Vác - Váci Napló, 2019 (28. évfolyam, 27-52. szám)

2019-11-15 / 46. szám

Váci Napló 11 Keserű Sándor feljelent, Szamosvölgyi B Csaba cáfol: egy szövevényes ügy háttere­ gy szélhámos, aki ellen ma is nemzetközi elfoga­tóparancs van érvényben, ráadásul meglovagol minden lehetőséget, amelybe be­lekapaszkodhat, így bár azt terjeszti, hogy ő az elhíresült Borkai-videókat közzétevő Ördög Ügyvédje blog szerző­je, valójában ahhoz semmi köze nincs - mondja Szamos­­völgy Csaba a minden jel sze­rint még ma is Izraelben élő Keserű Sándorról. Őt a váci­ak korábbról a város határá­ban létesített haditechnikai parkról szóló híradásokból ismerhetik, de a neve feltűnt egy választáson is, amikor a szociáldemokraták színeiben jelentkezett. * Furucz Zoltán Az ismert vállalkozó Sza­mosvölgyi Csaba a Váci Nap­lónak és az ES tévének közö­sen adott interjújában azzal indokolta jelentkezését, hogy szeretne tiszta vizet önteni a pohárba azután, hogy Keserű Sándor egy, a videómegosz­­tón közzétett felvételen beje­lentette: másokkal egyetem­ben feljelenti őt is. - Keserű Sándort huszonöt éve ismerem. Olyan híreket terjeszt magáról, hogy bejá­ratos a filmes világba és neves színészekkel van személyes kapcsolata. Ezekből azonban semmi sem igaz. Azokat a hí­reket, miszerint egy, az ÁVH- ról szóló filmet ajánlott Andy Vajnának, vagy hogy ebben Daniel Craig alakítja Rajk Lászlót, az érintettek sorra cáfolták. Szívesen mutogatja azt a fotót, amelyen az ismert színésszel együtt szerepel, de ez egy egyszerű hamisítvány - sorolja Szamosvölgyi Csaba. Hozzáteszi: az sem igaz, hogy a Saul fia forgatásán neki jelentős szerepe lett vol­na, abban az időben tudomá­sa szerint Keserű Sándor bör­tönben volt. Oszter Sándor, aki személyes kapcsolatban volt Keserű Sándorral, azt mondta róla: egy álproducer. A súlyos vádak miatt bíróság elé került színész perében az­tán a váci férfi végül több év börtönt kapott, de az ítélet­­hirdetés előtt különös körül­mények között Izraelbe me­nekült - hívta fel a figyelmet Szamosvölgyi Csaba.­­ A per­iratok szerint része volt ab­ban, hogy va­lakitől mint­egy nyolcvan millió forintot zsaroltak ki, ennek nagy részét pedig ő tette zseb­re. A bíróság esetében va­gyonelkob­zást is elren­delt - mondta a vállalkozó. a Megvan véleménye arról is, hogy miért csinálja ezt Keserű Sán­dor. Szamosvölgyi Csaba azt állítja, hogy a váci férfi orvosi eset, dokumentumok, illetve az érintett által leírt vallomá­sok bizonyítják, hogy szemé­lyiségi problémái vannak. - Kétségtelen, hogy nem vagyunk jóban - tette hozzá Szamosvölgyi Csaba. - Sok dolog van a rovásán, ezek kö­zül a legutóbbi eset arról szól, hogy az egyik ismerősömet becsapta és mintegy tíz millió forinttal tartozik neki. Emiatt 2018-ban büntető feljelentést is tettünk. Még abban az év­ben áprilisban megszökött Iz­raelbe, s távozása után többen is jelentkeztek, hogy a hadi­­technikai parkban lévő jár­műveiket elvigyék, mert ezek nem voltak kifizetve. Emiatt ő feljelentéseket is tett, de nem indult egyetlen eljárás sem. Szamosvölgyi Csaba azt ál­lítja: Keserű Sándor több vitás esetben erőszakot is alkalma­zott, ám az érintettek között most egyfajta összefogás