Tab - Tabi Újság, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ A negyedik évfolyamába lépő Tabi Újság szerkesztője tisztelettel köszönti olvasóit, s e megbolydult világban kívánja a békét, az egyetértést, a boldogulást. Ha valaha szükség volt az egyetértésre, most talán még nagyobb, hisz az egymás elviselésének hiányát csak némelyek rosszindulata szárnyalja túl. Nem felejtjük el azt az emberi gyarlóságot, hogy mi szeretünk átlátni másokon, de nem szeretjük, ha mások átlátnak rajtunk és senki sem szeretné, ha életének valamennyi problémáját, saját lakása ajtajára kiírnák. Tudnunk kell, hogy mindenkinek először magának kell segítenie önmagán lelkiismerete és tisztessége határain belül, hogy a többség számára ne lehessen visszatetsző mindaz, amit úgy is tud. Sajnos az emberek olyanok, mint a madarak, amelyek mindig egyazon hálóba hagyják keríteni magukat, pedig már száz — meg százezer magunkfajta madarat kerítettek bele. Ne feledjük, hogy mindenki, mint újonc lép be a rövid életbe, s a gyermekek mégsem okulnak apáik ostobaságain. Ezért nem könnyű az embereket meggyőzni arról, hogy a szemük mellett eszükkel is nézzék a világot, és mérlegelve a belátható hétköznapokat, a lényegest a lényegtelentől, az értékest az értéktelentől meg tudják különböztetni, szelektálni tudjanak. Ez az év a „változások”, választások éve lesz, tele ígéretekkel, ígérgetésekkel. Alapigazság „nulla lex satis commoda vinibus est” (nincs törvény, mely mindenkinek elég kényelmes lenne), de fogadjuk el, hogy az igazságok világosabbá válnak egymás fényétől. A mindennapok emberének a társadalmi igazságok, mindig féligazságok, melyek hangoztatását sokan amnéziába burkolózva igyekeznek elfelejtendőnek tudni. Tudnunk kell azt is, hogy az embereket csak kívülről látjuk, mely napjainkban felettébb alkalmas a téves végkövetkeztetések megvonására. Sokaknak nem ártana elgondolkodni ezen évezredes latin közmondáson: „Donec eris felix multos numeralis amicos: Tempora se fuerint nubila solis eris.” (Ameddig szerencsés vagy, sok a barátod, de ha balra fordul a sorsod, magadra maradsz), s ezért fontos ekkor is „Ridendo dicere verum” (nevetve mondani meg az igazat), még akkor is, ha sokak szemében ez visszatetszőnek tűnik és „látszólag” biztosnak tekinthető igazságokat alapjaiban megrendítik. Minden értelmes embernek tudnia kell, hogy a hazugság mindig ártalmas, és egy gondolati tévedés is elegendő lehet ahhoz, hogy megrontsa az ízlést és az erkölcsöt. Sajnos az emberek nagy százaléka arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye, s utána hangoztassa a társadalom felelősségét, holott minden ember saját életének kovácsa. Az is gond, hogy az élet felgyorsult, s az emberek többsége az önálló gondolkodásról elég régen leszokott, s ezáltal befolyásolható, becsapható. Egészen vékony réteg az, amely szükségesnek tartja önálló ismereteinek bővítését, s a könyvtárakba tájékozódik, továbbképezi önmagát. A legolcsóbb és azonnali információ az amit a sajtó és hírközlő eszközök adnak, melyet készpénznek tekintenek a „csak” befogadók. Idő kell ahhoz, hogy az emberek úgy tudjanak tájékozódni, hogy képesek legyenek a kritikus szelektálásra, s felismerjék azon hamis prófétákat, akik politikai ismereteikre támaszkodva várják kifeszített vitorláikra a jó szelet. Kívánom, hogy az igazság kiderítése ne lehessen egyetlen ember számára sem kellemetlen, mert akinek hitele van az bizonyította és bizonyítani fogja, hogy sikereit nem egoista módon mások kárára kívánja érvényesíteni. Rövid életünk akkor nem hiábavaló, ha lelkiismeretünk, képességünk szerint elvégezzük mindazt, amit az élet ránk szabott, mert az ilyen mentalitás képes csak a másság elviselésére. Kegyetlen és nehéz az élet a többség számára, de a nyugdíjas korosztályunk még emlékszik ettől rosszabb, kegyetlenebb évekre is. A volt látszólagos jólét nem téveszthet meg senkit, mert évezredek bizonyították, hogy tisztességes munka nélkül hosszabb távon jól élni nem lehet, még a „jóléti társadalmakban” sem. Kedves Olvasó! Kívánjunk egymásnak reményteljes éveket és bízzunk az őszinte emberekben, tudva azt, hogy a világméretű recesszió áldozatokkal jár, de a nehéz helyzetben nem az egymástól történő elfordulás jelent megoldást, hanem egymás tisztelete, a másság elviselése és a kulturált magatartás magunkévá tétele. BOLEVÁCZ JÓZSEF szerkesztő TAB VÁROS KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 1994. ÉVI MUNKATERVÉBŐL A kapcsolatok hátterének és gyakorlatának jobb megismertetése, a szélesebb körű tájékoztatás végett fokozottan igénybe kell venni a Tabi Újságot. E lapot a jövőben is fel kívánjuk használni arra, hogy elsősorban hivatalos közleményeinket eljuttassuk valamennyi tabi állampolgárhoz. A helyi újságot hivatalos közlöny jellege miatt továbbra is díjmentesen kívánjuk terjeszteni.