Pusztaszabolcs - Szabolcs Híradó, 2016 (24. évfolyam)
2016-08-01
ÉVKÖZI SZÁMVETÉS Az önkormányzati munkának is megvan a ciklikussága. Az ősz az álmodozás időszaka, a lázas tervezés, hogy a következő nyáron milyen feladatokat, programokat szeretnénk elvégezni. Tél - amikor a költségvetést kell elkészíteni - a kijózanodás időszaka, amikor a lehetőségekhez kell igazítani az őszi álmokat. Majd jön a megvalósítás. Ha egy nyár végi rövid mérleget kívánok tenni, akkor elmondhatom, hogy a betervezett feladatokat sikeresen teljesítjük. Hiszen három stratégiai célt fogalmazott meg a képviselő-testület. Egyrészt azt, hogy folyamatosan biztosítsuk az intézmények működtetését, másrészt a városközpont fejlesztésével kisvárosi hangulatot alakítsunk ki, harmadrészt a városközponttól távolabbi területen élők is érzékeljék a mindennapi komfortot. A nyár végéig a Manóvár óvodában a balesetveszélyesnek tartott teraszokat újjáépítettük, ill. az elektromos hálózat cseréje is megtörtént. Az iskolában a kerékpártárolók telepítésével rendezett állapotok alakultak ki. Ezenkívül 2 tanterem felújítását vállalta az önkormányzat, amely menetközben kiegészült három alsó tagozatos osztályteremmel, hiszen a szülők, ill. ott tanítók vállalták a felújítás munkálatait. (Köszönet nekik!) Mellette zajlik a kazáncsere, ill. a szennyvíz-elvezetés új nyomvonalának kialakítása. A Polgármesteri Hivatal 15 év utáni festése megtörtént, a Körzeti Megbízotti Iroda is megújult. A temetőben a ravatalozó méltó körülményeket biztosít a gyászolóknak. A városközpont fejlesztésének még kevés a kézzel fogható, látható jele. Megterveztettük az orvosi rendelő előtti parkolót, az I. világháborús szobor világításának átalakítását, ill. a Hagyományok Háza (volt MÁV-iskola) mögötti terület megújítását. A Szabolcs vezér szobor állítása és az új közösségi tér kialakításának fogadtatása jelzi, hogy ezt a stratégiai célt különbözően élik meg a pusztaszabolcsiak. Sokan örülnek e megújulásnak, de jó néhányan a közvetlen környezetük fejlesztését fontosabbnak tartanák. Pedig itt is van változás. 37 ingatlan tulajdonosa kért anyagot (sódert, cementet), hogy járdáját rendbe hozza. 18 km hosszúságú nem aszfaltos útból 9 km útnak a javítása megtörtént. Cikolán az ivóvízhálózat tervezése elkezdődött. A játszótér is komfortosabb, a kastély is használható állapotban van. A víztorony felújításával hosszú távon biztosított az ivóvíz ellátásunk biztonsága. Remélem az ősz folyamán 200 m2 aszfaltos út kátyúzása befejeződik, az Adonyi út- Sport u. - Velencei út aszfaltburkolata megújul. Megtaláljuk a megoldást a templomok kivilágítására, valamint a hiányzó közvilágításokra. S előttünk még a következő év tervezésének feladata is. Csányi Kálmán polgármester www.pusztaszabolcs.hu Megkezdődött a IV. Szabolcs Nyári Fesztivál 2016. július 29-én este nyitották meg ünnepélyes keretek között a IV. Szabolcs Nyári Fesztivált a pusztaszabolcsi Művelődési Házban. A megnyitón szinte már hagyomány, hogy a Pusztaszabolcsi Városi Óvoda színesíti a programot. Ezúttal a Zsiráf Óvoda nagycsoportosai adtak szép műsort Lepsényiné Szépi Gabriella és Csontos Józsefné óvodapedagógusok vezetésével. Bernd Grebenstein, a németországi partnertelepülés, Staufenberg polgármestere is köszöntötte a pusztaszabolcsiakat és jó szórakozást kívánt a fesztivál változatos programjaihoz. Csányi Kálmán polgármester Hambalgó Lászlóval közösen több éves polgárőri szolgálatot elismerő okleveleket nyújtott át Fánczó Sándor, ifj. Kasztner László, Kulcsárné Aszalós Rozália, Kulcsár Attila, Bognár József és Balom József részére. A megnyitót Rácz Andrea szavalata és több zenei betét is színesítette: a József Attila Általános Iskola diákjai, Kun Vanessza, Török Enikő és Bartók Péter zongoráztak. Átadták az elismerő címeket is, amelyeket Pusztaszabolcs Város Önkormányzata minden évben a közösségért kiemelkedő tevékenységet folytató pusztaszabolcsiaknak ítél oda. 2016-ban a város díszpolgára lett Gubicza Tibor, aki több éven át a település polgármestereként is szolgálta a helyieket. Amint azt beszédében elmondta, családja több generáción át kötődik Pusztaszabolcshoz, ő maga pedig „a jó talajba erős gyökereket eresztett", hiszen 55 éven át élt a településen. Pusztaszabolcsért elismerő címben részesültek: Csuti Géza György és ifj. Kasztner László. Pusztaszabolcs Kiváló Közszolgálati Dolgozója címet adományoztak Ságiné Mihalek Juditnak, Sibáné Varga Juliannának és Török Máriának. Pusztaszabolcs Sportjáért díjat ítéltek oda Hamar Zsolt és Kubicza Titusz részére. József Attila Tanulói Emlékdíjat kapott Török Enikő, Szabolcs Vezér Tanulói Emlékdíjjal pedig Horváth Milán kimagasló tanulmányi munkáját ismerték el. A megnyitót ünnepi fogadás zárta az Ot Tó Étteremben. pusztaszabolcs.hu SZABOLCSINNYÁ NÍFESZTIVÁL.liftl