Újszászi Híradó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-01 / 1. szám
XV. évfolyam 1. szám - 2005. január- Első kézből Tisztelt Olvasók! A december is egy hónap a tizenkettő közül, mégis hétköznapjaink olyan egysége, amely különös hangulattal és feladattal bír. A munka szempontjából ez a hónap is megfelelő feladatokat adott a hivatalnak, egyúttal egy piciny számvetést is készíthettünk az elmúlt évről. Elmondható, hogy városunk fejlődésének és fejlesztésének irányait kijelöltük, a rövid távú feladatok behatárolják munkánk és lehetőségeink egy részét. Óriásit léptünk előre, hiszen mindazon területeken, amelyeket célul tűztünk ki, előreléptünk. Ma már tudjuk, hogy a következő években mikor és mit építünk meg, fejlesztve ezzel a város lehetőségeit. Több tervünk révbe ért, és több olyan fontos terület munkái is ki vannak jelölve, melyek a további célok elérését szolgálják. Év vége van, és a ciklus felénél tartunk. A konkrétan elvégzett eddigi munkáinkról a márciusban megrendezendő városgyűlésen fog beszámolni a képviselő-testület és magam is. Az azonban biztos, hogy a 2005-2006-os években az eddig megnyert pályázatainkból több mint 1 milliárd 200 millió forint összegben tudunk fejleszteni. És ezt jó leírni! Mert ez a szám egy olyan összehangolt és sokrétű munkát takar, mellyel a közösen kitűzött célok közül az oktatási intézményeink fejlesztései realizálódnak. Ebben a számban benne van a hivatal, a testület munkája, benne vannak az intézmények, a bizottságok, nagyon sok településünkön élő polgár támogató egyetértése és munkája is. Decemberben is nagyon sok olyan dolog történt, amiről röviden szeretném tájékoztatni önöket. A hónap elején a TERVBER Kft. munkatársaival közösen végeztük el a kertvárosi iskola és a gimnázium címzett támogatásból megvalósuló munkáinak költségvetési felülvizsgálatát. A címzett támogatási igény benyújtása december 15-én megtörtént, melyet előzőleg a képviselő-testület tárgyalt (heves viták közepette). Az általános iskola második ütemének rekonstrukciójával, a tervezett kertvárosi négytantermes iskola rekonstrukciós bővítésével, a gimnázium tervezett felújítási munkáival az összköltség 2005-ös árakon 620 millió forint. Ezt az igényt nyújtottuk be a kormánynak, melyről 2005 májusában az Országgyűlésben születik döntés. Addig még van feladatunk, hiszen ez az igény 100 millió forinttal több, mint amit az októberi kormányülés jóváhagyott. Újév köszöntés tűzijátékkal A tartalomból Testületi ülés..............................................2 Kapcsolataink 2005-ben...............................5 Kék hírek....................................................7 Újszász egy holland szemével....................10 így látja az MSZP.......................................11 Kis karácsony, nagy karácsony..................15 Sorstársak karácsonya................................16 Karácsony a középiskolában......................22 Vörösmarty-hét az általános iskolában___23 Varga Adrienn bravúros győzelme.............29 Bejgli Kupa................................................30 VTB............................................................31 Naptár melléklet Felelős szerkesztő: Fehér Judit ♦ Olvasószerkesztő: Fehérné Szekeres Zsuzsanna ♦ Tördelőszerkesztő: Kovács Nándor ♦ Szövegbevitel: Ulviczki Józsefné ♦ Fotó: Barta Imréné ♦ Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (önkormányzat, sport), Hernádi László (vallás), Kovács Szilárd (kék hírek), Katona Károly (sport), Makula Károly (sakk) Nagy Elemér (helyi dolgaink), Nagy Ferencné (recept), Szilvási Ferenc (helyi dolgaink, sport), Tóth Csabáné (iskola), Tóth Péterné (iskola), Ulviczki Józsefné (első kézből, civil szervezetek), Varga László (sport) ♦ Nyomda: 1200 példányban a Repró Stúdió - Szolnok. ♦ Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 ♦ Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: www.ujszasz.hu Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az » Ára: 200Ft