Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2016 (34. évfolyam, 1-52. szám)

2016-02-25 / 8. szám

ш_________________________Sokféle___________________цд [UNK]д [UNK]д Eötvös 5-ös másodszor Ki, mit tud a cégekről? Második állomásához érke­zett az Eötvös 5-ös névre ke­resztelt rendezvénysorozat. A középiskola egy ötfordulós csapatvetélkedőt szervezett településünk 50. születésnapi rendezvényeihez csatlakozva. Míg az első fordulón fizikai próbatéte elé állították a fiatalokat, addig a folyta­tásban leginkább a szellemi frissesség ját­szott főszerepet. Bizony tájékozottnál kellett lennie annak, aki valamennyi fel­adatot helyesen akarta megoldani, hiszen a verseny kérdéseit kitalálók olyan város­­ismereti fotót is készítettek, ami felkészü­lés­ nélkül nehezen ment volna. A téma sem volt egyszerű, a város gyárai, vállalkozásai, gazdasági társaságai vol­tak a feladatsorok középpontjában, éppen ezért szakavatott zsűrinek helyi cégveze­tőket, képviselőket hívtak meg. - Jó dolognak tartom, hogy az iskolába ily módon bevitték a munka világát is - mondta Holló László, a Tisza Automotive Kft. ügyvezetője, a zsűri egyik tagja. - Ér­dekes és hasznos körbenézniük a diákok­nak, hogy milyen üzemek, gyárak mű­ködnek a városban, miközben megtud­hatják azt is, hogy milyen kapcsolat fűzi össze a települést az adott céggel. Nekem van más kapcsolatom a gimnáziummal, hiszen ide jár a fiam is az Eötvösbe, és cé­günk is támogatja az iskolát. A kora délután rendezett versenyre a vá­ros valamennyi iskolája kapott meghí­vást, minden intézmény egy ötfős csapa­tot delegált. Az egyházi iskolák, az álla­mi iskola és a Brassai mellett a házigazda Eötvös is ringbe szállt.­­ Volt több olyan feladat is, amire előre kel­lett kutatni, készülni. Itt van például ez a cég logóterv, de ezt a plakátot is korábban ké­szítettük, illetve egy többoldalas fotón is át­rágtuk már magunkat, amiben városismere­ti­ kérdések voltak, főként cégekről, társasá­gokról - sorolja az Eötvös-csapat szószóló­ja, Pónus Anna. - Ez utóbbi nem volt olyan egyszerű, keresgettük a válaszokat a neten, a wikipédiában, a lógó- és a plakáttervnél pedig több cég, vállalkozás közül választ­hattunk, ahogy körbenézek, látom sokunkat ihletett meg a Castello Cukrászda. Mostanság nincs programokban hiány az Eötvösben. Az egyébként is gazdag diá­kéletet színesíti ez a vetélkedősorozat, mi­közben a hétvégén az angol felvételit bo­nyolították az intézményben, délutánon­ként pedig már a pénteki Eötvös-bálra ké­szülnek a fiatalok. - Valóban sűrű a programunk - nyilatkoz­ta lapunknak Pogonyi-Simon Edit az Eöt­vös József Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium intézményvezetője. - A vá­rosban meghirdetett jubileumi program­­sorozathoz mi ezzel az ötfordulós vetélke­dővel csatlakoztunk, megmozgatva a fia­talokat, az emlékeket, felidézve a múltun­kat. Településünk az iparra épülve alakult ki, s nem csak a múltban volt szoros ez a kötelék, hanem a jelenben is. Mi is erre építkeztünk a mai vetélkedőnkön. Tesztel­jük, hogy mennyire tájékozottak diákjaink a témában, no és persze kutatómunkára is ösztönöztük ezzel őket. A múltkori sport­­versenyen vegyes csapatok voltak, min­den iskolából két-két főt delegáltak egy csapatba, ma viszont külön küzdött min­den iskola az első helyért. A versenyt a Ti­­szaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata nyerte, bert a Munkában a csapatok. A Krónika elérhetőségei: Tel.: +36 49 341-755­ - 36 49 341-844 Fax: +36 49 341-852 E-mail: kronika@tisztv.hu In memóriám Kiss László Kedves Laci, Laci Báty­ám ! Hihetetlenkedve nézem a Képújságban a Rólad szóló hírt. Előttem van a mindig nagy lendülettel kerékpározó sportember, a sétáló kutyabarát, az ügyfeleket szívé­lyesen fogadó szerviztulajdonos. A híres jégpályát tervező precíz mérnök, a család­apa, a felesége elé érkező férj, a nagy­ és jól mesélő, korrektül vitázó ős városla­kó. Még számban a frissen főzött kávéd íze, hallom nem tolakodó bölcs intelmei­det. Sok jó ismerősöddel együtt jó szívvel