Helyi Téma, 2009

2009-09-16

9felui MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB HETILAPJA Dunaújváros) 2009. szeptember 16. Mosdatják a vörös szerecsent? Kétéves letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíró­ság Kaszab Csaba szocialista alpolgármestert. A politikus azóta is szabadlábon van. 2007 óta közel 1,8 milliárd forint forráskiesést szenvedett el a dunaújvárosi kórház, néha már életmentő gyógyszerek is hiányoznak. Megjelenik több mint 1 millió példányban! Nyolc évszak Egy ausztrál meteoroló­gus szerint hat évszak van. Németh Lajos úgy véli: érdemes lenne nyolc évszakot megkülönböztet­ni a jelenlegi négy helyett. Az időjós hozzátette: az ötlet kapcsán Vivaldi való­színűleg forog a sírjában. Vécére is repülővel mentek Még a nem túl távoli Prágába is repülővel utaztak a MÁV vezetői, csak Heinzinger István korábbi vezérigazgató két éven belül huszonhétszer repült különböző helyszínekre A vasúttársaság felsővezetőinek leggyakoribb úti célja Brüsszel és Párizs volt, ahol egyebek mellett olyan szakmai tanácskozásokon vettek részt, mint „Vegyszerek a vasúti gyomirtásban” konferencia vagy mozdonyszimulátor-bemutató. 2. oldal Hirdetésekkel kapcsolatban várjuk hívását hétköznap 9 és 17 óra között a 061 814 4767 vagy a 06 20 263 2514 telefonszámon! Linda ötödéves Mellben erősebb, mint jogban Zimány Linda ötödéves a jogi egyetemen, de még nem tette le a római jog­­vizsgát, amin első évben szokás átesni. Linda la­punknak elmondta: nem ügyvédként, hanem talk­­show-háziasszonyként sze­retne érvényesülni. 4. oldal AdWire 1 Narkós disznók / V ÉPÍTŐANYAGOT HIRDETNE INGYEN? - www.anyagkereso.hu TIT tanfolyamok indulnak szeptemberben - mérlegképes könyvelő - regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzése - pénzügyi és számviteli ügyintéző - TB ügyintéző - személyügyi ügyintéző - gépírás szövegszerkesztés - 80 órás számítógép-kezelő (word, táblázatkezelés, internet) - számítógép-kezelő (EDCL start) - intenzív és hagyományos nyelvtanfolyamok kezdő, középhaladó és haladó szinten angol, német, francia, spanyol, olasz és cigány nyelvből - angol, német nyelvvizsga-előkészítő - angol szintentartó ** A képzést a jogszabály megjelenését követően indít­juk, de a jelentkezőket fogadjuk! Jelentkezés, felvilágosítás: Tatabánya, Kossuth L. út 106. Tel.: 34 / 310-326, 311-519 NvINnti­lási szim: 02-WK>-­M Akkr,lajstromszám: AL-1435 - nehézgépkezelő ** - könnyűgépkezelő ** - fakitermelő - motorfűrész-kezelő - bánya gépkezelő - robbantómester - hegesztő - kisteljesítményű kazánfűtő - hűtőberendezés-kezelő - ipariolaj- és gáztüzelőberendezés-kezelő - kereskedő-boltvezető - vendéglős - bolti eladó - uszodamester - vízgépkezelő - tűzvédelmi szakvizsgák - teherkötöző és kisgépkezelő vizsgák Orbán: BKV-ország A szoci zsebek nem tűrik, ha üresek Orbán Viktor a Millenáris Parkban értékelte a kormány munkáját és az ország helyzetét. A Fidesz elnöke szerint BKV- költségvetés készül, miközben a cégek tönkremennek, a kór­házakat bezárják, az iskolákat lelakatolják, a síneket felszedik. 3. oldal Lottó szerviz Csoportos lottó Tel: 06-205-79-00-71 www.lottoszerviz.hu Három profi géppel várjuk kedves vendégeinket! 1077 Bp. Izabella u. 6. Nyitva: Minden nap 9-21 óráig ír_ 1 .................................... ............. ® PROFI NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM MINŐSÉGI NYÍLÁSZÁRÓK KEDVEZŐ ÁRON! • Az árak Special profitból készült K 1,3 üvegezésű nyílászárókra vonatkoznak. Bemutató terem: Dunaújváros Tesco Tel.: 06-25/282-099 E-mail: dunaujvaros.profi@gmail.com Az árak az áfát és a kedvezményt tartalmazzák. Az AKCIÓ 2009. Szept. 1-től Szept. 30-ig tart. 60 x 60 bukó-nyíló ablak 90 x 150 bukó-nyíló ablak 120 x 150 bukó-nyíló ablak 150 x 150 bukó-nyíló ablak 90 x 210 bukó-nyíló erkélyajtó 13 030 Ft 23 485 Ft 28 700 Ft 32 390 Ft 30 485 Ft Minőségi műanyag nyílászáróink alapja: SPECTUS TK-71, 70 mm-es profil

Next