Váci Polgár, 2003 (9. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

NAPTÁR MELLÉKLETTEL • ARA: 68- F1 VÁCI­­POLGÁR 9. ÉVFOLYAM 1. SZÁM <1. KÖZÉLETI LAP 2003. JANUÁR ÚJÉVI GONDOLATOK • Megint eljött egy új esztendő. Si­etve, gyors léptekkel közeledett, s egyszer csak betoppant. Mi ismét nagy ricsajjal, zenével, petárdákkal ünnepeltük. Mulatság, kiáltások keveredtek az éjszakába. A városban innen-on­­nan vidám trombitaszó hallatszott. Az utcákon összetört néhány pezs­gősüveg, harsány kiáltozás törte meg a csendet, fiatalok gyülekeztek az egyik útkereszteződésnél. Az ott­honokban asztalra került sok újévi finomság, összegyűltek a régi isme­rősök, a kabaréműsorok közben el­mosolyodtak a tévénézők. A házak előtt még csillogtak a karácsonyi dí­szítések, megelevenedtek az utcák, dalba fogott az éjszaka. Csak az öreg Duna bandukolt ko­moran sötét medrében. Még dün­­­nyögött is magában, morcosan vo­­nogatta vállát, s ferde szemmel für­készte a várost. Nem értette a felhőtlen és fölszabadult örömöt. Örülhetünk-e megérdemelten az új esztendőnek akkor, amikor a tava­lyi évre sem lehetünk büszkék? Már az ünnepeink is hamisak. Advent első vasárnapján, amikor a családok meggyújtják otthonukban az első gyertyát és a karácsonyra gondolnak, Ciccolina beszél önma­gáról a közszolgálati televízió egyes csatornáján. A várakozás ün­nepén ő a magyar társadalom elé ál­lított példakép. Elfeledtük már a ke­resztény értékrendet és erkölcsöt, elfeledtük már azokat, akikre mél­tán lehet büszke a magyar nemzet. Új példaképek jelentek meg: a libe­ralizálódott világ felszínes, igazi ér­tékekkel nem bíró, kiüresedett em­berei. Gondoljuk csak végig, hová jutott a magyar társadalom, ha az év nagy részében Terry Black és a Big Brother-ház lakói válnak elsődleges beszédtémává. Visszatérni látjuk a 70-es, 80-as évek szellemét. Kétkedve nézünk az új év elé, mert azt várjuk, hogy a jelenlegi kormány bizonyítsa be mindannyiunk számára: tiszta esz­közökkel, hazugságok nélkül tud olyan eredményeket elérni, melyek a magyar társadalom fejlődését, fel­­emelkedését szolgálják. A hazai la­kosság jelenleg kettéosztott, politi­kai csatározások, éles nézeteltéré­sek jellemzik. Ezeken már illene túllépni ahhoz, hogy békésen, ba­rátságosan lehessen egymás mellett élni. Mind a jobb- és baloldalnak meg kellene tanulnia tisztelni a má­sikat, annak érdekében, hogy a föl­merülő problémákat tisztességes úton, a másik megfélemlítése nél­kül, emberekhez méltóan lehessen megoldani. Ebben jelen esetben a hatalmon lévőknek kellene gesztu­sokat tenniük az ellenzék, s ezzel együtt az ország jelentős része felé. A jobboldali egységnek pedig meg kell születnie ahhoz, hogy céljait, értékrendjét a közeljövőben meg tudja valósítani. Amíg a társadalmat az egyre inkább elhatalmasodó li­beralizmus, az embereket a széthú­zás, ellenségeskedés fenyegeti, nem örülhetünk fölszabadultan az új esz­tendőnek, mert ha nem cselek­szünk, s nem próbálunk változtatni rajta, ez az év is olyan lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Majd ha ké­pesek leszünk okosan kihasználni a bennünk rejlő értékeket és tehetsé­get, ha mindannyian felismerjük kötelességeinket, s örülni tudunk majd a nemzet gyarapodásának, ak­kor örülhetünk majd megérdemel­ten, s akkor vághatunk majd neki magabiztosan és boldogan az új esztendőnek. Ahhoz azonban, hogy a következő év sikeresebb, eredmé­nyesebb legyen, mindenkinek ön­magában kell megváltoznia. Elérkezett az új esztendő, s a vá­ros visszazökken az eredeti kerék­vágásba. Eltakarítják az utcákról a színes konfettit és a törött üvegeket. Sokan tettek újévi fogadalmat, me­lyet bizonyára sikerül majd hos­­­szabb ideig megtartaniuk. Minden­ki ismét munkába áll, s elvégzi mindennapos teendőit. Megtelnek az utcák és a boltok, zajlik tovább az élet. Talán csillapodnak majd a kedélyek, lassan talán elülnek a vi­ták, nyugalommal várjuk majd a következő