Tab - Tabi Újság, 2005 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2005-04-01 / 1. szám

2 TAB­ ÚJSÁG 2005. ÁPRILIS II. Regisztrált munkanélküliek megoszlása 1. Nem szerint Évek óta a regisztrált munkanélkülieken belül a férfiak részaránya a magasabb. A változás 2004. évben az volt, hogy a nemek között az eltérés csökkent. Addig, amíg 2003- évben a munka­nélküliek számának csökkenésével a férfiak részesedése is arányosan csökkent a létszámbővítések tehát a férfi munkavállalókat érintették elsősorban­­, 2004. évben ez a tendencia csak kisebb mértékben érvényesült. A férfiak aránya év közben 50% és 58% között mozgott. 2. Iskolai végzettség szerint Iskolai végzettség szerint vizsgálva a nyilvántartott munkanélkülieket nincs változás a korábbi évekhez képest. Legnagyobb arányban a 8 általános vagy még azzal sem rendelkezők vannak (49%), 37%-ot tesz ki a szakmunkás réteg, viszonylag kevés a középfokú végzettségű (13%), s gyakorlatilag elenyésző a felsőfokúak aránya (1%). Elszomorító, hogy a csak 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében a különböző generációk azonos arányban szerepelnek, a fiatalok körében ugyanolyan mértékben van jelen az iskolázatlanság, mint az idősekében. A képzetlenek száma tehát generációnként újratermelődik. Bár országosan jelenleg a legnagyobb gond az, hogy felsőfokú túlképzés és szakmunkás alulképzés van és nagyon hiányzik a jól képzett szakmunkás réteg, térségünkre még mindig az a jellemző, hogy közép- illetve felsőfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni. Ennek oka, hogy a rendkívül kevés üres álláshely miatt az emberek magasabb végzettséggel is hajlandóak kevésbé kvalifikált munkakört is betölteni. A 2003. évi decemberi állapothoz képest a legfontosabb pozitív irányú változás, hogy az ellátatlanok 28%-os aránya mérséklődött, 22%-os lett. Negatívum viszont, hogy tovább csökkent a munkanélküli járadékban részesülő ügyfeleink száma és újra nőtt a rendszeres szociális segélyben részesülők aránya. Évek óta az okozza a regisztrált munkanélküliek körében a legnagyobb problémát, hogy a „beragadt” réteg esetében munkahely hiányában hogyan lehet az ellátáshoz szükséges jogszerző időt biztosítani. Erre 2004. évben nagyon kis esélyünk volt, hisz a támogatott munkahelyekre fordíthat keretünk minimális volt. (Közhasznú munkán megfordult ügyfeleink száma pl. a fele volt a 2003. évinek.) A regisztrált munkanélküliek körében legnagyobb arányban a munkaerőpiacon legmobilabb, 26-45 év közötti korosztály van. Arányuk 49%. Bár arányaiban kevesebben vannak munka nélkül a fiatalabb illetve idősebb korosztályból, mégis az ő elhelyezkedési esélyeik rosszabbak. Nem véletlen, hogy 2005­ évben támogatási rendszerünk is leginkább e két réteg elhelyezését segíti. 2005. év első három hónapjában a munkaerő-piaci helyzet tovább romlott. Januárban a regisztrált munkanélküliek száma 1363 főre, februárra még tovább 1381 főre emelkedett. Ez 19 %-os munkanélküliségi rátát jelent. ( Ugyanebben az időszakban a megyei ráta 16,5 %, míg a Dél-Dunántúli régió rátája 14,5 %.) Ebben az évszakban hasonlóan magas munkanélküliséget 11 évvel korábban, 1994. februárjában mértünk utoljára. 1994. év óta azonban tartósan 1000-1100 fő körül alakult a munkanélküliek száma, sőt 2001. februárjában 933 főre csökkent. Sajnos még a március hónap sem alakult kedvezően, a regisztráltak száma továbbra is 1300 fő felett maradt. IV. Tab város foglalkoztatási helyzete 1. Regisztrált munkanélküliek számának, összetéte­lének alakulása Az 1. számú melléklet az elmúlt 6 év azonos időszakában hasonlítja össze a legfontosabb munkanélküliségi mutatókat. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy a térségre jellemző ingadozás, javuló-romló foglalkoztatási helyzet a városra nem volt igaz. Tab város foglalkoztatási helyzetét az elmúlt 6 évben stagnálás jellemezte, a munkanélküliek száma tartósan 200 fő körül alakult. Ebben hozott változást a 2004-es év. A sorozatos létszámleépítések, csökkentések hatására a városban is emelkedni kezdett az állástalanok száma. 2005­ januárjában 238 fő, februárban 248 fő és március hónapban már 256 fő szerepelt a nyilvántartásban. Ezzel a városban is átlépte a 10%-ot a munkanélküliségi ráta, sőt március hónapban már a 11%-ot is meghaladta. A regisztráltak körében továbbra is a férfi munkaerő van többségben. Számuk emelkedéséhez nagymértékben hozzájárult az MKB­ Hungária Kft. és a Kapolyi Laktanya létszámcsökkentése. Ez utóbbitól eddig 14 tabi lakos került a nyilvántartásunkba. Iskolai végzettség szerint vizsgálva a munkanélkülieket, továbbra sem érvényesül a térségi tendencia. Bár a városban nőtt a képzetlenek aránya, jelenleg 32%-os, ez az arány még mindig jóval kedvezőbb a térségi, megyei arányhoz képest. A városban továbbra is a legmagasabb arányban a szakmunkások vannak. Jelenleg a munkanélküliek körében: - 14 fő lakatost; - 9 fő mg. gépszerelőt; - 9 fő szakácsot; - 9 fő varrónőt; - 7 fő kőművest; - 7 fő felszolgálót; - 5 fő elektroműszerészt; - 4 fő eladót; - 4 fő festő-mázolót; - 3-3 fő esztergályost, hegesztőt, villanyszerelőt, vízvezeték szerelőt, péket, gyors-gépírót, ápolót; - 2-2 fő maróst, asztalost, cukrászt, cipészt tartunk nyilván. 3. Ellátás szerinti megoszlás 2004. dec. 2003-dec. fő arány fő arány Rendszeres szoc. segélyezett 511 41% 329 32% Munkanélküli járadékos 287 23% 276 27% Pályakezdő 94 7,5% 64 6% Ellátatlan 279 22% 286 28% 4. Életkor szerint

Next