Táborfalva - Táborfalvi Mozaik, 1998 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

LAj évi le cseörv+ó Óév. Ismét hátrahagyottan, még friss emlékekkel tárod búcsúra elénk emlékeidet. Óév. Úgy utólag vizsgálva érzzük igazán. Hogy mennyi minden történt benned. .A messziről jött családok költöztek a faluba, s persze voltak olyanok is, akik el is távoztak. Búcsút intett az iskolának sok - sok nyolcadikos leány és­­ fiú. Örültünk a tavasz jöttének, vártuk a nyár melegétől érlelt első gyümölcsöket. A művelő­dési ház nagytermében százak gyűltek össze, hogy hallhassák, mire készül a falu, mi a közös feladatunk.­­Adjus elsején a sportpálya, a tóparti sétány százaknak jelentett örömet, kint a szabad ég alatt gyermek és felnőtt részére, a felszabadultság érzetét nyújtva. Elsuhant a nyár, s az őszt jelezte a sárguló lomb, az évente ismétlődő és várva várt búcsú és szüreti bál. A tél mindig újra és újra felveti, előhozza benső emberi érzelmeinket. •Halottainkra emlékeztünk, a rég vagy közelmúltban távozókra gondoltunk. S mikor elmúltak az emlékezés napjai, ismét felvettük az élet szokásos ritmusát, készülve az idősek napjára, a mikulásra, a karácsonyra. Liturgikus képlete az évnek, amit felvázoltam, mely külsőségében és tartalmában azonosnak tűnik. De mint a Alap, mely körül megfordul évmilliók óta a F­öld, mindig újat hoz, így a mi történéseink is az azonosságok mellett is mindig más és más élményt teremtenek bennünk. A lassan pergő évek múltba vesző emlékei kísérik nemzedékeinket azzal az örökkévalósággal, hogy az elmenők által ránk hagyott örökséggel folytassuk utunkat a jövőbe. A közelgő LAI esztendő elé tekintve új reményeket táplálva bizakodunk abban, hogy van és lesz erőnk céljaink megvaló­sítására. •Mit szeretnénk az új évben ? Természetesen azt, hogy amiről más sok szót ejtettünk megvalósuljon: a szennyvíztisztítómű, megépüljön a községháza. S­zemek létesítésével csökkentsük a munkanélküliek számát, növekedjék a község bevétele olyan adókból, mely a forgalmazásból és a termelésből adódik. Azt szeretnénk az új évben, hogy országunk a politikai csatározások közepette is a fejlődés folyamatában maradjon, bármelyik párt is kerül hatalomra. Azt szeretnénk - a helyhatósági választásra készülve -, olyan emberek kerüljenek a képviselői székekbe, akik tiszta erkölccsel, önzetlen emberi képességekkel rendelkeznek. Azt tekintik elsődlegesnek, hogy az emberekért, a községért kell elsősorban dolgozniuk, gondoskodni kívánunk az intézmények zavartalan működéséről. "Továbbra is támogatni kívánjuk szervezeteinket, biztosítani kívánjuk továbbfejlődésüket. Alapvető kötelességünknek tartjuk továbbra is, hogy "Táborfalva fejlődéséről, a faluban élő emberekről gondoskodjunk. Az a törekvésünk, hogy az emberekkel együttgondolkodva, cselekedve tegyük dolgainkat, és mindenkivel megoszthassuk sikereinket, esetleges kudarcainkat. L­gy akarjuk tenni kötelességeinket, hogy az emberek tiszteletét, megbecsülését és bizalmát érezzük magunat.éncXt., mert csakis az erények adhatnak reményt a jövőre nézve. Teiszem és hisszük, hogy az új év épp olyan sikeres és eredményes lesz, mint az elmúlt évek. ■ Hiszem, hogy az itt élő emberek akarata és cselekvési szándéka olyan erőt sugall és ad biztatást számunk­ra, aminek alapján kívánhatjuk: / / .Sikerekben gazdag LAj­övet a magam, a Képviselő-testület és az Önkormányzat dolgozói nevében ! Laczkó János polgármester második oldal

Next