Újszászi Híradó, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
ÚJSZÁSZI cí~fölcieli A helyi önkormányzat havonta megjelenő lapja XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Integrációs nap az egyenlő esélyekért Nagy sürgés-forgás, lázas készülődés előzte meg rendezvényünket. Asztalokat, abroszokat, evőeszközöket kellett szerezni, a kiállításra kellett készülni. Szorgos kezek terítettek, termet, fenyőt díszítettek, szendvicset készítettek, hogy december 19-én 14 órára minden készen álljon a vendégek fogadására. Aztán megérkeztek a vendégek, elkezdődött a program, én a mikrofon elé álltam. „Kedves Jelenlévők, kedves Sorstársak! A mai rendezvényünk egy pályázat eredményeként született meg. A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány szabadidős tevékenységek témakörben kiírt pályázatán csoportunk 250.000,- Ft-ot nyert. De a dolog nem itt kezdődött. A pályázatírást hosszú tanulási folyamat előzte meg. Amikor lebetegedtem, nem tudtam járni, leszázalékoltak és rokkantnyugdíjas lettem. Az Újszászi Híradó tartotta bennem a lelket. Fehér János főszerkesztő és Rózsa György hozták utánam a számítógépet, és hónapról hónapra, a három évig tartó műtétsorozat közben is, készült az Újszászi Híradó, és készül a mai napig is. Számomra ez jelentette a kapaszkodót, a gyógyulást. Amikor felépültem, tanulni kezdtem. Távoktatási formában elvégeztem a vállalkozási ismeretek című tanfolyamot, 2000. nyarán a Civil Ház és az egyesület közös szervezésében megtartott civil menedzsment-képző tanfolyamot. Ezt követte a Jászberényi Főiskola PHARE támogatással megrendezett "Felkészítés az interprofesszionális szakmai munkára" című tanfolyama, melyeken alapos felkészítést kaptam pályázati ismeretekből. 2001 márciusában Fehérné Szekeres Zsuzsa, a Művelődési Ház igazgatója hívta fel a figyelmem erre a pályázati lehetőségre, így belevágtam. Földi Lászlónéval, csoportunk gazdaságvezetőjével felkerestük Nász Margitot, egyesületünk elnökét szakmai tanácsért. Együttműködési megállapodást kötöttem a Művelődési Ház igazgatójával a kiállítás megrendezésére és a terem biztosítására, a Kastély Otthon igazgatójával, Szalóki Miklóssal a lakók bevonására és a gépkocsi biztosítására, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatójával, Bodnárné Szabó Gabriellával a rajzpályázat lebonyolítására, a gyermekműsor összeállítására. Ezúton is köszönöm munkájukat. (folytatás a 7. oldalon) Ulviczki Józsefné nyitotta meg a napot 2002.január - A tartalomból Visszatekintés...............................................2 Testületi ülés..................................................2 A Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról. 2 Az új háziorvos...............................................9 A minőségé a jövő......................................11 Magányosok karácsonya...........................11 Hasznos tudnivalók cukorbetegeknek... 16 A Vörösmarty hét eseményei....................19 Diáksportolók köszöntése.........................21 X. Bejgli Kupa...............................................23 VTB................................ 24 Naptár melléklet Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. FELELŐS SZERKESZTŐ: Fehér János A SZERKESZTŐSÉG TAGJAI: Barta Imréné, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, Rózsa György, Szilvási Ferenc, Tóth Csabáné, Varga László, Ulviczki Józsefné TÖRDELŐ SZERKESZTŐ: Kovács Nándor FOTÓ: Barta Imréné SZÁMÍTÁSTECHNIKA: Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Felelős kiadó: Nagyné dr. Szelmák Erika NYOMDA : REPRO STÚDIÓ - Szolnok LEVÉLCÍM: 5052 ÚJSZÁSZ KÖNYVTÁR SZABADSÁG TÉR 1. KÉSZÜLT 1200 PLD. Nytsz: B/PHF/505/SZ0/90 Ara: 150Ft 1. oldal -2002. január