A Hét, 1892. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1892-09-11 / 37. szám
III. Évfolyam, 1892. 37/141. szám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt io.— Félévre................... » 5.—A HÉT Negyedévre .......... » 2.50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele ugyanott. Egyes számára 20 kr.Szerkeszti KISS JÓZSEF. Kéziratok nem adatnak vissza. —10 Budapest, Szeptember hó 11. (§)fp— Krónika. — szept. 9-én. A sötét kor. Népvándorlásról, keresztes háborúkról és spanyol inkviziczióról szólt a nóta, amikor tanárom az új kor fényétől inspirált szavakban rásütötte a középkorra ezt a feketefestékes stampigliát: »sötét kor . Egy becsületes lélek egész hevével beszélt a vallási türelmetlenség ellen, mely isten nevét tömeges mészárlások és a legkegyetlenebb kínzások födözésére használta. Tizenötéves voltam és ekkor éreztem magamat leginkább modern embernek. A tapasztalás elvén nevelt gondolkodásom mellett nem értem föl észszel, miért kellett minden német császárnak háborúval Olaszországra törnie s hogy létezhetett okos ember, aki egy miatt halálba tud menni, halálra tud üldözni valakit. Kegyetlen, embertelen és oktalan volt szememben az egész kor és elgondoltam, milyen kár ezekért a kárba veszett századokért, melyeket az emberiség a népvándorlás kezdetétől Amerika felfedezéséig czéltalanul, szinte fejlődés nélkül átvegetált. Aztán magam sem tudom, hogyan történt: egy szép napon meglepett az a felfogás, melyhez most is ragaszkodom. A sötét kor klaszin holdfényben lebegett előttem, sejtelmes, borongó fényben, melyből impozáns, határozott kontúrok váltak ki. Félelmetesen szép, impozáns és nemes kép az, midőn Európa népein keresztül jár a lázas honvágy az után a talpalatnyi föld után, hová isten fiát temették, fenséges, imádatos érzés űzi véres halálba a keresztes vitézeket, hogy a szent rögöt kegyeletlen pogányok ne tapossák. És végig tekintve a fejlődés különböző korain, nem találok egyet sem, melynek annyira pregnáns, kemény, állandó karakterje volna, mint a középkornak. A kor jellemét az idea szabja meg, mely uralkodik rajta. És a középkor ideája a leghatározottabb. Isten kezében vagyunk mindannyian és czélunk a földön az, hogy szenvedések árán a síron túl az örök üdvösségben részesüljünk. Az egyház Isten földi helytartója s mivel csak egy isten van, ennélfogva csak egy egyház lehet. Ennek az egyháznak kötelessége megmenteni az embereket nem a földnek, hanem az örökkévalóságnak. És olyan természetes humánus eljárás az, elégetni az embereket, kiket a kételkedés férge kikezdett. Hiszen múló kínok árán örökké üdvözölnek, míg különben múló jólérzés miatt örökre szenvednék a máglya kínjait. És ez a nagy idea egyedül uralkodik, hatalmasan, kérlelhetetlenül, zsarnokoskodva, mert gyarló az ember és tűzzel-vassal kell őt visszatartani a pokolba vezető bűn útjairól. Hatalmas morális erő nyilatkozik a középkor kegyetlen történetében Hatalmas, erős individuumok éltek ennek a tűzből és vasból táplálkozó ideának. Az emberek kegyetlenek voltak, mert erősek voltak és nem volt náluk két különböző dolog tűzbe vetni valakit, vagy tűzbe menni. A misztikusan csillagos éghez tapadt a szemük, midőn lábaik embervérben gázoltak és őszintén ad majorem Der gloriam cselekedtek mindent, amit cselekedtek. * Aztán feltaláltuk az elektromos világítást és most hatalmas reflektorokkal borítunk fényt utainkra. A kivalgóan vakító földi fény mellett elmosódnak a csillagok, három emeleten felül most az éjszaka sötétebb, mint valaha. Szemünk a földre szegezve, a porban keresi a boldogságot. Mondják, hogy ez józanabb felfogás, de nem mondhatják, hogy magasabb. Beláttunk a nagy világűrbe és nem találtunk benne menyországot. A csillagok szabályos pályán keringő matériák, melyeknek megfigyelésére elegendő néhány asztronómus. S csodálatos, ebben a fényesen megvilágított világban hiába keresem azt a mindent összekötő, mindent megmagyarázó ideát, melyet a középkor »sötétségé«-ben tisztán és világosan fölismertem. Föltaláltuk a világosságot és nincs mit megvilágítani. Szétfolyó, jellemtelen vonások és egy csomó lelkendezve futó ember, akik kergetnek valamit. Mit? Mindenki valami mást. És ennek a sok czélnak csak egy gyűjtőfogalma van: az érdek. Mert hallatlan fölfedezésre jutottunk modern eszünkkel: az ember individuum. Egy magában álló, független teremtés, aki anynyit ér, amennyit tesz. Mikrokozmosz. Ura saját magának. A nagy tömegben ereje szerint használja a könyökeit és csak önmagának felelős érte. Életének ő maga a czélja. Mögötte a vízözön. Ez az egyik dogma, mely korunkban tisztán fölismerhető és melynek érvényesülésében az emberek hisznek. De ez is hazug dogma. Mert ugyanegy időben feltaláltuk a puskaport is, mely a háborúban megsemmisíti az individuum értékét és létrehoztuk a vas bértörvényt, mely a munkában ínséges minimumra redukálja az egyéniségi