Zalakaros - Karosi Krónika, 2014 (19. évfolyam, 1-22. szám)
2014-09-11 / 15. szám
Támogatást nyert az önkormányzat a közelmúltban a Belügyminisztérium pályázati kiírásán. A konyha felújításának lehetősége mellett a bölcsőde és az óvoda közötti terület lefedésére kerülhet a pályázat segítségével sor, a munkálatokkal együtt azonban a bölcsődei férőhelyeket is bővíti saját költségén az önkormányzat. A képviselő-testület szeptember 3-i rendkívüli ülésén döntött a beruházásról, kiválasztva a legkedvezőbb árajánlatot tévő vállalkozót. A kivitelezés a napokban el is kezdődik, s várhatóan egy hónapot vesz igénybe. Novák Ferenc polgármester elmondta: a kialakult helyzetet méltányolva a kivitelezés időtartama alatt annál a beíratott kisgyereknél, akit nem visznek ezen időszak alatt a bölcsődébe, nem kérnek gondozási díjat. Ha viszont igénybe veszik a szülők a szolgáltatást akkor - szintén ezen időszakra vonatkozóan - a gondozási díjat 50%-kal mérséklik. Önkormányzatunk közel 10 millió forintot fordít erre a projektre, és a jelenben és a későbbiekben is milliókkal kell hozzájárulni a bölcsőde működtetéséhez. Ez ugyan önként vállalt feladatunk, de kiemeltnek tartjuk a gyerekekkel való törődést. A költözés és a zajhatás tudom, hogy zavarni fogja a gyerekeket, de ezt a rövid időszakot kérem, türelemmel fogadják. Az intézményegységek vezetői szakmailag mindent meg fognak tenni, hogy minél kisebb zavarással viselhessék el a gyerekek mindezeket. Ezekhez kérném a szülők maximális megértését és támogatását is - jelezte a polgármester. Bővítik a bölcsődét AZ ÁTMENETI HELYZETET KEDVEZMÉNYEKKEL ENYHÍTIK Megnyitotta kapuit újra az iskola Szeptember elsején hivatalosan és ünnepélyes keretek között megnyitotta a 2014/2015-ös tanévet Grófné Csatos Andrea, a Móra-iskola igazgatója. Az intézményvezető külön köszöntötte az első osztályosokat, akik most lépték át először igazi diákként a Móra-iskola küszöbét, de külön köszöntötte a nyolcadik osztályosokat is, akik a továbbtanulás szempontjából meghatározó év elé néznek. Elmondta: az előző évhez képest komoly változások nem történnek a tanév során. Változás azonban, hogy most már a második osztályosok is valamennyien ingyenesen juthattak a tankönyvekhez, és újabb osztályokban tudják bevezetni a mindennapos testnevelés órát. A tankönyveket a gyerekek az évnyitót követően kaphatták meg, az iskola így szerette volna egyszerűsíteni a szülők és a gyerekek helyzetét. -----------------SZEPTEMBER, ÉVKEZDÉS