Nagymaros, 2009 (1-12. szám)

2009-01-10 / 1. szám

VÁROSHÁZA Testületi ülés 2008. dec. 15. Az év utolsó ülése szinte baráti hangulat­ban telt, szép karácsonyi asztal mellett (köszönet érte a hivatal „angyalainak"), ahol még a humornak is helye volt. Mindezt azért mondom el, mert igen sokan vélekednek úgy, hogy a testület csak marakszik és veszekszik - holott az ülések nyilvánosak, bárki beülhet és meggyőződ­het állításának igazáról. Ezen az ülésen is megvitatták, több szempontból körbejárták a felmerült problémákat, és érezhető volt a jó szándékú hozzáállás. A döntéseket vagy egyhangúlag, vagy 1-2 ellenszavazattal hozták meg. Elfogadta a testület a 2009. évi esemény­naptár és a lejárt határidejű határozatokról szóló beszámolót, valamint szóbeli kiegé­szítésekkel a jegyző beszámolóját a Polgár­­mesteri Hivatal 2008. évi munkájáról. A helytörténeti múzeum létesítésére benyúj­tott pályázaton nem nyertünk támogatást, várjuk a következő lehetőséget. A Papkerti ingatlan is megkapta a lakhatási engedélyt. A rendőrséget helyettesítő körzeti megbízottnak még mindig nem találtak helyiséget. A településrendezési terv módosításáról is egyhangúlag szavazott a testület: a megváltozott jogszabályok miatt kellett a rendeletet módosítani. A testület igen sok szempontból vitatta meg az építményadó témáját. Köztudott, hogy a kormány 2009-ben 150 milliárd forinttal megrövidíti az önkormányza­tokat. Az állami támogatás nem ajándék, hanem az adónkból juttatják vissza. Ugyanakkor kötelezi az önkormányzatokat bizonyos feladatok elvégzésére. A pénzt valahonnét elő kell teremteni. Ezért szük­ségessé vált az építményadó felemelése, mert más bevételi forrás nincs. Bár a testület tudatában van, hogy a lakosság egyre nehezebb körülmények között él, egyre többet várna el a „hivataltól” (utcák felújítását, rendezvényeket, jobb közvilágítást, közbiztonságot, parkosítást, szépítést, nyugdíjasok méltányos támo­gatását), de sajnos az önkormányzat is csak addig nyújtózhat, ameddig a takarója ér. Mint már sokszor elhangzott, a közösség számára fontos intézményeket nem szeretné elsorvasztani. A környező településekkel összevetve az adó mértéke megfelel az átlagosnak: van ahol többet, van ahol kevesebbet fizetnek. Külön olvashatnak részleteket arról, hogy mi vár a nagymarosi épülettulajdonosokra. Nem kevésbé rossz hír a szemétdíjak vál­tozása, erről külön számolunk be részlete­sen. A Maros Kft. az önkormányzat tulaj­dona, feladata a hulladékbegyűjtés és a temető kezelése. A díjakat a társaság maga szedi be. Az önkormányzaton kívüli tények miatt a szemétszállítási díjat lényegesen fel kell emelni, amit a testület egyhangúlag elfogadott. Lakossági bejelentésre vizsgálta az aljegyző úr a temetési számlák tételeit, és megállapította, hogy a közmegelégedésre dolgozó vállalkozóval kötött szerződés hiányos és újat kell kötni, hogy ne legyen ok félreértésekre. A Szálloda és termálprojekt ügye lassan halad előre, de az ügymenetet nem érinti, nem hátráltatja a januári időközi választás. A jogászok kidolgozták a szerződéseket, most a befektetők vizsgálják, véleménye­zésük után a testület dönt elfogadásáról. Az aljegyző úr január elejétől rendszeresen egyeztet velük, és miután minden részletet tisztáztak, akkor kérnek hitelt a befektetők. Április elejére véglegesítik a Helyi Építési Szabályzatot. Ennek betartásával kezdőd­hetnek a munkák nyár elején. Egységesíteni, ésszerűsíteni kell és be kell tartatni a közterületekről és cégtáblákról szóló rendeletet. A bizottságok szakmai alapon dolgozzák ki és terjesszék a testület elé március 1-én a javaslatukat. A testület megszavazta a Dézsma utcai présház felújítására egy vidékfejlesztési pályázat, valamint falumegújítási pályázat keretében egy hintapark létesítésére (a Széchenyi sétányon) vonatkozó pályázat beadását. A gesztenyések támogatásáról szóló pályázatot már beadták. A Kodolányi főiskolától még kb. 4 millió forin­tot igénylünk, a per 2009­ február elején lesz. Tharan-Trieb Marianne A következő testületi ülés 2009. január 19-én lesz. 2009. január Újévi köszöntő „ ...ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. ” (János apostolnak első levele 3,18.) Tisztelt Nagymarosi Polgárok! Az év utolsó napjaiban már az új esztendőre gondolunk, bizakodunk, tervezzük a jövőt, reménykedünk egy eredményes, derűs, vidám, boldog, új esztendőben. Városunk eddig állta a „sarat”, talpon maradtunk! Fejlődésünk felgyorsulóban van, és csak rajtunk múlik, hogy ezt a folyamatot megtartjuk­­, vagy új irányt kezdünk. Aggódunk, mégis bizakodunk. Bizako­dunk, és hiszünk a jövőben, az Európa Uniós lehetőségekben, a felemelkedésben, a békében, és a demokratikus átalakulás további fejlődésében és letisztulásában. A bizakodás mellett el kell mondani azt is, hogy sok múlik rajtunk is. Mert lehet kifogást keresni, lehet bűnbakot találni, de az igazság mégis az, hogy jövőnket mi magunk alakítjuk. Tervszerűség, előrelátás, kitartás és sok­szor merészség kell életünk megváltoz­tatásához. Kívánom, hogy mi, nagymarosiak mind­nyájan, de az egész magyarság, egy szebb, boldogabb új esztendőt éljen meg 2009- ben! Ehhez kívánok mindenkinek jó egészséget, tettrekészséget, harcos, ered­ményes újesztendőt! Petrovics László polgármestert ! A____ Nagymaros Nagymaros Város Önkormányzatának havilapja Felelős kiadó: Nagymaros Város Képviselő­testülete • 2626 Nagymaros, Fő tér 5. • Telefon: 27/595-100 ,fax: 27/354-245 • Felelős szerkesztő: Tharan Marianne • nagymaros.ujsag@nagymaros.hu • Telefon: fax: 27/354-137 ’Levelezési cím: Nagymaros Újság • 2626 Nagymaros, Fő tér 5. • Hirdetések és kéziratok le­adása: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. ’Nyomda- BPRESS Kft. • HU ISSN 1586-5843 Lapzárta: minden hónap 28. r •nii

Next