Szekszárd - Családunk, 1999 (5. évfolyam, 20-22. szám)
1999 / 20. szám
z CSALÁDUNK Búcsú Merk Mihály atyától „Mindenki mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek”.Kor. 9,22-23. Tegnap gyors lábakon járt a szomorú hír: Merk atya meghalt. Elárvult a Szentlélek plébánia, gyászol a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, a család. Veszteségünket kellene hangoztatnunk, de ehelyett azért adunk hálát Istennek, amit általa adott nekünk, a híveknek az egyháznak... Ft. Merk Mihály, a Szentlélek egyházközség plébánosa, tb. kanonok, 1942. október 13-án született, Szatmárnémetiben. Elemi iskolai tanulmányait az 5. sz. Általános Iskolában, a középiskolát a gyulafehérvári kántorképzőben, a teológiát ugyanott végezte. Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá 1966. április 24-én. Gondviselőnk rendkívül mély lelkületű ifjúval gyarapította az egyház munkásainak a sorát. Segédlelkészként a Szent János apostol és evangélista (Hildeárda) templomban tevékenykedett. Pléánosként előbb Nagybocskón (1969- 1973), majd Sárközújlakon (1973-1976), Szinfaluban (1976-1987), Mezőteremen (1977-1990) szolgált. Azt követően került Szatmárnémetibe, előbb a Szent Család plébániára (1990-1994). Amikor megnyílt a lehetőség arra, hogy a Szamos negyed 16-os lakótelepén templom épülhessen, magára vállalta az azzal járó kegyelmet is. Ha gondokat, terheket említenénk, maga tiltakozna a legjobban, hisz rendkívüli örömmel látott munkához, az alapásástól a szentelésig. Számára a fizikai megvalósulásnál is fontosabb volt a léleképítés, a közösségformálás. Ezt tette a Szentlélek plébánián, ezt tette mindenütt, ahol szolgálnia adatott. Isten kiváló szónoki képességgel áldotta meg, karizmatikus egyénisége vonzotta az embereket, a fiatalságot. Az általa vezetett lelkigyakorlatok eseményszámba mentek. Nagynagy szeretettel ment mindenüvé, ahova hívták. Ám ő sem mentesülhetett az örök törvény alól: a gyertya, míg másoknak világuk elfogy, maga is elég. De a világosságt, amit ő gyújtott a lelkekben, őrzik a ívek, őrzik a fiatalok, akiket oly szeretettel karolt fel. Sosem kívánt számot vetni, mindig előre tekintett s újabb s újabb terveket szőtt. A dicséreteket elhárította, a templomszenteléskor adományozott Tiszteletbeli Kanonok címről is hallgatott. Fiataljaiban, kikben oly sok öröme telt, a keresztény értékeket ültette el, bennük látta a jövő hitvalló keresztényeit, akik a kőrengetegben valóban a Szentlélek fényében élnek majd. A Kolping családban a keresztény családeszményt kívánta hirdetni, továbbörökíteni a morális értékeket az anyagiaktól megszédített, oly közömbös világban. Az egyházközséget úgy tekintette mint egy nagy családot, amelyben a házi áldás nemes eszményei valóban eleven, meghatározó erőként működnek. Arról álmodott, hogy ki kellene adni egy olyan lapot, amely a szeretetről szól. Ezt szolgálta a plébániai kiadvány, amelyet híveivel szerkesztett és adott ki, a könyvnaptár, amelyet ugyanilyen céllal szerkesztett. Életműve maga a szolgálat, az Isten kegyelméből való harminchárom év, amelynek minden percét, sóhajtásnyi idejét egyháza, hívei lelki gondozására fordította. Amit tőle kaptunk, az kifejezhetetlen, tanítása, életpéldája itt marad, tovább munkál mindazokban, akik ismerték őt. Paptestvérünk földi maradványait a Szentlélek templomban ravatalozzuk föl; lelki üdvéért szerdán 12 órakor mutatunk be szentmiseáldozatot; a