Visegrád - Visegrádi Hírek, 1998 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

Visegrádi Hírek VISEGRÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIV évfolyam 1. szám Petőfi­­versmondó délután a Magyar Kultúra Napján Az Áprily Lajos Általános Iskola és a Mátyás Király Művelődési Ház felhívással fordul Visegrád Polgáraihoz, Intézményeihez: Ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját január 22-én úgy, hogy a magyar kultúra egyik legjelesebb képviselőjének, Petőfi Sándor születésének 175. évfordulójára emlékezve versmondó délutánt hirdetünk korhatár nélkül. Ha szereti Petőfit és a verseket, jöjjön el január 22-én délután 15 órakor az Áprily Lajos Ált. Iskolába! Örülnénk, ha ezen a rendezvényen minden munkahely, civil szervezet, kis közösség és intézmény képviselné magát legalább egy-egy versmondóval! A szervezők 1998. január „Kunyhóból jő mind, aki a világnak szenteli magát... ” A PETŐFI-ÉVFORDULÓRA Irodalom- és verskedvelő ember lévén, sokszor megfordult már a fejemben a kérdés: ki a legnagyobb költőnk? A „legnagyobb magyarnak” Széchenyi Istvánt tartjuk, a „haza bölcsének” Deák Ferencet - ezt talán mindenki elfogadja, de lírikusaink bőségéből már nehezebb az egyértelmű választás. Mégis - s talán nem csak a 175. születésnap okán is - az az érzésem, hogy a magyar költőkirály kitüntető címére Petőfi Sándornál senki sem méltóbb. Az írófejedelem Jókai mellett ő a legismertebb, legolvasottabb, s talán a leg­több nyelvre lefordított poétánk. Ahogy a gyermek elsőként az anyatejet szívja magába, úgy ittuk magunkba kis­iskolásként az első verseket az irodalomórákon. So­kunk első találkozása a költészettel a Nemzeti dal volt a Himnusz mellett. A 48-as forradalom törté­néseinél is ott lángolt gyújtó lelké­vel, a kitöréstől haláláig. Tájversei­nek szépsége, a szabadság és sze­relem eszményi megéneklése, a buzdító csatadalok lelkesítő ereje, a meseszép János vitéz mind­máig ható élménnyé vált. Nyáron a visegrádi gyerekekkel Erdély-szerte utazgatva eljutottunk sok emlékhelyre, ahol annak idején Petőfi is járt. Megható volt a fehér­egyházi harcmezőn átutazni, látni a segesvári csata színhelyét, ahol utoljára látták, megállni emlékmű­ve előtt, s betérni a múzeumba, ahol éreztük a történelem szív- és torokszorító atmoszféráját. Fényképe néz le ránk a falról, körülötte a kor dokumentumai: képek, versek, megsár­gult könyvek sora. Most az évfordulón nagybetűkkel újuk le nevét, ahogy az a legnagyobbaknak kijár. A rövid, de annál egészebb életbe sok minden belefér. S ha az életet nem években, hanem tartalomban mérjük, s az övé ilyen volt, gazdag örökségéből jutott nekünk is. Majd ha utódaink hallják e szavakat: haza és szabadság, jusson eszük­be Petőfi, töltse el őket is annak tudata, hogy ő a miénk. B.I.

Next