Zalakaros - Karosi Krónika, 2013 (18. évfolyam, 1-22. szám)
2013-05-23 / 9. szám
2013. május 24. Sakk-torna harminckettedszer NEMZETKÖZI SAKKVERSENY ÉS NYÍLT MAGYAR BAJNOKSÁG Novák Ferenc polgármester az eseményt felvezető sajtótájékoztatón kiemelte: eddig tizenkét országból 137 versenyző jelezte részvételi szándékát, a létszám még nőni fog, és a kísérőkkel együtt több száz vendége lesz Zalakarosnak. A versenyt a Móra-iskola tornatermében rendezik meg, több helyszín kipróbálása után ugyanis a játékosok, kísérők és szurkolók befogadására ez a legalkalmasabb. Mint mondta: a rendezvényt az önkormányzat és a turisztikai egyesület támogatja, hiszen a nemzetközi sakkversenyt a város egyik legvonzóbb rendezvényeként tartják számon. Horváth Tamás, a magyar szövetség alelnöke, a viadal főigazgatója - aki a férfi válogatott szövetségi kapitánya is - kitért rá, hogy az indulókra kilenc forduló vár. A zárónapon 8.30 órakor lesz a kezdés, a többi napokon 15 órakor. A sakkverseny megnyitóján adják át a Sakkkultúráért Alapítvány és a Magyar Sakkszövetség által közösen alapított, a Caissa Lovagja kitüntetést is. Jelezte: a tornán erős mezőny várható, így remek küzdelmeknek lehetnek majd tanúi az érdeklődők. Czimondor Nándor, a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke a rendezvény turisztikai fontosságát emelte ki a tájékoztatón. A polgármester és a sakkszövetség alelnöke pedig egy gyors játszmán jelképesen csaptak össze a sajtótájékoztatón, ízelítőt adva a verseny várható hangulatából (képünkön). Végre elkényeztetett minket a természet a hosszú hétvégén, így a fürdő strandi szolgáltatásait is rengetegen vették igénybe a pünkösdi időszakban. A remek idő tiszteletére Vízipók birodalma is megnyitotta kapuit, de népszerű volt a hullámmedence és a családi medence is. Tizenhárom nemzetközi nagymester és egy magyar női nagymester is asztalhoz ül a lapunk megjelenésével azonos időben kezdődő és egészen május 30-ig tartó XXXII. Zalakarosi Sakkfesztiválon, amely egyben magyar női és férfi nyílt bajnokság is. A megye gazdaságáért Zala Megye Gazdaságáért Díjban részesült a Gránit Gyógyfürdő Zrt. az elmúlt időszakban a fürdő területén végrehajtott fejlesztések elismeréseként. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Zalai Hírlap Zalaegerszegen rendezett gazdasági fórumán adták át a zalai vállalkozásoknak megítélt idei kamarai elismeréseket. A kitüntetést dr. Burján Richárd, a fürdő vezérigazgatója vette át Mazzag Ferenctől, a megyei kamara elnökétől, valamint Gyutai Csabától, Zalaegerszeg polgármesterétől és Kázmér Judittól, a PLT stratégiai ügyvezető igazgatójától (képünkön). A megyei gazdaságfejlesztési díjra kilenc, Zalában működő vállalkozást terjesztettek fel, köztük 10 milliárd forintos árbevételt magáénak mondható Zala Volán Zrt.-t, vagy a hárommilliárdos éves bevétellel büszkélkedhető Zalacot. A Gránit Gyógyfürdő kitüntetéséhez indoklásként a sokmilliárdos innovatív beruházásokat és a dél-zalai foglalkoztatásban betöltött kiemelkedő szerepét jelölték meg.