Újszászi Híradó, 2020 (30. évfolyam, 1-12. szám)
2020-01-01 / 1. szám
- 2020. január - XXX. évfolyam 1 szám Címvédés a XXVIII. Vörösmarty Kupán December 14-én nyolc csapat - Nyárlőrinc, Pély, Szászberek, Szolnok, Túrkeve, Zagyvarékas, Újszász I. és Újszász II. - részvételével 28. alkalommal rendeztük meg az újszászi tornacsarnokban a Vörösmarty Kupa teremlabdarúgó tornát. A rendezvény nagyon kedvelt a vendég és a hazai csapatok számára, hiszen évek óta lelkesen készülnek a megmérettetésre, és a meghívás után azonnal jelzik indulási szándékukat. A tavalyihoz hasonló reményekkel várta a tornát a Rajka Attila által vezetett Újszász első számú csapata, akik a csoport első mérkőzésén mondhatni simán verték a nagy rivális Zagyvarékas csapatát (3-0). A második meccsen kicsit szenvedve, de hozták az úgymond kötelező győzelmet Nyárlőrinc ellen (2-0). A csoportgyőzelemért menő harmadik mérkőzésen Túrkeve - az eddigi torna szerepléseit felülmúlva - szívósan ellenállva döntetlent játszott a hazai csapattal. Újszász I.-nek ez is elég volt a csoportgyőzelemhez. A Tóth Gábor által vezetett Újszász második számú csapatának már nem ment olyan jól a játék, mint az elsőnek. Sajnos, csak a helyzetekig jutott a csapat, így gól nélkül és pont nélkül a csoport negyedik helyén végzett. Az „A" csoport mérkőzései: Nyárlőrinc - Túrkeve: 0-6 Zagyvarékas - Újszász I.: 0-3 Góllövők: Béki Norbert, Kanalas Roland, Nagy Róbert Nyárlőrinc - Újszász I.: 0-2 Góllövő: Béki Norbert 2 Szolnok - Szászberek: 2-1 Túrkeve - Zagyvarékas: 2-3 Nyárlőrinc - Zagyvarékas: 1-4 Túrkeve - Újszász I.: 0-0 A „B" csoport mérkőzései: Pély - Szolnok: 0-5 Szászberek - Újszász II.: 7-0 Pély - Újszász II.: 11-0 Pély - Szászberek: 3-5 Szolnok-Újszász II.: 12-0 Az „A" csoport végeredménye: (Folytatás a 28. oldalon) Győztünk! (Fotó: Fehér János) 1. Újszász 1 3 2 1 0 5 0 +5 7 2. Zagyvarékas3 2 0 1 7 6+16 3. Túrkeve3 1 1 1 8 3+5 4 4. Nyárlőrinc 3 0 0 3 1 12-11 0 A tartalomból Tudjunk róla!....................................................2 Testületi ülések..............................................5 Decemberi hírek a Zagyvaparti Idősek Otthonából................10 Adventi gyertyagyújtások..............................12 Magányosok karácsonya..............................14 Millagra tájékoztató........................................16 Ajándéksorsolás............................................19 Az Aranyifjak decemberi foglalkozásairól... 21 Nemcsak a húszéveseké a világ..................23 Újszászi alkotás lett a befutó........................24 Családi nap az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában..................................26 Adventi hetek az óvodában..........................29 Újszász meglepetést okozott........................33 Bejgli Kupa....................................................34 Szilveszter Kupa............................................39 Első helyen az asztaliteniszezők..................40 Naptár melléklet Vasúti menetrend melléklet Felelős szerkesztő: Fehér Judit ♦ Olvasószerkesztő: Fehérné Szekeres Zsuzsanna ♦ Tördelőszerkesztő: Kovács Nándor ♦ Szövegbevitel: Kovács Márton ♦ Állandó tudósítók, munkatársak: Fehér János (sport), Szurmai Tibor (sport), Varga László (sakk)* Nyomja: 750 példányban a Repro Stúdió-Szolnok.* Nytsz: B/PHF/505/SZO/90 ♦ Levélcím: 5052 Újszász, Könyvtár Damjanich út 2. WEB: wAxav.ujszasz.hu Email: ujszaszihiradofegmail.com, Facebook: wwv.facebook .com / ujszászvarosonkormmnnyzata Lapzárta:minden hónap 24-én Lapunkból tallóz és az átvett anyagokat továbbítja az »OBSERVER« V OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. Ára: 200F1