Zalakaros - Karosi Krónika, 2015 (20. évfolyam, 1-22. szám)

2015-12-03 / 21. szám

2 KÖZMEGHALLGATÁS Novemberi soros ülését követő időpontban tartott közmeghallgatást a képvise­lő-testület. Az esti időpont ellenére sem sokan éltek a fórum le­hetőségével, mindössze egyetlen helyi lakos jelent meg a városházán meghir­detett közmeghallgatáson. Sziveri Jánosné a gyógy­fürdő szolgáltatásaival kap­csolatban fogalmazott meg kritikai észrevételeket. Véleménye szerint a gyógy­­szolgáltatások drágák, a gyógyvizes medencéből meglátása szerint hiányoz­nak a masszázs- és egyéb attrakciós elemek. Úgy fo­galmazott: Zalakaros túlsá­gosan elment a gyermekes - családos irányba és a gyógy jelleg nem kap megfelelő hangsúlyt. Ezen kívül az is­kola környékén javasolta ki­látó tábla kihelyezését. Novák Ferenc polgármes­ter válaszában elmondta: a fürdővel kapcsolatos észre­vételek továbbítja a létesít­mény igazgatója felé, a táb­la kihelyezésének lehetősé­gét a hivatal vizsgálni fogja. TÁJÉKOZTATÓ Településünkön 2015. no­vember 1-jével megkezdte működését a Településgond­noksági Csoport, mely csopor­tot a tisztelt lakosság a város közterületein észlelt problé­mákkal keresheti fel. A településgondnokok: Horváth József, Lőrincz Sándor, Szakál Tibor A településgondnokok el­érhetők az alábbi időpontok­ban és telefonszámon: Telefonszám: 06-30-619- 5053 (munkaidő alatt) Főszezonban: május 1-jétől szeptember 30-ig hétfőtől vasárnapig: 9 órától 18 óráig Október 1-jétől­ április 30-ig hétfőtől szombatig: 8 órától 16.20 óráig KarosiU Krónika 2015. december 3. Számos napirendet tárgyalt novemberi soros ülésén a képvi­selő-testület, az alábbiakban a legfontosabbakat foglaljuk ös­­­sze: 2016. ÉVI DÍJ­­ÉS ÁRMEGÁLLAPÍTÁSOK A díjakat illetően néhány eset­ben került sort módosításra, így a gyermekvédelem helyi rendszeré­ről szóló rendelet esetében. Itt a képviselő-testület úgy határozott, hogy azokra a hónapokra, amikor a gyermek a bölcsődéből 10 napot meghaladóan orvosi igazolás nél­kül hiányzik, a gondozási díj fize­tésére kötelezettnek a megállapít­ható legmagasabb összegű gon­dozási díjat kell fizetnie. Ennek a módosításnak oka, hogy a fenn­tartó a 10 napot meghaladó hi­ányzás miatt havonta több mint 45.000 forint normatívától esik el, mely az intézmény működtetését veszélyezteti. A szociális étkezte­tés személyi térítési díja 2016. ja­nuár 1-től a 490 Ft/adag + 85 Ft szállítás/alkalom, mely 2 %-os emelést jelent. A további díjak esetében azok a 2015. évi összeg­gel megegyezőek. MÓDOSÍTOTT RENDEZÉSI TERV A testület a jelenlegi rendezési terv módosítását rendelte el, ezzel lehetővé válik a Gránit Gyógyfürdő beépíthető területének fejlesztése, növelése, a gyógyfürdőn telephely kialakításra építési övezet létreho­zása, valamint a Karos-Park Kft. és az önkormányzat számára közös telephely kialakítása. VÁLTOZNAK A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS HELYI FELTÉTELEI Módosította a testület a lakás­célú támogatásokról szóló rende­letét. A jövőben a támogatottnak hitelt érdemlően kell bizonyítania lakásvásárlás esetén, hogy a támo­gatás összegét átutalta az eladó részére, valamint lakásépítés, la­kásbővítés, önálló lakássá alakítás esetén be kell mutatni a lakás használatba vételének tudomásul­vételét igazoló hatósági bizonyít­ványt; ezen felül a lakáscélú támo­gatás folyósításától számított 4 éven belül, a támogatásban része­sülő nevére kiállított számlákkal kell elszámolnia. BEHIÁKI TELEPHELY A képviselő-testület döntése alapján fejlesztési célú pénzeszközt