templomból kísérjük a Szamos-híd melletti római katolikus temetőbe. Irgalmas Jézus, adj neki örök nyugodalmat! A szatmárnémeti Püspökség (Szatmári Friss Újság 1999. január 26. kedd) Mi lesz bérmálás után? ... A bérmálás után jobban fogom szeretni Istent és mindent megteszek azért, hogy szeressek minden embert akár jóakaróm, akár rosszakaróm, mert Isten példát mutatott rá, hogy minden embert szeretnünk kell. Bérmálás után is fogok járni templomba, és minden nap fogok imádkozni Istenhez. Ifjúsági hittanra is majd szeretnék járni. Nem szeretnék azokhoz az emberekhez tartozni, akik miután megbérmálkoztak nem is tudják, hogy keresztény emberek. Mert vannak akik csak azért bérmálkoznak, hogy bérmaajándékot kapjanak, és igy nem várnak krisztusiba emberré. A Szentlélekkel együtt kell működni, azt kell várni a bérmálástól, amit a Szentlélek kínál: kegyelmi erőt a tanúságtételhez. Aki mindezt nem akarja, az mihez kapjon Szentlelket? A bérmálás után szeretnék életemmel és szavaimmal is tanúságot tenni az evangélium, a krisztusi út, igazság és élet mellett. Nemcsak magamért, hanem más emberekért is felelős vagyok, mivel a bérmálás szentségében a Szentlélek nagykorúvá tesz bennünket. Jauch Éva A bérmálás a nagykorúság szentsége. Én még sokszor nagyon is kisgyermeknek érzem magam és nem nagykorúnak. Az vigasztal, ami a Szentírásban olvasható: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a Mennyországba. Szívem tisztaságát, ártatlanságát gyermeki egyszerűségét szeretném bérmálás után is megőrizni. Ezért mindig megválogatom a barátnőimet, de legjobb barátnőm mindig anyu marad. Hinni mindenek fölött Istenben,Jézus Krisztusban és a Szentlélekben, hűséges akarok maradni halálomig. Bízni, remélni az ő végtelen jóságában és remélni mindenek felett. Koller Melinda ...Komoly feladatot kap mindenki, ki e szentségben részesül hogy saját élethivatásának megfelelően kiálljon hite mellett. Hogy majd egyszer egy kívülálló is meg tudjon különböztetni minket, keresztényeket, és ezen példa nyomán ők is vágyódjanak a krisztusi életre. Azonban sokan nem veszik komolyan küldetésüket. Elhitetik magukkal, hogy nem Isten szeretete az élet értelme, (pedig ez messze nem így van) Vajon miért? Csak egyszerűen elszoknak Istentől? Vagy nincs elég idejük? Nem igaz! Mac Picard írja: „Az atomizált embernek nincs ideje, mert nincs szeretete. A szeretet és az idő összetartozik. A szerető ember megáll a másik ember és a dolgok előtt, és időt szán rájuk - és ez a szeretet.” Tehát csak szeretnünk kell Istent és felebarátainkat és időnk lesz. Amit igazán szeretnénk, arra mindig van időnk. Én nem szeretnék az iménti csoportba tartozni. A bérmálkozás után nem szabad eltávolodni Istentől. Sőt ellenkezőleg, éppenhogy közelednünk kell, mivel most már az Egyház „felnőtt” tagjai vagyunk. Célunk, hogy Isten szemében napról napra jobbak legyünk, mindig tanuljunk valami hasznosat az életből. Továbbra is járni fogok hittanórákra, szentmisére, közösségbe. Imádkozni rendszeresen is szeretnék. De hisz ez talán előtte is megvolt. Akkor mi teszi különlegessé ezt az időszakot? A következőkben úgy kell élnünk, ahogy Isten parancsait betartjuk, és jót cselekszünk. Nem szabad őt megbántani, annak ellenére, hogy megbocsát nekünk, ahányszor elfordulunk tőle. „Büszkén vallom, hogy hívő vagyok, hiszek az imádság erejében,...” (G. Marconi) ________________________Novák Tulianna