Tab - Tabi Újság, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
BOLDOG ÚJ ÉVET! „Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod Árpád vére miként fajul? Nem látod bosszús egeknek Ostorait nyomorult hátadon ?" (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz) Nagyboldogasszony havában boldogan emelt fejjel - netán emelt bérrel - az inflációt megközelítően léphettünk be? Egyikkel sem! Mi büszke magyarok, ha nem is annyira büszkén, de volt időnk hozzászokni mindahhoz, melyet a nyomorult földi élet tőlünk megtagadott. Sajnálatos, hogy a szociális érzékenység a bankkonszolidációval mérhető, mert a pénzügyi manőverek fontosabbak az embernél, hisz „...minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs. ” Lovas nemzet vagyunk, hisz őseink egyenes háttal, jól megülve a lovat jutottak el erre a csodálatos földre, ahol kicsi nemzetünknek hont alapítottak. Honalapításunk 1100. évfordulóját ünnepeljük várhatóan szerény keretek között anyagiak híján. Sajnálatos módon vagy kiesett a vezérekből a lovaglás tudománya, vagy a lovakat harcosaink ma már megülni nem tudják, mert hol balra, hol jobbra csúsznak a lóháton. A közharcosok joggal kérdezhetik „Mi a magyar most? - Rut subarita váz. ", de ennek ellenére írhatta Bajza József már a XIX. században, hogy „Múltadban nincs öröm, Jövődben nincs remény", mely sajnos napjainkban is így igaz, bár ma is „Sírva vigad a magyar". Csodálkozom, hogy a tények ellenére sokan képtelenek felfogni azt a veszélyt, mely a létbizonytalanságban teljesül be, vagy strucc politikát folytatva inkább vallják az új pecsovicsok elveit: „Pecsovicsok nemes vért Eladnak egy húszasért Nem is élnek ők másért Csak az eszem-iszomért... ” Sajnálatos módon ez a magatartási norma az uralkodó napjainkban is. Egyesekben fel sem vetődik, hogy a rá bízott feladatot a közért tisztességesen el lehetne végezni. Sajnálatos módon még ma is többen vannak a kelleténél, azok akik a munkavégzésben másokra várnak és elhiszik önmaguknak, hogy a munka fedezete nélkül is jól lehet élni, s elég, ha hangoskodással, figyelemeltereléssel is érvényesülhetnek. Örömmel tölt el bennünket, hogy a privatizáció csúcsra futott! De kinek? Lassan a polgárság többsége sajnálatos módon kénytelen vállalni Szigligeti Liliomfijából az alábbi idézetet, mely több esetben ellentmond a felhangoknak: „ Üres a pénztár, A gázsi nem jár, Ha nem illik bár De szökni kell már. Együtt: Már többet itt Nincsen kredit"! (kredit - hitel) Hova szökjön az, aki csak magyarságát tudja vállalni, akit köt a hazaszeretet, mert többségnek a korábbi kényszerű belső vándorlás miatt a közvetlen szülőföldtől válni kellett. A szakképzettség nélküli városlakó többségének élete cifra nyomorúsággá változott. Sajnos a történelem egy emberöltő alatt is megismételheti önmagát, még ha magasabb szinten is, melyet bizonyít Arany János 1858-ban írt versének maisága: „Rossz időket élünk. Rossz csillagok járnak, Isten óvja nagy csapástól Mi magyar hazánkat." Nagyon ránk férne Isten oltalma e gazdaságilag kegyetlen, az embert semmibe vevő világban. Történelmünk során helykeresésünkért, de sokszor fizettünk drágán. Virtuskodásunkért, meg következetlenségünkért, a régi példabeszéd, figyelmeztetésekből tanulhattunk volna. A „Haza bölcse” második, Bécshez küldött feliratában már megfogalmazta a mindenkori vezetők számára a megtanulandó és megszívlelendő gondolatokat 1861- ben. „Kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk nem szabad" - majd ezen ominózus feliratban így folytatta: „Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől örökölt. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait; mert amit erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges. ” (Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei III. köt.) Deák Ferenc a sajtótörvénynek is egyetlen rövid paragrafust szánt: „...hazudni nem szabad" Sajnálatos, hogy számtalan történelmi intő példát nem vették komolyan, súlyuknak megfelelően azok, akiknek adott helyen, s időben illett volna. Elszomorító, hogy Berzsenyi ódájára a XIX. században írt paródia napjainkban is íródhatott volna. „Romlásnak indult hajdan erős bekecs, Nem látod a meggy színe miként fakul ? Nem látod a bosszús molyoknak Ostorait nyomorult irhádon ? " Sajnos sokan nem hiszik, mert még ma is azt hiszik, hogy „...minden a miénk”, pedig „csak átutazók vagyunk itt a Földön”. Utunk göröngyös, néha durva és közönséges, igazságtalan mégis „...kívánjuk, hogy legyenek boldogok szívünknek drága gyermekei és ne feledjék el soha, hogy mindaddig, amíg Isten kegyes lesz fellebbenteni a leplet az ember jövőjéről, addig minden emberi bölcsesség ezekben a szavakban rejlik. Várni és remélni. —" (A. Dumas) Kívántunk, kívánjunk boldog, békés új esztendőt mindenkinek, az egészségeseknek további jó egészséget, a hajléktalanoknak meleg kuckót, a betegeknek lehetőséget az élethez, pénzt gyógyszereik kiváltására, mert a holnapot, az élet értelmét csak a tiszta erkölcsben remélhetjük. BOLEVÁCZ JÓZSEF