biztosít az önkormányzat a 2015. évi költségvetés közműtervek elké­szítésére nevesített fejlesztési célú céltartalék terhére a Karos Park Kft. részére, mely a Karos-Park Kft. és az önkormányzat közös telep­hely megvalósítási tanulmányterv elkészítésére fordítható. JÁTSZÓTEREK ÁLLAPOTÁRÓL JELENTÉS A képviselő-testület felkérte a KAROS-PARK Kft. ügyvezetőjét, hogy a Kertmozi melletti, a teme­tővel szembeni (Liget utcai), a Hő­sök terénél lévő játszótéri eszközö­ket azonnali hatállyal bontsa el, mi­vel azok a hatályos jogszabályi ren­delkezéseknek nem felelnek meg. A Hősök terén a játszótér helyén parkosítás valósul meg, a temető­vel szembeni játszótér helyén pe­dig az elbontást követően családi pihenő kap helyet. A Kertmozi melletti játszóteret újjáépítik. INTÉZMÉNYVEZETŐI KINEVEZÉS A testület a „Zalakarosi Közös­ségi Ház és Könyvtár igazgatói ál­lásának betöltésére kiírt pályázat elbírálása" tárgyában a szakmai bizottság véleményének figyelem­be vételével 2015. december 1-től 2020. november 30-ig, 5 év hatá­rozott időre, magasabb vezető megbízást adott Sinkovics Norbert részére, a Zalakarosi Közösségi Ház és Könyvtár igazgatói - ma­gasabb vezetői - feladatának ellá­tására. FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJAK A Bursa Hungarica Ösztöndíjak­ra 9 érvényes pályázat érkezett be a megadott határidőn belül. A ki­lenc pályázó mindegyike számára a képviselő-testület a szabályzatnak megfelelően 2016. évre, két tanul­mányi félévre, 10 hónapra 5000 Ft/hónap támogatást állapított meg ADVENTI KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENY A testület egyetértett azzal, hogy 2015. évben is kiírja az adven­ti környezetszépítő versenyt a tele­pülésen. A város díszítésének fi­gyelemmel kísérésére, a verseny ki­írásában és elbírálásában való köz­reműködésre ad hoc bizottságot hozott létre. A versenyben maxi­mum 6 díjat adnak ki, melyek egyenként 15 ezer Ft/fő összegű ju­talmat jelentenek. A nyertesek a 2016. februári lakossági fórumon vehetik át a jutalmakat. TELEPÜLÉSI HONLAP KÉSZÍTÉSÉRE AJÁNLATI FELHÍVÁS KIBOCSÁTÁSA A képviselő-testület kezdemé­nyezte a települési honlap megújí­tását, így Zalakaros város honlapjá­nak (www.zalakaros.hu) teljes szer­kezeti, tartalmi és megjelenési (dizájn) fejlesztésének kivitelezésé­re és karbantartására vonatkozó ajánlati felhívást bocsátanak ki. . A BELSŐ FELTÁRÓ UTAK PROBLÉMÁI A képviselő-testület az úttal nem rendelkező ingatlanok, illetve közúti kapcsolattal nem rendelke­ző útszakaszok rendezése érdeké­ben belterületen a rendezési terv szerinti utak kialakításához szüksé­ges útterületek lejegyzését, kisajá­títását abban az esetben kezdemé­nyezi, amennyiben az érdekelt in­gatlantulajdonosok településren­dezési szerződés keretében átvál­lalják annak teljes költségeit. döntésről az érintett ingatlantulaj­­­donosokat értesítik. INDULHAT AZ EGÉSZSÉGHÁZ TERVEZÉS A képviselő-testület a Zalakaros Város Önkormányzata ajánlatkérő által lefolytatott, a „Új egészség­ház építési engedélyezési terveinek elkészítése" tárgyú, hirdetmény közzététele nélküli eredményes közbeszerzési eljárásban a Stílus Kft. (8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 2.) ajánlattevő ajánlatát érvé­nyessé nyilvánította és elfogadta. BÉRBE ADJÁK A TÉRKŐGYÁRTÓ GÉPET A testület elfogadta, hogy a 2016. márciusában induló közfog­lalkoztatási program keretén belül a Zala Megyei Rendőrkapitányság részére az önkormányzat tulajdo­nát képező térkőgyártó gépet használatra bérbe adja. Testületi döntések

Next