Táborfalva - Táborfalvai Mozaik, 2007 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1. szám

— ! Idái­ g Táborfalvai MOZAIK BUEK 2007! Tisztelt Táborfalvi Lakosok! I­smét elszaladt egy esz­tendő, egy röpke pil­l ^ ^­­anat­ s Itt van 2007. Táborfalva Község újjáválasztott Képviselő­testülete, valamint a magam nevében, nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket ebből az alka­lomból. Remélem, az ünnepek hangulatát nem feledve, hamar sikerül visszarázódnunk a dolgos hétköz­napokba. Nehéz év áll mögöttünk, és úgy tűnik a következő sem lesz könnyebb. A 2007-es esztendőt önkor­mányzatunk szempontjából a túlélés évének tartom. A rendszerváltás óta eltelt 16 év alatt Magyarország nem jutott arra a szintre amely alapja lehetne egy egészséges gazdasági, társadalmi fejlődésnek. Ennek hiányát a települések jelentős része saját bőrén érzékelheti. E helyen nem akarván politizálni, rábízom mindenkire, önmaga döntse el, hogy véleménye és ismeretei szerint ebben kinek mennyi része van. Szerény véleményem szerint a felelősség közös volt és közös lesz. Egy Táborfalva méretű település életében nagy jelentősége van az itt élők összetartásának, össze­fogásának. Csak közös erőfeszítésekkel juthatunk előbbre, csökkenthetjük a hiányzó anyagiak okozta veszteségeket. Kis lépések ezek, de fontosságuk óriási! Az év végi ünnepek alatt nagy­on sok szó esik a szeretetről. Mai rohanó, sokszor embertelen, álsá­gos, ellenségeskedő világunkban egyre inkább szük­ség van a szeretni tudásra. Nem kell nagy dolog ahhoz, hogy egymás arcára mosolyt csalogassunk. Szeretet, a másik ember tisztelete, esetleges más nézeteinek tiszteletben tartása! Úgy érzem nem lehetetlen dolgok ezek, azzal együtt, hogy hazánkban ma ezek az érzelmek sok embertől kerültek nagyon távolra. Széttekintve azonban községünkben azt tapasztalhatjuk, hogy nagyon sokan vannak itt akik ezeket az érzéseket igyekeznek sugározni környezetükben, magánemberként, egyesületi tagként, közéleti emberként. A szeretetnek nem csak karácsonykor van létjogo­sultsága, hanem az év minden napján! Ezekkel a gondolatokkal, valamint egy ókori bölcs­től vett idézettel kívánok mindenkinek sikerekben, szeretetben gazdag, BÉKÉS, BOLDOG ÚJ ÉVET! „Minden nap elmúlik valami, amiért az ember szomorkodik, de születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni" Tóth Bertalan polgármester ^ KÖSZÖNET! ^ E­zúton is szeretném megköszönni munkájukat azoknak, akik az elmúlt időben önzetlen munkájukkal segítették önkormányzatunk fela­datainak végrehajtását! Közülük szeretném kiemelni az alábbiakat: TÜF Kht DAKÖV Kft Bolya Sándor Deli Tamás Halupka Miklós Ifj. Halupka Miklós Pászti Károly Önkormányzatunk 2006-ban több alkalommal pályázott a Gyermekélelmezési Alapítványhoz annak érdekében, hogy a rászoruló gyermekeknek segítséget tudjunk adni. Ezeknek köszönhetően három részletben 1189 kg tartós élelmiszert tudtunk kiosztani, a nyári szünetben 70 gyermek részére tudtunk másfél hónapon keresztül ingyene­sen meleg ebédet biztosítani, Karácsony előtt pedig 21 kg-os élelmiszercsomagokból 40 db-ot juttatni a hiányt szenvedő családoknak! A pályázat lebonyolí­tásában, a rászorulók felmérésében részt vettek az intézmények vezetői, Polgármesteri hivatal munka­társai, a védőnő, valamint a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója. Személy szerint Horváth Béla volt az aki a feladatok gyakorlati részét összefogta, a kiosztásokat megvalósította. Mindannyiuknak köszönöm az elvégzett munkát! Köszönet azoknak, akik önkormányzatunktól függetlenül, munkájukkal, adományaikkal hoz­zájárultak a rászoruló gyermekek, családok ünnepének megszépítéséhez! Tóth Bertalan polgármester

Next