Váci Polgár, 2018 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8. szám
2 VÁCI POLGÁR 2018. augusztus Július 17: az egyik váci csata (1. rész) Az emlékezet csalfa dolog: túloz, elhallgat, átír, átértékel. Másrészről viszont út a múltba, annak megértéséhez. A történelem maga is emlékezés. Az, hogy mire emlékezünk, szintén nem véletlen. Ha saját magunkra gondolunk, másra emlékszünk egykori diákként az iskolából, mint például egykori tanáraink. Nekik talán más volt a fontos. Ugyanakkor vannak olyan momentumok, amelyeket ugyanúgy fontosnak tartunk, legfeljebb másképp emlékezünk rá. Vácott az 1848-49-es szabadságharcban több csata is zajlott. A ma embere, akárcsak az általános és középiskolai tankönyvek zöme, az első váci csatára gondol, nevezetesen 1849. április 10-re, a tavaszi hadjárat fontos győzelmére. Ez teljességgel indokolt is, hiszen ez a csata alapvető fontosságú volt a tavaszi hadjárat szempontjából. Azt a csatát viszont, amikor Görgey kénytelen volt az oroszok elől visszavonulni, a legtöbb tankönyv nem is említi, holott Hermann Róbert hadtörténész szerint például „A nyári hadjárat volt Görgey hadvezéri pályájának csúcspontja”. Ez a csata azért volt óriási teljesítmény, mivel a többszörös túlerőben lévő oroszok elől sikerült viszonylag rendezetten, a várhatónál kisebb anyagi és személyi veszteséggel visszavonulni, és ezzel az oroszok haditervét meggátolni. Paskievics orosz főparancsnok eredetileg az egész Görgey vezette hadtest megsemmisítését szerette volna elérni, ami végül nem sikerült. Tajtékzott is a dühtől, és a várost fel is akarta gyújtani. Ezt, mint ismeretes, Zichy Hippolyt kanonok bátor kiállása akadályozta meg. Ehelyett megelégedett végül néhány órás szabad rablással. Voltak civil áldozatok, vittek el temérdek ingóságot, de a város megmaradt. Érdekes, hogy abban a korban, amikor még a váci csatákban részt vevő honvédek egy része élt, miként tekintettek vissza erre. Than Mór festménye a júliusi váci csatáról: Görgey Ármin gyalogságát megmentik a Hunyadi-huszárok a mostani Konstantin téren A dualizmus korában az 1848-49-es eseményeket már lehetett ünnepelni. 1867 előtt nem. Az első 1848- as honvédemlékművet például, Vácott avatták fel, már 1868-ban, szinte azonnal, ahogy lehetett. Ez ma a Váci Települési Értéktár része. Az emlékművet Degré Alajos kezdeményezésére alkották meg. Közadakozásból épült, ami bizonyítja, hogy 1848-49 emléke elevenen élt az országban, másrészt Vácott különösképpen. Vác egyébként nemcsak az ütközetekben játszott fontos szerepet a szabadságharcban. Itt adta ki például Görgey 1849. januárjában váci kiáltványát. A honvédemlékműhöz több neves személyiség is fűződik. Egyrészt, mint írtuk, Degré Alajos ügyvéd, író, márciusi ifjú. Ő honvédként a szabadságharcban Földváry Károly önkéntes zászlóaljában is szolgált. A fegyverletétel után bujdosott. Az üldöztetés után Vácott villát vásárolt, és amint lehetett, visszatért a közéletbe. Ő szerezte az obeliszken olvasható sorokat is. Innen folytatjuk cikkünket következő havi számunkban. Bea Csaba Rusvay Balázs: Az Egy balladája Ha két koldusnak egy a szíve, közéjük az Úr sem állhat. Ha két harangnak egy a nyelve, és híven szólnak, nem fecsegve, örök tavaszt kondulnának. Ha két sólyomnak egy fiókja a nyári égen szárnyra kap, egy szentség lesz a perc, az óra, legyen a mennyek csavargója, hadd irigykedjen rá a nap! Ha két vándor egy igaz úton sétál ki a lusta nyárból, egy szívükre ősz ne omoljon, de várja tűzhely, család, otthon, mint Szűz Máriát a jászol! Ha két halottnak egy a fája, szaggassa bár a kósza szél, a téli göncöl glóriája egekből hajnal hasadtára pihenni hozzá visszatér.