Szántód - Szántódi Hírlevél, 1997 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1997-06-01 / 1. szám
Szántódi Hírlevél Szántódi Hírlevél__________________________________________________1997-ftrttlJS— Ezzel a népszavazási eredménnyel lezárult egy hosszú, több, mint öt éves várakozás és megkezdődött az Előkészítő Bizottság megbízatásának legnagyobb kihívása: a Belügyminisztérium szakmai apparátusa előtt is be kellett bizonyítani Szántód önálló község életképességét. Addig azonban hosszú hetek és hónapok kemény munkája állt előttünk. Először is a Zamárdi képviselőtestület folytonos akadékoskodása, törvénysértő magatartása és szakmai dilettantizmsa játszott közre abban, hogy több mint hat hónap kellett eltelni a helyi népszavazás és az 1997. június 15-i képviselő és polgármester-választás között. Másodsorban a Belügyminisztérium sem tudott érdemben foglalkozni a községgé nyilvánítás felterjesztésével, mert a Zamárdi Önkormányzat Hivatala - többszöri sürgető kezdeményezésünk és felszólalásunk ellenére - nem készítette el költségvetését és az a képviselőtestület csak a legvégső időpontban tárgyalta meg. A Szántódi Előkészítő Bizottság által elkészített és a Falugyűlés előtt 1996. december 6-án ismertetett Szántódi Költségvetést a Belügyminisztérium szakmai apparátusa teljes egészében jónak ítélte és elfogadta. Ennek alapján Kuncze Gábor belügyminiszter már fel tudta terjeszteni Göncz Árpád köztársasági elnök úrhoz Szántód községgé nyilvánítását aláírásra. És eljött a nagy nap! Minden szántódi lakos örömmel értesülhetett arról, hogy a Magyar Közlöny 1997/29. számában, április 3-án megjelent A Köztársaság Elnökének 71/1997.iv.3. KE határozata. Természetesen a fenti (a következő oldalon) határozattal még nem zárult le a közel hat éves küzdelem, mivel ezután kerülhetett sor az önkormányzati helyi választás kiírására. A választásokról szóló törvény ide vonatkozó előírása alapján "az esemény felmerülésétől számított 60 napon belül" választást kell kiírni. Ez az ún. esemény jelen esetben 1997. április 15-ével emelkedett "jogerőre", azaz 1997. június 15-én, mint végső időpont választást kell tartani. A Zamárdi Képviselőtestület által delegált Választási Bizottság végül is törvényesen kiírta Szántód területére a helyhatósági választást. Közben az események továbbra is változatos híreket produkáltak Tisztelt Olvasó! Mint ismeretes, 1996. október 27-én Szántód lakossága 73,7 %-os érvényes szavazat mellett 94,36 %os IGEN szavazattal kinyilvánította falualapítási szándékát.