Szigetbecse - Szigetbecsei Krónika, 2010 (12. évfolyam, 1-7. szám)
2010-01-01 / 1. szám
2 SZIGETBECSEI KRÓNIKA 2010. január-február felszínén a búvópatak használatról árulkodó kalapácsokat, fogókat, melyek a régi rendben, de munkátlanul lógnak a falon. Letűnt idők tanúi. Utolsó mesterük egy leendő múzeumnak szánta mindet. „Múzeumba kívánkoznak ezek a tárgyak, mielőtt elvesznének, s velük elveszne egy szakma emléke — mondta a mester. Társulhatnának ezekhez mindazok az eszközök, melyekkel nagyszüleink, szüleink még naponta dolgoztak. Össze kellene gyűjteni ezeket, s bemutatni a késő unokáknak, akik már sohasem hallják a fújtató hangját, a kovács kalapácsának vidám csengését, nem látják mint alakul engedelmesen az izzó vas a kovácsmester keze nyomán. ” Értékes tárgyakat őrzött Feigl Bódog is, akivel az egykor nélkülözhetetlen nádazó mesterségről beszélgettem. Nagyapja, apja, majd sógora is nagytudású, keresett mestere volt a nádazásnak. Itt (egy régi fabölcső mellett) e mesterség szerszámait tekinthettem meg. Újra felsóhajtottam a cikk végén: kellene egy falumúzeum, ahol megőrizhetők volnának a családoknál kallódó értékek. Ekkor még csak a kívánság fogalmazódott meg, de közben már többen dolgoztak is ezeknek az értékeknek az összegyűjtése érdekében. Legtöbbet a 2002 őszén megválasztott Német Nemzetiségi Önkormányzat tett az ügy érdekében. Amikor először fogalmazta meg céljait, már szerepelt itt egy helytörténeti gyűjtemény (múzeum) létrehozása. Később többször is búvópatakként jellemeztük ezt a törekvést, vágyat, ami néha látszólag eltűnik, de újra meg újra felszínre tör. A Krónika 2005 első számában bemutattuk a gyűjtött kincsek legérdekesebb darabjait: az 1800-as évekből való imakönyvet, a nagyapa billogját, egy parasztgazdaságban használatos mérlegeket. 2006 márciusában azután beszámolhattunk egy múzeum létrejöttéről, de ez bizony ugyancsak furcsa volt: digitális múzeum! Egy pályázat lehetőségét kihasználva községünkben három fiatal: Holndonner Mária, Horák Hajnalka és Rendi Nikolett 600 felvételt készítettek udvarokban, padlásokon, pincékben fellelt tárgyakról, iratokról, fényképekről. Ezekből aztán március 4-én csodálatos kiállítást rendezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Itt és így tört felszínre a búvópatak minden addiginál nagyobb erővel. Most már remélhetjük, sőt biztosak lehetünk abban, hogy ez a búvópatak, a falumúzeum létrejöttének vágya már sohasem kényszerül a „föld alá”. Kész a terv, megvan a nagyszerű helyszín, már csak az kell, hogy azok akik eddig is őrizték és szívesen adják majd a múzeumnak a náluk fellelhető, múltat idéző tárgyakat, írásos emlékeket, fotókat, továbbra is őrizzék ezeket, majd adják tovább őrzésre a remények szerint idén nyáron nyíló falumúzeumnak. A közösségért érzett felelősségüket, amivel megértették a múlt és a jövő tárgyakban megmutatkozó folyamatosságát, a tárgyak őrzésének fontosságát - köszönjük! Pap Kornélia Honfoglaló doktornő Február elsején tartotta első rendelését Szigetbecse új háziorvosa dr. Csernyi Zsuzsanna. 1983-ban Szigetszentmiklóson született, Szigethalmon élt. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi szakán végzett. 2009-ben pályázta meg a Szigetbecsén meghirdetett állást, amit elnyert. Akkor kerestem fel a letelepülő doktornőt, amikor családi segédlettel éppen a költözés nem könnyű feladatával birkózott. Az orvosi lakás szép, tágas, mindenki látható örömmel rendezkedett benne. A legújabb szigetbecsei polgárt nem kellett kérdezni mit érez: látható volt öröme, boldog izgatottsága. Érthetőek ezek az érzések, hiszen hosszú, nehéz tanulás után, fiatal életének új, ígéretes szakaszához érkezett. „Még nem jártam Szigetbecsén, de már évekkel ezelőtt hallottam jó hírét és elképzeltem, hogy jó lenne itt dolgozni - mondta. - Mindenképpen vidékre készültem, de ugyanakkor szerettem volna közel maradni a fővároshoz. Nem sokat gondolkoztam, amikor megnyílt a pályázati lehetőség számomra. Boldog vagyok, hogy a község vezetői, a polgármester, a képviselő-testület tagjai bizalmat szavaztak nekem. Minden erőmmel, tudásommal azon leszek, hogy megfeleljek ennek a megelőlegezett bizalomnak. Folyamatosan képzem magamat. Hallottam hírét az itt rendkívül aktívan működő civil szervezeteknek. Tervezem, hogy a lehető legrövidebb időn belül felveszem a kapcsolatot ezekkel a közösségekkel. Szeretnék részt venni az életükben, összejöveteleiken, a faluért végzett munkájukban. Szeretnék együtt lenni velük az ünnepeiken. Reményeim szerint így tudom - jövevényként - elnyerni az itt élők bizalmát és munkámmal pedig megbecsülésüket. Én máris szeretem ezt a helyet! Amikor először álltam meg az orvosi lakás, leendő otthonom ajtajában, percekig nem mozdultam és hallgattam a csendet! Az itt lakók talán már nem is veszik észre, természetesnek tartják, de én egy forgalmas főút mellett laktam, ahol szinte egy percig sem volt csend, még éjjel is dübörgött az autócsorda az ablak alatt. Tudom tehát, hogy érték a csend és jövőkutatók ígérik, hogy mindinkább az lesz. A nyugalom, a csend, a békesség az orvosnak is segítőtársa, szövetségese, az egészség megőrzésének, a betegségből való kilábalásnak egyik eszköze. A polgármester úr félig tréfásan, félig komolyan azt ajánlotta, hogy negyven évre írjam alá a lakásbérleti szerződést, kifejezve ezzel azt a reményét, hogy a község és én hosszú távon számíthatunk egymásra. Nekem is ez a kívánságom. Beilleszkedésem, elfogadtatásom érdekében minden lehetőt megteszek. Kérem bizalmukat és segítségüket. ’’