Örkény - Mi újság Örkényen, 2013 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-01 / 1. szám

Mi Újság Örkényen? Ára: 100 Ft Az Örkényi polgárok lapja • XXIV. évfolyam 1. szám • 2013. JANUÁR A MAGYAR KULTÚRA NAPJA 1989 óta minden évben január 22-én ünnepeljük a Ma­gyar Kultúra Napját. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását, amelyet Erkel Ferenc zené­­sített meg. ■Nemzeti himnuszunkat énekeljük az év utolsó napján is, pontban éjfélkor. Amióta az eszemet tudom, sosem léptem úgy át egy másik évbe, hogy a Himnuszt ne hallottam volna, akár a televízióban, akár egy rendezvényen élőben. De ez az év másként alakult. Nem csendült fel a Himnusz éjfélkor sem a tévében, sem a rádióban, mert csak az utolsó pillanat­ban vettük észre, hogy elérkezett az ideje. Amikor meglát­ Kölcsey Ferenc: Himnusz Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel, Bal­sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhődte már e nép m A múltat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Á­ltalad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Fel­virágozának. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben, S elfújtád villamidat Dörgőfellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállóinkra vettünk. tűk, hogy az óra nagymutatója vészesen közelít a tizenket­teshez, túlkiabálva a hangosan mulatozó társaságot, kedve­semmel hangosan énekelni kezdtük a himnuszt. Hirtelen csend lett, leállították a zenét, és mindenki velünk énekelt. Csodálatos érzés volt. Megfigyeltem, hogy a himnusz éneklésekor mindenki arca megváltozik, ilyenkor elkomolyodunk, a bánat, a remény, a büszkeség váltakozik az arcokon. Ezek az arckifejezések számomra az együvé tartozást és a mindenkori magyar egységben való hitet jelentik. Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett, s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág, és völgybe száll, Bús kétség mellette, Vér­özön lábainál, S lángtenger felette. Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Szánd meg, isten, a magyart hit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart , Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhődte már e nép A múltat s jövendőt! (fk) Cseke, 1823. január 22. ISII, I

Next