Híres Maros, 2000 (1. évfolyam, 1-12. szám)

2000-01-01 / 1. szám

Néhány nap múltán Az idő nem emberi találmány. Létezett, mielőtt az ember megjelent a Földön, mielőtt a Föld megszületett a Naprendszer­ben, a Naprendszer a Tejútrendszerben, sőt, mielőtt a tejútrend­szerek megjelentek a Kozmoszban. Az idő periódusokra osztása sem emberi találmány A Naprendszer kialakulásával megszüle­tett az év, ami alatt a Föld megkerüli a Napot, a hónap, ami alatt a Hold megkerüli a Földet (igaz, ezen az ember kissé módosított), a nap, mialatt a Föld saját tengelye körül egyszer megfordul. Az élővilág - közöttük az ember is - csak alkalmazkodott ezekhez a periódusokhoz. Az időperiódusok sorszámozása azonban emberi találmány, az emberi társadalom találmánya. Pontosabban az emberi társa­dalmak találmánya, mert a különböző társadalmak akkor kezdték el sorszámozni az időperiódusokat, amikor elérkeztek szellemi fejlődésük azon fokára, hogy erre egyrészt szükségük lett, más­részt, hogy erre kulturális fejlettségük alkalmas módszert is biz­tosított, így sokféle, különböző időszámítás született, s a ma a vi­lágot uraló időszámítás, amely Jézus feltételezett születésétől sor­számozza az eltelt éveket, csak egy a sok közül. Az tehát, hogy néhány nap múltán ez­redfordulóhoz érke­zünk, nemcsak a fizi­kai világnak, ezen be­lül a Földnek vagy a földi élővilágnak nem mond semmit, de még a különböző kultúrkö­rök számára sem meg­ünnepelendő ünnep. És mégis, ennek az ezredfordulónak különleges jelentő­sége van. Nemcsak azért, mert ez az idő­számítás vált globá­lisan elfogadottá. (folyt 2. ol­L-on) Egy lakhatóbb jövőért Pár nappal és egy új lappal 2000 előtt. Nemrégiben egy rendezvényen összegyűlt Nagymaros köztisz­teletben álló polgáraiból mindösszesen negyven fő. A baráti talál­kozón arról volt szó, hogy miért szeretünk Nagymaroson élni, mi­lyennek látjuk a város jelenét, milyen jövőt szeretnénk gyermeke­inknek biztosítani. A városról szinte kamaszos rajongással beszélő idősek, a bölcsbeszédűnek tűnő ifjak, s a rezignáltságukban is szen­vedélyes középkorúak egyforma hittel arról vallottak, hogy szeren­csésnek mondhatják magukat, végtelenül szerencsésnek, hogy a vi­lágnak erre „az aranyos szegletére” termette, sodorta, küldte őket jósorsuk. Körülbelül négyezerháromszáz lélek mondhatja el magáról, hogy NAGYMAROSI. Itt szimatolhatja meg nagyokat tüsszentve a tipegő gyermek az első fejét hó alól kibukkanó hóvirágot, aztán majd ifjú házasként a Dám nyári éjszakájában hódítja el feleségé­nek a nap közben összegyűlt, meleg fénnyel átszőtt hajának illata, s egy lombhullajtó nap délutánján itt érinti meg az embert babá­jának fürdés utáni melegsége, s szemben a Visegrádi várral a krizantém szaga is itt lengi majd körbe múló porunkat a hófedett te­metőben. Illatok, vil­lanások voltak csupán, dadogó szavak hang­zottak el arról, hogy mi az a földbenőtt földöntúli, ami ideköt minket. Tán a kinyíló völgy­szoros látványa Kisma­ros felől, amely min­dennapjaink monotó­niája után egyből va­lahová oda ragad el minket, ahol utoljára nagyanyánk szoknya­ráncai közt megbújva voltunk, midőn időben­­ folyt. 2 do­-on) Mile Zsigmond Zsolt felvétele

Next