödő korban nemcsak a szociálisan rászorulók igényelnek nyugalmat. Folytatás a következő oldalon —> Szilas jövője a „gondolkodó falu”?