Szigetbecse - Szigetbecsei Krónika, 2010 (12. évfolyam, 1-7. szám)

2010-01-01 / 1. szám

2 SZIGETBECSEI KRÓNIKA 2010. január-február felszínén a búvópatak használatról árulkodó kalapácsokat, fogókat, melyek a régi rendben, de munkátlanul lóg­nak a falon. Letűnt idők tanúi. Utolsó meste­rük egy leendő múzeumnak szánta mindet. „Múzeumba kívánkoznak ezek a tárgyak, mielőtt elvesznének, s velük elveszne egy szakma emléke — mondta a mester.­­ Társul­hatnának ezekhez mindazok az eszközök, me­lyekkel nagyszüleink, szüleink még naponta dolgoztak. Össze kellene gyűjteni ezeket, s bemutatni a késő unokáknak, akik már soha­sem hallják a fújtató hangját, a kovács kala­pácsának vidám csengését, nem látják mint alakul engedelmesen az izzó vas a kovács­mester keze nyomán. ” Értékes tárgyakat őrzött Feigl Bódog is, akivel az egykor nélkülözhetetlen nádazó mesterségről beszélgettem. Nagyapja, apja, majd sógora is nagytudású, keresett mestere volt a nádazásnak. Itt (egy régi fa­bölcső mellett) e mesterség szerszámait tekinthet­tem meg. Újra felsóhajtottam a cikk végén: kellene egy falumúzeum, ahol megőrizhetők volnának a családoknál kallódó értékek. Ekkor még csak a kívánság fogalmazódott meg, de közben már többen dolgoztak is ezeknek az értékeknek az összegyűjtése ér­dekében. Legtöbbet a 2002 őszén megválasz­tott Német Nemzetiségi Önkormányzat tett az ügy érdekében. Amikor először fogalmaz­ta meg céljait, már szerepelt itt egy helytörté­neti gyűjtemény (múzeum) létrehozása. Később többször is búvópatakként jelle­meztük ezt a törekvést, vágyat, ami néha lát­szólag eltűnik, de újra meg újra felszínre tör. A Krónika 2005 első számában bemutattuk a gyűjtött kincsek legérdekesebb darabjait: az 1800-as évekből való imakönyvet, a nagyapa billogját, egy parasztgazdaságban használa­tos mérlegeket. 2006 márciusában azután beszámolhattunk egy múzeum létrejöttéről, de ez bizony ugyancsak furcsa volt: digitális múzeum! Egy pályázat lehetőségét kihasználva közsé­günkben három fiatal: Holndonner Mária, Horák Hajnalka és Rendi Nikolett 600 felvé­telt készítettek udvarokban, padlásokon, pin­cékben fellelt tárgyakról, iratokról, fényké­pekről. Ezekből aztán március 4-én csodála­tos kiállítást rendezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Itt és így tört felszínre a búvópatak minden addiginál nagyobb erővel. Most már remél­hetjük, sőt biztosak lehetünk abban, hogy ez a búvópatak, a falumúzeum létrejöttének vágya már sohasem kényszerül a „föld alá”. Kész a terv, megvan a nagyszerű helyszín, már csak az kell, hogy azok akik eddig is őrizték és szí­vesen adják majd a múzeumnak a náluk fel­lelhető, múltat idéző tárgyakat, írásos emlé­keket, fotókat, továbbra is őrizzék ezeket, majd adják tovább őrzésre a remények szerint idén nyáron nyíló falumúzeumnak. A közösségért érzett felelősségüket, ami­vel megértették a múlt és a jövő tárgyakban megmutatkozó folyamatosságát, a tárgyak őrzésének fontosságát - köszönjük! Pap Kornélia Honfoglaló doktornő Február elsején tartotta első rendelését Szigetbecse új háziorvosa dr. Csernyi Zsuzsanna. 1983-ban Szigetszentmiklóson született, Szigethalmon élt. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem általá­nos orvosi szakán végzett. 2009-ben pályázta meg a Szigetbecsén meghirdetett állást, amit elnyert. Akkor kerestem fel a letelepülő doktornőt, amikor családi segédlet­tel éppen a költözés nem könnyű feladatával birkózott. Az orvosi lakás szép, tágas, minden­ki látható örömmel rendezkedett benne. A legújabb szigetbecsei polgárt nem kellett kérdezni mit érez: látható volt öröme, boldog izgatottsága. Érthetőek ezek az érzések, hiszen hosszú, nehéz tanulás után, fiatal életének új, ígéretes szakaszához érkezett. „Még nem jártam Szigetbecsén, de már évek­kel ezelőtt hallottam jó hírét és elképzeltem, hogy jó lenne itt dolgozni - mondta. - Minden­képpen vidékre készültem, de ugyanakkor sze­rettem volna közel maradni a fővároshoz. Nem sokat gondolkoztam, amikor megnyílt a pályá­zati lehetőség számomra. Boldog vagyok, hogy a község vezetői, a polgármester, a képviselő-testület tagjai bizalmat szavaztak nekem. Minden erőmmel, tudásommal azon leszek, hogy megfeleljek ennek a megelőlegezett bizalomnak. Folyamatosan képzem magamat. Hallottam hírét az itt rendkívül aktívan működő civil szervezetek­nek. Tervezem, hogy a lehető legrövidebb időn belül felveszem a kap­csolatot ezekkel a közösségekkel. Szeretnék részt venni az életükben, összejöveteleiken, a faluért végzett munkájukban. Szeretnék együtt lenni velük az ünnepeiken. Reményeim szerint így tudom - jövevény­ként - elnyerni az itt élők bizalmát és munkámmal pedig megbecsülé­süket. Én máris szeretem ezt a helyet! Amikor először álltam meg az or­vosi lakás, leendő otthonom ajtajában, percekig nem mozdultam és hallgattam a csendet! Az itt lakók talán már nem is veszik észre, természetesnek tartják, de én egy forgalmas főút mellett laktam, ahol szin­te egy percig sem volt csend, még éjjel is dübör­gött az autócsorda az ablak alatt. Tudom tehát, hogy érték a csend és jövőkutatók ígérik, hogy mindinkább az lesz. A nyugalom, a csend, a bé­kesség az orvosnak is segítőtársa, szövetségese, az egészség megőrzésének, a betegségből való kilábalásnak egyik eszköze. A polgármester úr félig tréfásan, félig komo­lyan azt ajánlotta, hogy negyven évre írjam alá a lakásbérleti szerződést, kifejezve ezzel azt a reményét, hogy a község és én hosszú távon szá­míthatunk egymásra. Nekem is ez a kívánságom. Beilleszkedésem, elfogadtatásom érdekében minden lehetőt megteszek. Kérem bizalmukat és segítségüket. ’’

Next