van. A váci férfi, mint az Ör­dög Ügyvédje blog szerzője, egy videóban azt állítja: Sza­mosvölgyi Csaba, mint az Alkotmányvédelmi Hivatal volt munkatársa készítette az ominózus videófelvételt Bor­kai Zsoltról, ő vitte a drogot és a prostituáltakat a hajóra és Borkai Zsolttal és lányá­val milliárdos nagyságrend­ben folytatott pénzmosást Győrben. - Rögtön jön az első prob­léma: nem ismerem Borkai Zsoltot. Lányát, Petrát viszont igen, pár éve egy autókiállítá­son mutattak be neki, azóta talán kétszer-háromszor kö­szöntünk egymásnak. Az el­múlt időszakban egyetlen kö­zös ügyünk volt, az, amikor Borkai Petra 2017 tavaszán a Győrben megrendezett ifjúsá­gi olimpia kapcsán egy, min­denki számára hozzáférhető anyagot juttatott el hozzám szponzorokat keresve. Én ezt egy ismerősömnek továbbí­tottam, de őt nem érdekelte a dolog. Az ügyben megem­lített Répás Lajossal sincs szo­ros kapcsolatom, hat éve nem találkoztam vele - összegezte Szamosvölgyi Csaba. Bejelentette: az ügyben bí­rósági eljárást kezdeményez­tek. A jogi eljárást azonban nehezíti, hogy Keserű Sándor jelenleg „politikai menekült­ként” Izraelben tartózkodik.­­ Keserű nagyon különös körülmények között hagyta el az országot. 2018. április 26- án hajnalban repülővel távo­zott Tel Avivba, nyilván tudva azt, hogy a bíróság el fogja ítélni az Oszter-perben. Na­gyon furcsa, hogy előző napi keltezéssel zsidó körökből hi­vatalos igazolást állítottak ki, miszerint Keserű Sándor hit­hű izraelita. Ezzel kapcsolat­ban egy zsidó hitközségi el­nök belső eljárást indíttatott, s az azzal zárult, hogy a váci férfinek nincs köze a zsidó valláshoz - mondta Szamos­völgyi Csaba, aki bemutatott egy izraeli útlevelet is, amely­ben Keserű Sándor fotója, de másnak a neve és személyi adatai szerepelnek. Különö­sen érdekes, hogy a pecsétek szerint az útlevéllel többször be- és kiutaztak Izraelből.­­ A hamis útlevélre felhív­tam az izraeli rendőrség fi­gyelmét is, hiszen ott a terro­rizmus veszélye miatt nagyon komolyan veszik ezt. Kaptam is a levelemre választ, de tu­domásom szerint azóta sem történt még semmi. Izrael és Magyarország között egyéb­ként érvényes kiadatási szer­ződés van érvényben, ezért érthetetlen, hogy a nemzet­közi elfogatóparancs ellenére az izraeliek miért nem adják ki Keserű Sándort. Ha viszont a férfi megtévesztette az otta­ni hatóságokat, akkor adódik a kérdés: egy nemzetközi ter­rorista is ilyen könnyen túl­járhat a zsidó állam hatósága­inak eszén? Szamosvölgyi Csaba be­mutatott egy videót, amely az egyik izraeli választási kam­pányban készült. A reklám­anyagban több utcai polgár biztatja a polgárokat, hogy kedvenc jelöltjükre szavaz­zanak. A kisfilmben szerepel Keserű Sándor is. - Nagyon sok ember van, akinek elege van ebből a fi­gurából - indokolta Szamos­völgyi Csaba azt, hogy mi­ért lépett a nyilvánosság elé.­­ Izrael területéről fenyeget embereket, magyar közéleti szereplőket és magánszemé­lyeket rágalmaz. Mindezt úgy, hogy Izrael egy baráti ország. Jó lenne, ha végre a dolgok kiderülnének és mindenki világosan látná, ki valójában Keserű Sándor. (A cikkünk alapjául szolgá­ló stúdióbeszégetés videója az estv.hu oldalon megnézhető.) ■

Next