Hét Nap, 2004 (1. évfolyam, 1-51. szám)
2003-12-15 / 1. szám
Csütörtök .y..‘éritek ....J.. combat ... Vasárnap .y Bemutató példány KÖZÉLETI HETILAP Ingyenes 3 Az M6-ostól a Hídig - az utak mellett5 Profik kontra6 Adományozni mindig öröm - Karácsonyi8 Supola, a mesfelpezsdül a gazdasági élet - interjú Balsay amatőrök - kultukörutazás a kistérség településein István országgyűlési képviselővel... vális ki micsoda.... Előszállástól Iváncsáig .... bér történetei... sziről hazajöttem- „Ha rossz döntés születik, itatkozni kell...” Interjú Horváth Istvánnal, a Dunaferr Rt. első elnök-vezérigazgatójával „Nem elég következetes a politika ” - állítja Horváth István egykori elnök-vezérigazgató leváltásának okaként. Két éve jelentős változási folyamatok vették kezdetét a Dunaferr Dunai Vasmű történetében. Az ötven éven keresztül sikeresen működő kohászati vállalatot intenzív politikai támadások érték, aminek következtében menedzsmentváltások sora indult el. A történésekkel mit sem törődve, a Városalapítók Egyesületének támogatásával Kanderka Imre néhány középiskolás diák bevonásával dokumentumfilm készítésére vállalkozott. Az oktatási stúdió technikai berendezésével olyan filmet forgatnak, amelyben megszólalnak egyrészt azok az őslakosok, akik egykoron érdeklődve figyelték, mi valósul meg egy politikai döntés végeredményeként Dunapentele határában, másrészt ideérkezett város- és gyárépítők mesélnek emlékeikről. A film egyik interjúalanya Horváth István, akivel a napokban készült beszélgetés szerkesztett változatát az alábbi írásban közöljük. — Hogyan telnek napjai? Jelenleg mivel foglalkozik? - Nyugdíjba vonultam és szakértőként dolgozom: gazdasági, kereskedelmi valamint munkaszervezési témákkal foglalkozom. - Átesett egy igen súlyos betegségen. Lehet erről kérdezni? - Az oka számomra egyértelmű: nem elég következetes a politika. Megrázott, hogy minden kérdésben elfogadták a véleményemet, s azt követően semmit sem tettek a szerint. Már a második kormánnyal jártam így, s ez annyira megviselt, hogy háziorvosom azonnal kórházba utalt. Nem mondtam fel a korábbi társadalmi tevékenységeimet, és az Akadémiai munkámmal folytattam azokat. A professzor úr eljött az első ilyen foglalkozásra, és áldását adta a munkára. Azóta egyre inkább bővül a köre feladataimnak. Senkinek az alkalmazottja nem vagyok, de bedolgozom különböző cégekbe. Nehezen tudom visszautasítani a kéréseket, mert látom, hogy gondjaik vannak, tapasztalathiányban szenvednek, nem ismerik a világpiacot. - Néhány esztendővel ezelőtt még a Dunaferr elnök-vezérigazgatója volt. Felmentették. Valójában mi is történt? - Harminchat évet dolgoztam a Dunaferrnél. Mindvégig fontosnak tartottam, hogy Magyarországon az acélgyártás megmaradjon, és ebben a Dunaferr játszotta mindig is az első szerepet. Az emberek hozzászoktak Dunaújvárosban ahhoz, hogy nyugodtan élhetnek, nem éri őket kellemetlen meglepetés, ezáltal a város is jól működött. Tudtam, hogy a magyar gazdaságra is kihat a Dunaferr tevékenysége, sokat tettünk annak fejlődéséért. A Dunaferr bezárásával az egész magyar gépipart, feldolgozóipart, építőipart veszteség érné, a sorsuk kérdőjeleződne meg. Egyik felmérés szerint háromszázezer embert érintene Dunaferr sorsa. Visszatérve a a kérdésre, nagyon egyszerű ok miatt kellett felállnom, de ezzel most nem foglalkoznék. - Beszéljünk a múlt után a kezdetekről. - Az egyetemen a dunaújvárosi szobatársam a kollégiumban említette, hogy a Dunai Vasműben társadalmi ösztöndíjpályázatot írtak ki. A pályázatom eredményes volt, s 1963-ban szerződést kötöttem a Dunai Vasművel. Onnantól kezdve minden nyáron itt voltam gyakorlaton, de úgy, hogy kidolgoztam az egész nyarat. Végleges állományba 1966- tól vettek. Fizikaiként, váltóműszakban kezdtem dolgozni. folytatás a 2. oldalon „Sramkó nélkül nem vállaljuk!” - mondták már Táborfalván Tényleg „csak” logisztikus az iraki parancsnok? Két gyermeke és felesége várja itthon Sramkó Mátyás alezredest, a magyar katonai kontingens Irakban, Al Hillában missziós szolgálatot teljesítő parancsnokát. A hatvanhatos születésű tisztről sajtóberkekben már közismert: nem szereti (én tudom: utálja!) az újságírókat. Hogy mégis sikerült megszólaltatni, abban föltehetően a vele és munkatársaival kialakított közvetlen és őszinte kapcsolat is segített. Mert egy háború az más, ott az arcába néznek az ember gyermekének, ha akarja, ha nem. - Megfordul-e egy főiskolát végző tiszti növendék fejében, hogy valaha is missziós feladatot lát majd el? Lehet-e a legveszélyesebb küldetésekre készülni? - faggattuk. - Természetesen. Amikor eldöntjük, hogy katonák leszünk, vállaljuk a főiskolát, a felkészítést, akkor arra készülünk, hogy élesben is vállaljuk a hivatásunkat. Irak most egy éles szituáció. Az, hogy ennyire speciális, ennyire komoly feladatnak lehetek szereplője, természetesen, akkor még fel sem vetődött bennem. Nyolcvannyolcban, amikor a főiskolát elvégeztem, még más elvek szerint tanultunk. Az idő múlásával, a feletteseinek az értékelésének tükrében, megfordul a fejében, hogy egyéni, egyedi területeken is bizonyítsunk. