Mezőszilas - Szilasi Kisbíró, 2007 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2007-03-01 / 1. szám

2 ÜNNEP 2007 március SZILASI KISBÍRÓ Sík Sándor: Mit jelent „magyarnak lenni"? Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. Még senkit sem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. Ez még nagyon kevés. Senkit sem tesz magyarrá az, hogy a vére ma­gyar, sőt még az sem, hogy magyarnak vallja magát: a magyarságot erkölcsi küzdelemmel, Isten sürgette cselekvés­sel úgy kell kiküzdeni. Magyarnak lenni erkölcsi lendület. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar: a magyar földnek, utolsó talpalatnyi regének, a magyar történelem minden mozzanatával a magyar embernek, s koldusnak és az emberhez nem méltó életet élőnek is. És cselekvés, levonni a konzekvenciáját ennek a hitnek és en­nek a szeretetnek: tenni tunyaság, kényelem, önérdek ellenére is, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten megkíván — ezt je­lenti magyarnak lenni Szent István szerint. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus (részlet) i. Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népek Óceánján! Mily álom ömlött álmodó fülembe, hogy nem hatolt bele a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű mormogása. Jaj, mindenből csak vád fakad: miért kímélted az erőt, miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést, erős, nagy védőgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam, én gonosz fiú! Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldus apám visszafogadsz-e, bedőlt viskódban helyet adsz-e, ha most lábadhoz borulok s eléd öntöm minden dalom s férges rongyaid csókkal illetem s üszkös sebeid tisztára nyalom? Nagy, éjsötét átkot mondok magamra, verset, mely nem zenél, csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó zsoltáros jajgatása Babylon vizeinél. Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hányjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! Arany János: RENDÜLETLENÜL (részlet) Hallottad a szót: „ —" Midőn fölzengi ajak S a millió szív egy dalon kévül, Egy lángviharban összecsapzanak?... Oh, értsd is a szót és könnyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon! Sokban hívságos elme kérkedik, Irányt még jóra, szépre is az ád; Nem mondom: a hont ők nem szeretik; De jobban a tapsot, mint a hazát... Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon Olcsó malaszttá szent imád ne váljon! MÁRCIUS 15. KAPCSÁN

Next