A Hét, 1892. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1892-09-11 / 37. szám

III. Évfolyam, 1892. 37/141. szám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt io.— Félévre................... » 5.—A HÉT Negyedévre .......... » 2.50 TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele ugyanott. Egyes szám­ára 20 kr.Szerkeszti KISS JÓZSEF. Kéziratok nem adatnak vissza. —1­0 Budapest, Szeptember hó 11. (§)fp­— Krónika. — szept. 9-én. A sötét kor. Népvándorlásról, keresztes háborúkról és spanyol inkviziczióról szólt a nóta, amikor tanárom az új kor fényétől inspirált szavakban rásütötte a középkorra ezt a feketefestékes stampigliát: »sötét kor . Egy becsüle­­tes lélek egész hevével beszélt a vallási türelmetlenség ellen, mely isten nevét tömeges mészárlások és a legke­gyetlenebb kínzások födözésére használta. Tizenötéves voltam és ekkor éreztem magamat leg­inkább modern embernek. A tapasztalás elvén nevelt gondolkodásom mellett nem értem föl észszel, miért kellett minden német császárnak háborúval Olaszországra tör­nie s hogy létezhetett okos ember, aki egy­­ miatt halálba tud menni, halálra tud üldözni valakit. Kegyet­len, embertelen és oktalan volt szememben az egész kor és elgondoltam, milyen kár ezekért a kárba veszett szá­zadokért, melyeket az emberiség a népvándorlás kezde­tétől Amerika felfedezéséig czéltalanul, szinte fejlődés nélkül átvegetált. Aztán magam sem tudom, hogyan történt: egy szép napon meglepett az a felfogás, melyhez most is ragaszkodom. A sötét kor k­laszin holdfényben lebegett előttem, sejtelmes, borongó fényben, melyből impozáns, határozott kontúrok váltak ki. Félelmetesen szép, impo­záns és nemes kép az, midőn Európa népein keresztül jár a lázas honvágy az után a talpalatnyi föld után, hová isten fiát temették, fenséges, imádatos érzés űzi véres halálba a keresztes vitézeket, hogy a szent rögöt kegye­letlen pogányok ne tapossák. És végig tekintve a fejlődés különböző korain, nem találok egyet sem, melynek annyira pregnáns, kemény, állandó karakterje volna, mint a középkornak. A kor jellemét az idea szabja meg, mely uralkodik rajta. És a középkor ideája a leghatározottabb. Isten kezében vagyunk mindannyian és czélunk a földön az, hogy szen­vedések árán a síron túl az örök üdvösségben részesül­jünk. Az egyház Isten földi helytartója s mivel csak egy isten van, ennélfogva csak egy egyház lehet. Ennek az egyháznak kötelessége megmenteni az embereket nem a földnek, hanem az örökkévalóságnak. És olyan termé­szetes humánus eljárás az, elégetni az embereket, kiket a kételkedés férge kikezdett. Hiszen múló kínok árán örökké üdvözölnek, míg különben múló jólérzés miatt örökre szenvednék a máglya kínjait. És ez a nagy idea egyedül uralkodik, hatalmasan, kérlelhetetlenül, zsarnokos­kodva, mert gyarló az ember és tűzzel-vassal kell őt vissza­tartani a pokolba vezető bűn útjairól. Hatalmas morális erő nyilatkozik a középkor kegyet­len történetében Hatalmas, erős individuumok éltek ennek a tűzből és vasból táplálkozó ideának. Az emberek ke­gyetlenek voltak, mert erősek voltak és nem volt náluk két különböző dolog tűzbe vetni valakit, vagy tűzbe menni. A misztikusan csillagos éghez tapadt a szemük, midőn lábaik embervérben gázoltak és őszintén ad majo­rem Der gloriam cselekedtek mindent, amit cselekedtek. * Aztán feltaláltuk az elektromos­ világítást és most hatalmas reflektorokkal borítunk fényt utainkra. A kival­­góan vakító földi fény mellett elmosódnak a csillagok, három emeleten felül most az éjszaka sötétebb, mint valaha. Szemünk a földre szegezve, a porban keresi a boldogságot. Mondják, hogy ez józanabb felfogás, de nem mondhatják, hogy magasabb. Beláttunk a nagy világűrbe és nem találtunk benne menyországot. A csil­lagok szabályos pályán keringő matériák, melyeknek megfigyelésére elegendő néhány asztronómus. S csodálatos, ebben a fényesen megvilágított világ­ban hiába keresem azt a mindent összekötő, mindent megmagyarázó ideát, melyet a középkor »sötétségé«-ben tisztán és világosan fölismertem. Föltaláltuk a világosságot és nincs mit megvilágítani. Szétfolyó, jellemtelen voná­sok és egy csomó lelkendezve futó ember, akik kerget­nek valamit. Mit? Mindenki valami mást. És ennek a sok czélnak csak egy gyűjtő­fogalma van: az érdek. Mert hallatlan fölfedezésre jutottunk modern eszünkkel: az ember indi­­viduum. Egy magában álló, független teremtés, aki any­­nyit ér, amennyit tesz. Mikrokozmosz. Ura saját magá­nak. A nagy tömegben ereje szerint használja a könyö­keit és csak önmagának felelős érte. Életének ő maga a czélja. Mögötte a vízözön. Ez az egyik dogma, mely korunkban tisztán fölis­merhető és melynek érvényesülésében az emberek hisznek. De ez is hazug dogma. Mert ugyanegy időben feltaláltuk a puskaport is, mely a háborúban megsemmisíti az indi­viduum értékét és létre­hoztuk a vas bértörvényt, mely a munkában ínséges minimumra redukálja az egyéniség­i

Next