Tab - Tabi Újság, 2014 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2014-01-01 / 1. szám
Önkormányzati költségvetés és beruházási tervek 2014-re Tab Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 30-án tartotta idei első ülését, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a város 2014. évre szóló költségvetésének elfogadása volt. Schmidt Jenő polgármester urat kérdeztük arról, milyen realitásokkal, milyen tervekkel indulhat az évnek Tab önkormányzata? A 2014. évi költségvetés Tab városa számára egy kiegyensúlyozott évet fog teremteni. Előző évi mérlegünk alapján jelentős tartalékokkal indítjuk a 2014. esztendőt. A költségvetésnek a fő összege 1 milliárd 750 millió forint, ennyi kiadási és bevételi oldallal tervezünk. Várhatóan hogyan alakul a működés? - A fenti összegből 930 millió forint megy el a működésre. Ebben sok olyan tétel is van, amely működés kiegészítő támogatás az önkormányzat részéről. Néhány példa: az óvodához és az uszodához 30-30 millió forinttal, a művelődési ház és könyvtár működéséhez majdnem 50 millió forinttal járulunk hozzá. Az utóbbit azért is említem, mert e két intézmény együttes fenntartására mindössze 5 millió forint állami támogatást kapunk. Olyan is van, amit közösen finanszírozunk a kistérséggel. Ilyen pl. az orvosi ügyelet, ami 23 millió forint összköltségvetési kiadással jár, ebből Tab 15 millió forintot vállalt. Szükség volt-e a tavalyi évhez képest jelentősebb megszorításokra? - Jelentős forrásaink mennek el a működtetés szintjének megtartásához. Figyelemmel arra, hogy költségvetésünk nem deficites, hasonló szinten tudjuk működtetni az intézményi struktúránkat, mint az elmúlt évben. Terveznek-e, s ha igen, akkor milyen beruházások indulnak, vagy készülnek el ebben az évben? - Sok kisebb beruházást tervezünk 2014-re, de lesznek nagyok is. Például idén befejeződik a szennyvíztelep beruházása. A próbaüzem a nyár elején indul ; megnézzük, hogyan működik nyári és téli időszakban a szennyvíztelep. Európai Uniós pályázatok? - Lesznek idén is. Uniós támogatásból készül el a Szabadság utca vízelvezetése és a Kis-Koppány-patak tisztítása. A Szabadság utcánál saját forrásból készül az aszfaltozás, ez az utca az, amelyik leginkább rászorul a javításra. Egy nagy KEOP-os pályázatból — amelyet már benyújtottunk — szeretnénk megoldani a polgármesteri hivatal, a járási hivatal és a Petőfi Sándor utcai általános iskola épületének külső hőszigetelését. A hivatalok új nyílászárókat, új tetőt, napkollektorokat kapnak, az iskolában pedig megújítjuk a fűtésrendszert. Ennek a beruházásnak a költségvetési nagyságrendje mintegy 350 millió forint. Mivel gazdaságilag jelentős plusszal zárták a tavalyi évet, saját erőből terveznek-e felújításokat, beruházásokat? - Több saját erős beruházásunk is lesz, amelyet a költségvetési tartalékunkból meg tudunk oldani. Még ebben az évben elkészül a Kossuth Lajos utca páros oldalán lévő járda felújítása. A sportsátorba műfüves borítást teszünk. Reményeink szerint a pályázati pénzzel pótolva forrásainkat össze tudjuk kötni a sátrat és a futball öltözőket, amely bővítéssel és felújítással is együtt jár. Gondolkodunk a BMX pálya létrehozásán is. Megértem, hogy ezt a gyerekek nagyon szeretnék, megnézzük, mit tudunk a megvalósítás érdekében tenni. A képviselő-testülethez érkezett 450 aláírás komoly nyomatékot jelent. Aztán lesz még sok kisebb városszépítő munka: térkövezés, korlátok, átkötők, melyeket naponta használnak a település lakosai, ezeket komfortosabbá tesszük. Április 6-án országgyűlési, ősszel pedig önkormányzati választások lesznek. Gondolkodnak-e azért hosszabb távú tervekben? Hogyne. Ez az év egyben az előző stratégiai ciklus utolsó éve is. Nyáron már azon is gondolkodni kell, hogy a következő tíz évben milyen stratégiai fejlesztéseket tervezzünk, és azokhoz milyen uniós támogatási rendszerben tudunk forrásokat biztosítani. Felelősséggel kell terveznünk, hiszen ezek a stratégiák fogják képezni az önkormányzati választás és a következő testület munkájának alapjait. Hogyan foglalná össze az idei költségvetési tervezési munkát?