Ráckeresztúr - Ráckeresztúri Hírmondó, 2014 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2014-11-01 / 11. szám

2014. november - figyelmeztette a róka a kis herceget. „Mi az, hogy szertar­tás? - kérdezte a kis herceg. - Az is olyasvalami, amit alapo­san elfelejtettek, mondta a róka. Attól lesz egyik nap más, mint a másik.” Antoine de Saint-Exupéry örökérvényű sorait idézte az októ­ber 23-i ünnepi megemlékezésen dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester, majd hozzátette: ,A ünnep célja, hogy megmutassa az embereknek az igazi értékvilágot: amikor ün­nepelünk, mindig maradandó érték, követendő példa áll az ünnep középpontjában. Október 23-án ez az érték a szabad­ság és a haza szeretete. Az összefogás, a tenni akarás hihe­tetlen ereje, ami birodalmakat képes megrengetni. Amikor ün­nepelünk, a szívünket is ünneplőbe kell öltöztessük: tisztán, nyitottan, őszintén fogadjuk az ünnepet, így annak mondaniva­lója képes megérinteni szívünket, nyomot hagyni benne, olyan értéket közvetíteni felénk, ami által mi is bölcsebbek, többek, jobbak leszünk.” A Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola hetedik és nyolcadik osztályos diákjai felidézték az ötvennyolc évvel ez­előtti eseményeket, a pesti srácok hősiességét, az örömteli, majd a tragikus pillanatokat. A műsorban elhangzott az East együttes 56 című, sokáig betiltott dala is: „Ötvenhat izzó ősze volt, / Magyarország remény és pokol. / Gyűlt a tömeg és a harag nőtt, / Egy hazug világ szilánkokra tört, / Megmozdult a föld.” Kókai Dávid önkormányzati képviselő ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékezés nemcsak példa és mintake­resés, hanem egyben mintaadás is: „Táplálkoznunk kell a múlt­ból, hogy megfelelően tudjunk dönteni a jelenben, hogy utóda­inknak élhető jövője legyen. (...) Fontos, hogy a gyerekek meg­tanulják valós történelmünket, megismerjék hazájukat, kötődje­nek hozzá, és kialakuljon a hazaszeretet. A mai modern okostelefonos, tabletes, rohanó világban emlékeztetni kell őket arra, hogy nem mindig ilyen országban éltek az emberek. A forradalmat tizennyolc-huszonkét éves fiatalok indították útjá­ra. (...) Akkor nem az volt a legnagyobb problémájuk, hogy melyik több tízezer forintos telefont vegyék meg, hanem az, hogy szabadságban élnek-e, vagy elnyomásban.” Az ünnepi megemlékezés végén a Hősök terén álló emlék­műnél Ráckeresztúr Község Önkormányzata, a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola, a Bor-Ászok Dalárda Egyesü­let, a Darázsderék Nyugdíjas Táncegyesület, a Mákvirág Tánc­­csoport Egyesület, a Nemzetőrség, a Pávakör, a Népkör, az Őszirózsa Nyugdíjas Klub, a Ráckeresztúri Mosoly Óvoda képviselői is megkoszorúzták az emlékművet, és magánsze­mélyek is elhelyezték a megemlékezés virágait. Az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége nevében vitéz Kövesd Ferenc vezetőségi tag helyezett el koszorút.­­ ró - „Szükség van bizonyos szertartásokra” . A halhatatlan hősök emléke Nemzetközi gyertyagyújtási akciót hirdetett a Háborús Em­lékhelyeket Gondozók Társasá­ga november 11-ére. E napon minden településen 11 óra 11 perckor gyújtottak gyertyát a hősökre emlékezve az első világháborús emlékműnél vagy a temetőben. A kezdeményezés az I. világháború centenáriuma jegyében jött létre, célja, hogy „a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a a csatatereken maradt déd- és ükapáik sorsát, tekintsék fontosnak az emlé­kezetünk ébrentartását, a béke megőrzése melletti elkötele­zettséget. A HŐSÖK — köztük a számtalan közkatona — ÍGY LESZNEK HALHATATLANOK” - írja Németh Ist­ván, a szervező Krajczáros Alapítvány kurátora. A megemlé­kezés fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes. A kezdeményezéshez községünk is csatlakozott, igaz, most csak néhányan áll­tunk a hősi emlékműnél, de szólt a templom ha­rangja, és rövid fohászt is mondtunk az elesett kato­nák lelki üdvéért. Jövőre s az azt követő években szeretnénk, ha Ráckeresz­­túron is hagyománnyá válna a csöndes, közös megemlékezés. (6.) Adventi gyertyagyújtás Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a hagyományos négy adventi gyertyagyújtásra. Ünnepi műsorral készülnek a Rácke­resztúri Mosoly Óvoda gyermekei (advent első vasárnapján), a Ráckeresz­­túri Petőfi Sándor^^^^TM*“ "" jai (advent második va Hfl 2014. november 30., vasárnap, 10.00 2014. december 7., vasárnap, 10.00 2014. december 14., vasárnap, 10.00 2014. december 21., vasárnap, 10.00 Ráckeresztúr, 2014. november 12. Ráckeresztúr Község Önkormányzata diák köz

Next