Újszászi Híradó, 2023 (33. évfolyam, 1-10. szám)
2023-08-01 / 8. szám
ÖNKORMÁNYZAT Újszászi Híradó Tudjunk róla Tisztelt Ujszászi Lakosok, Kedves Barátaim Július elsején a Jász Világtalálkozó idei helyszínén, Jászdózsán képviseltük településünket egy nagyobb delegációval. Július 4-én egy kötetlen beszélgetésre, "teadélutánra" invitáltuk a Polgármesteri Hivatal nyugdíjas dolgozóit. Köszönöm, hogy olyan sokan eljöttek és tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették munkánkat. Tanulságos volt végighallgatni a régi történeteket, felidézni az első választások utáni nehézségeket, megismerkedni az önkormányzatiság kezdeteivel, és az eltelt három évtized eredményeivel. Köszönöm Tolvaj József képviselőnek, hogy segített megszervezni az eseményt! Július 5-én táborozó kadétok látogattak el Újszászra. A katonai nevelés fontos feladat, melyből településünk is egyre nagyobb részt vállal. A kadétok szakavatott kísérővel bejárták és megismerték az Abonyi úti légvédelmi objektumot, majd megtekintették a nagy Orczy-kastélyt (Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ), végül légpuska lövészeten vettek részt a Rózsa Imre Technikumban. A nagy sikerre való tekintettel a táborozó kadétok július 11-én és július 27-én is visszatértek településünkre. Július 6-án az Idősekért Alapítvány szervezésével Szerbiába, Szabadkára és Palicsra látogattak el a Zagyvaparti Idősek Otthonának munkatársai. Az Alapítvány a családtagok utazását is lehetővé tette, így sokakat párjuk is elkísért az izgalmas útra. Szabadkán piacozással, majd rövid városnézéssel telt el a délelőtt. Ezután Palicsra, városunk testvértelepülésére látogatott el a csapat, ahol egy tóparti sétát követően hamisítatlan szerb grill-ebéddel kényeztettek el bennünket. Köszönöm, hogy én kísérhettem a csoportot ezeken a számomra nagyon kedves helyeken. A visszajelzések alapján úgy láttam, mindenki jól érezte magát az úton. Július 7-én a köztisztviselők napját ünnepeltük. A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak ezen a napon egy csapatépítő kirándulással köszöntük meg egész éves munkájukat. Július 10-én kezdődött el a Parkerdei Gyere Tábor, mely hagyományosan az Újszász Városi Önkormányzat és a Gyere Segíts Alapítvány közös nyári sátortábora. Idén is különleges élményekkel gazdagodtak a táborozok és táboroztatok egyaránt. Július 13-án Alpolgármester Asszony képviselte Önkormányzatunkat az Ujszászi Vasutas Egyesület által megrendezett szokásos Vasutasnapon. A rendezvény a vártaknak megfelelően, magas szinten került megrendezésre. Gratulálok a Vasutas Egyesület minden tagjának, de különösen Szajkó Gyuláné Terikének és Vas Imre elnök úrnak a lelkiismeretes, egymást segítő és támogató egész éves munkához! Első alkalommal rendezett harcos tematikájú honvédelmi tábort az MH 3. Területvédelmi Ezred 68. vitéz Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj Újszászon, a Parkerdei Erdészház területén. A különleges erdei környezet és a Zagyva folyó közelsége igazi terepgyakorlatokra adott lehetőséget, melyet jól ki is használtak a táborozók. Úgy gondolom, jövőre biztosan lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek. Normalizálódni látszik a szúnyoghelyzet településünkön. A légi irtás központi tiltása és a szokatlanul csapadékos időjárás együttesen katasztrófaközeli állapotot idézett elő az alsó-zagyvamenti településeken. Mára a komfortosság határát talán már elérő (egyes településrészeken a környezeti adottságok miatt biztosan ez alatt maradó) állapotot gyakorított földi irtásokkal tudtuk elérni. A június 3-i elrontott földi szúnyoggyérítés után a Katasztrófavédelem június 9-én, június 16-án, július 5-én, július 26-án és augusztus 2-án végzett beavatkozást a településen. Önkormányzatunk ezek mellett július 20-án saját forrásból földi hidegködös védekezést rendelt el. A további nyári hetekben minden valószínűség szerint folytatnunk kell majd ezt a gyakorított védekezési programot annak érdekében, hogy a vérszívók mennyisége továbbra is elviselhető mértékű maradjon. A Jász Világtalálkozón képviseltük településünket (Fotó: Facebook) A Parkerdei Gyere Tábor (Fotó: Facebook) 2 2023. augusztus