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy igen, képesek vagyunk megfelelni a kihívásoknak.- Pályakezdőnek fontos az első munkahely. Hogyan emlékszik az első szolgálati helyre? - Baján kezdtem. A családalapítás is ide kötődik, nagyon kellemes emlékeim vannak az első főnökömről, akire tisztelettel gondolok, mert felismertette velem, hogy képes vagyok bizonyos dolgokra. Kihozta belőlem azt, ami szükséges a sikerhez, a feladatok megoldásához. Nagyon szerettem Baján lakni, ott van az első baráti társaságom. - Bajai halászlé? - A világ legjobb étele! - Logisztika? - Már a főiskolán a szállítással foglalkoztam, ez a szakmám. Talán pont az én pályakezdetemre érvényes, hogy a honvédségnél nagyobb hangsúlyt fordítottak a szervezésre. Akkor, amikor az anyagi-technikai integráció végbement, s különböző fokozatokon keresztül eljutottunk odáig, hogy a jól szervezett logisztikára a hadseregben is szükség van. Nem minden, de sok múlik rajta. Ezt követően kerültem akadémiára, majd Hódmezővásárhelyen folytattam szintén kiváló csapatban, jó kollégákkal. 1996 januárjában, itt kezdődött első külszolgálata Okucaniban.Motiváció az, ha elterjed az emberről: „Na, ide tették, hogy rendet rakjon!” Ilyesmivel nem találkoztam. Nem ezért kerültem oda. Talán demagógnak hangzik, de így van: tervszerűen kerültem oda. Elődöm odakerülésemmel ment el tanulni, Baját pedig köztudottan leépítették. folytatás a 4. oldalon Előhang az Olvasóhoz Sikerrel aligha bíztató vállalkozás néhány sorban útjára bocsátani egy lapot. Az udvariasságon túl az elvárt optimizmus, ami köszöntőjében a jövő év egyik keresett, olvasott lapjának ígéri a Hét Nap-ot. A meghirdetett közéleti szándék a használhatóságot - sok jó és igaz hírt, információt - kínál a dunaújvárosiaknak és a térségében élőknek. A közösségi program az írások időtállóságát feltételezi. Olyan kísérletezést is vállaló csapat állt a szerkesztőség soraiba, akik az alapos helyismereten túl, szakmailag is képzettek. Az oldalak, a rovatok tematikussága mellett, mindig kínálunk helyet a személyesebb, olykor szórakoztató kikapcsolódást jelentő műfajoknak. Azzal kerül januártól - reményeink szerint - mennél több olvasó kezébe a lap, hogy elfogadható tükröt tart a város és környéke hétköznapjai és ünnepei elé. Nem kitagadott vállalkozás a kritikai szándék sem. Ajánlatként egy új szakmai tízparancsolathoz: legyenek írásaink bátrak, objektívek és felelősségvállalók. A kockázatnak csak az egyik fele van munkatársainkra bízva, az összes többi már az olvasói fogadtatáson, a visszajelzésen, a tetszésen múlik. Kedves Olvasó! Annyi mindent mondtunk, írtunk már az eljövő 2004-es esztendőről. Tervek, programok, élmények, munka, amire várunk. Mi ezzel a lappal vágunk neki. Legyen a siker, az eredmény közös, mindezeket együtt kívánom valamennyiünknek. Jován László Reszketek picinykét Aztán elindul a gondolat, hogy megtalálja azt a néhány írástudót, akik tudják, akik bizonyságot szereztek, akik már fenntartások nélkül hiszik... Üres a jászol. Közben az Angyalok ülnek, figyelnek, pisszenésnyi szünetet hullong a hó. A várakozásnak rövidesen vége. És megtörténik. Megtörténik akkor is, ha történetesen az írástudók szeretnék eltitkolni az egészet. Már nem lehet, a Csoda - mindenki tudja - megjelenik. Tudjuk, a várakozás nem üres szólam. A várakozás meditáció, a jóságra való készülés, a nyitottságra való alkalom. Alkalom arra, hogy a szeretet mindenkihez utat találjon. A szeretet nem új üzenet, nincsen hírértéke, nem beszélnek bele a különösen fontos személyek. A szeretet fény. Világít, tehát: Világ. A mi világunk, mert a fény nem válogat, nem különböztet meg bőrszínt, nem vizsgál genetikai alapokon. Vagy van, vagy nincsen. A jászol üres. Reszketek picinykét. Ki sem ejtem a számon, hogy Karácsony, de tudom: valami most sokkal erősebben, békésebben, alázatosabban, kegyelemmel teljesebben lengi körbe az évente beköszöntő alkalmat. Hétköznapi börtöneink kapui kitárulnak, a várakozás a végéhez közeledik, és megtörténik a csoda. Mert már nagyon akarják, hogy megtörténjen, s hogy ne legyen szükség annyi hazug írástudóra. Pálinkás István fotó: Kis Péter