emlékezem én is Rád. Emlékedet meg­őrizzük. Farkas Zoltán Egyházi hírek Római katolikus Kedden és szombaton 18:00 órakor, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel fél 9­ órakor, vasárnap délelőtt 11:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Nagyböjt idején minden héten, pénteken, reggel 3- 8-tól ke­resztúti ájtatosságot végzünk a szentmise előtt a templomban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. A keresztút­­járás segít bennünket, hogy egyre jobban elmélyedjünk a meg­váltás misztériumában. Hiszen ha ezt megértjük, akkor min­dennapi áldozatainkat, életünket is könnyebben tudjuk Jézus Krisztushoz kapcsolni, terheinket hordozni. Egyházközségünk nagyböjti lelkigyakorlata az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva március 12-én, szombaton 14:00 órától lesz a plébánia közösségi termében, és az esti szentmi­sével ér véget. A lelkigyakorlat címe: A kiengesztelődés. Meg­hívott vendégünk Papp Tihamér ferences szerzetes pap Szent­­kútról. Jelentkezni lehet a templomban található jelentkezési lapon, vagy a plébánián március 6-ig. Elérkezett az adózás ideje. Kétszer 1 %-ról rendelkezhetünk. A Római Katolikus Egyház technikai száma 0011, a Tiszaújvá­­rosi Katolikusok Jövőjéért Alapítvány adószáma 18400900-1-05 Görögkatolikus Pénteken 17:00 Előreszentelt Adományok Liturgiája. Szom­baton 11:00 Szent Liturgia, megemlékezés az elhunytak­ról. 16:00 vecsernye. Vasárnap 9:00 Szent Liturgia Polgáron, 11:00 Tiszaújvárosban, 16:00 vecsernye. Szerdán 17:00 Előre­szentelt Adományok Liturgiája. Református Csütörtökön: 17:00 bibliaóra. Vasárnap Sajószögeden 9:00 órá­­tól, Tiszaszederkényben 10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 és 16:00 órától lesz istentisztelet. A városban a délelőtti isten­­tisztelet ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tar­tunk. A délutáni alkalmat követően konfirmációra felkészítő oktatást tartunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy Kis Lajos 58 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ezúton köszönjük meg mindazoknak - rokonoknak, barátoknak, kollégáknak (Taghleef Industries Kft. dolgozói), ismerősöknek - akik­­ elkísérték utolsó útjára. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kiss N­. László (okleveles gépészmérnök) a TVK volt főosztályvezetője tragikus hirtelenséggel életének 76. életévében elhunyt. A hamvasztás utáni gyászmise és búcsúztatása 2016. február 26-án (péntek) 14 órakor lesz a tiszaújvárosi római katolikus templomban. Temetése később, szűk családi körben történik. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló felesége, fia, menye, unokái, barátai és munkatársai Ezzel a rejtvénnyel véget ér februári sorozatunk. A megfejtéseket március 16. címre. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Siska József temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Tiszaújvárosi Krónika I Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa I Olvasószerkesztő: Ferenczi László I Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella I Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. I Telefon: 49/341-844, 341-755 I Fax: 49/341-852 I E-mail: kronika@tiszatv.hu I Kiadó: Tiszaújváros Önkormány­zata I Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége I Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89­22 I Felelős kiadó: dr. Juhos Sza­­bolcs jegyző I Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen I Felelős vezető: Dubóczki Tibor I ISSN 1417-8133 Megbocsátás 1-ig egyben várjuk e-mailben a kroni­ka@tiszatv.hu cimre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 10 MELLETT & AZ AFPRIZM 2. RÉSZI ÉR VAN ILYEN INDIUM VEGYJEL Fájó szívvel búcsúznak szeretett Édesanyjuktól Murguly Esztertől (élt 56 évet) három gyermeke és két kis unokája. Soha el nem múló szeretettel gondolunk Rá, szívünkben örökké él. Ágnes, István, Anett Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Farkas Gyula temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család

Next