évfordulót. Úgy, ahogy egy szép, békés Du­­na-parti kisvároshoz illik. A magyar kultúra és Kölcsey Himnusza Mi a kultúra? Az értelmező kéziszótár első jelentése szerint: az emberiség által létrehozott anyagi és szel­lemi értékek összessége. A művelődésnek valamely területe, illetve valamely korszakban, valamely népnél való megnyilvánulása. A magyar kultúra a kereszténység felvétele előtt is létezett, de ennek az ősi kultúrának írásos nyomai nem maradtak fenn. Nincs például naiv eposzunk, mint a finneknek a Kalevala. Csupán szóbeli mondák örök­lődtek nemzedékről nemzedékre. Krónikáink ezekre a szóbeli hagyományokra alapoztak, amikor a középkor­ban írásba foglalták például népünk eredetét. Arany János megkísérelte, hogy az elveszettnek hitt eposzunk pótlására műeposzt írjon, így született meg a Buda halála. Bár irodalmi értéke jelentős, mégsem tudta betölteni az űrt, ráadásul az archaizmusoktól sem mentes. Amikor a magyar kultúráról beszélünk, nemcsak az ezeréves keresztény államiság anyagi-szellemi értékeit értjük rajta, hanem az ősit is. Kölcsey Himnuszának születése a magyar kultúra napja. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert a nemzet múltjának értékteli és értékvesztett korszakait talán egyetlen mű sem fejezi ki jobban, mint ez a költemény. Nemzeti imádság lett, mert a költemény keretében, az első és utolsó versszakban az imádságra jellemző kérés, illetve könyörgés hangzik el: áldd meg, illetve szánd meg. Nem dicsekvés, nem az érdemek hangos hirdetése, nem a király vagy a császár dicsőítése jel­lemzi ezt a művet, hanem az Istenhez hajló, imádkozó ember szavait halljuk ki belőle. Magam elé képzelem a fél szemére vak költőt. A szatmárcsekei kúrián kitekint a téli tájra. Lehet, hogy éppen csendben hull a hó, de az is lehet, szél kavarja a hópihéket, csontig hatoló hideg van odakinn. Az épen maradt szemével a tájra tekint, lelki szemeivel a múlt­ba néz. Megelevenednek a honfoglaló magyarok. Ahogy az Ószövetségben Izrael népe Jahve segítségé­vel, Józsué vezetésével jutott az ígéret földjére, úgy őseinket is az Isten hozta fel „Kárpát szent bércére”. „A Kunság mezején” lengő kalász és a „Tokaj szőlő­vesszején” csepegő nektár igazi Kánaán. Amíg nem fordulnak el eleink az Istentől, addig az ellenségen ara­tott fényes győzelmek íródnak a történelem könyvébe. A dicső korszak tetőpontja Mátyás uralkodása. A ne­gyedik versszakban az ellentét bevezetőjeként hangzik fel a fájdalmas mondat: „Haj, de bűneink miatt”. Bűn­hődnünk kellett a bűneink miatt. Nem másokat vádol a költő, nem a sors véletlen játékának tekinti a szenvedé­seket, bűntudattal és a bűnbánó ember alázatosságával vall, ahogy később Radnóti teszi a Nem tudhatom... kezdetű költeményében: „Mert bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép...”. A rabló mongol nyila, a török rabiga, a belső viszály­kodás mind az Isten büntetései. Népünknek már a pogányság idején is volt istene, de az igaz Istent a ke­reszténységgel együtt ismerte meg a magyarság. Ez az Isten igazságos bíró. A nemzetéért aggódó költő ettől az Istentől kér, hozzá könyörög. Ezért vált az utolsó versszakban az áldd igéről a szánd szóra. Január 22-én a magyar kultúrát is ünnepeljük. Ilyen­kor illik számot vetni népünk, nemzetünk szellemi értékeivel. Nem vagyunk hátul a népek sorában. Tette­ink - az ezer éves európaiságunk óta - nemcsak a nem­zet, hanem az emberiség összkincsét is gyarapították, gyarapítják. Ha bűnöztünk, már megbűnhődtünk. Ér­demeinkért nem dicséretet, elismerést várunk. Mi, mai magyarok, a 21. század nemzedéke ugyanezt tesszük, amit 180 évvel ezelőtt Kölcsey, kérünk. Kérjük hazánk védelmezőjét, a magyarok védelmezőjét, hogy hozzon ránk víg esztendőt, boldog jövőt, nyújtsa ki felettünk védelmező karját. A múlt pedig legyen példa előttünk! Tanuljuk meg őrizni az értékeket, s a bűnök elkerülé­sével legyünk méltóak valamennyi nemzet megbecsü­lésére! Dóra Zoltán

Next