A Hét, 1898. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1898-09-11 / 37. szám
IX. évfolyam. 1893. 37/454. szám. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre......... fit 10.— Félévre .............. » 5.— Negyedévre......... » 2.50 Egyes szám ára 20 kr. A HÉT POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE. Szerkeszti KISS JÓZSEF. --зьф Budapest, szeptember hó 11.§мь-Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Alsó-Erdősor 3. sz. Hirdetések felvétele ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza. Krónika. Hamisságok. — szept. 9. Mikor Kaas Ivor megházasodott, az ő újságíró kollegái nászajándékul egy albumot írtak össze a bárónak. Elmés ajándék és sokba sem kerül — amely szempont akkor még nagyon jelentős volt a magyar zsurnalisztikában. Maga a báró is akkor még shakespaeri protestáns blankversekben irta a czikkelyeit, nem, mint azóta, spanyol inkvizicziós trocheusokban, s valóságos szentivánéji lakodalmas gyengédség tette el a szőrös czikkíró szíveket arra a gondolatra, hogy a világnak ez a legjobb embere megfér a házi istenekhez. Ez a gyengéd szeretet végig is ömlött az összes kollegák sorain, csak egy kollega volt fájdalmas helyzetben. Ő ugyanis német író volt és sokkal jobb szó, hogy sem a maga megszokott nyelvérzékét más nyelvű próbálkozással rontotta volna meg. Amit pedig németül megírt, nem akadt magyar kollega, hogy magyar nyelvre tudta volna lefordítani. Azok az emléksorok tudniillik ezzel a mondattal kezdődtek: Die Politik hat keine Muse — s a kollegák fordító művészete mindjárt az első mondaton megtört. Nekünk, nyájas olvasó, kegyeteknek és énnekem, minden fordítás jó lett volna; nekünk az is jó, ha doktor Váradi Antal a Faust utolsó két sorát így fordítja: Az örök nösség Magasba van — de a fülükkel iró igaz íróembereknek semmi sem volt elég jó. Micsoda kaczagás támadt, mikor az egyik, három napi munka után, erre a verzióra lyukadt ki: a politikának nincs múzsája! Ő maga kaczagott a legjobban. Egy másik négy oldalas mentegetődző levéllel küldte el az ő próbálkozását: nincs múzsája a politikának ! Akadt olyan is, aki — a Nyelvőr épp akkortájt kezdte meg áldásos munkáját — a nehéz mondattal röviden így bánt el: a politika múzsa nélkül szűkölködik. Denikve: a politikának azóta sincs múzsája, a szentencziának sem akadt fordítója, s ha jól tudom, a báró albumában nem is egy üres lap hirdeti a hunok s a gótok e legújabb harczának eldöntetlenségét. Pedig kár volt azokért a sorokért, mert finom fordulatossággal azt magyarázzák meg, hogy a politikának csak egy múzsája nincsen, egy külön múzsája; a politikát az összes múzsák vállvetve szolgálják, mert a politika a legfőbb művészet, a művészetek kvintesszencziája. Boldog deákizmus, mely a boldog hetvenes években ilyen szép álmokban ringatódzott ! Mi most, egy esztendővel a század vége előtt, jól látjuk, hogy a politikának csakugyan nincs múzsája, sem külön, sem közös — mert a múzsák az igazságot szolgálják, a művészetek igazságot lélekzenek, a művészetek kvintesszencziájának az igazság kilenczszeres okszigéniumában kellene megfürdenie. E helyett a politikából kerek e világon csak úgy bűzlik felénk a hamisság, s mint a városi lakók a folytonos széngázmérgezéstől, a politikusok is sárgák és romlottak a hazugság levegőjétől. Maga a politika is a nagy művészek kezéről a mesteremberekébe kerül, s míg a híres művészek sorra vonulnak a kényszerű nyugalomba, a hajdúk vidáman öntögetik a harangokat. Első hamisság: a 67. XII. Ez is olyan szövetség, mint a békeszövetségek: abban a perczben mond csődöt, amint munkába kéne fognia. Magyarországnak joga van ugyan magának rendelkeznie önmaga felől, de módja nincs benne. Akarna is akarhatja, amit akar, de megtennie csak azt lehet, amit mások is akarnak. Lehet, nem vitatom, hogy ez a más valami éppen a legüdvösebb, legegészségesebb, legczélarányosabb Magyarország számára. De végre is az önrendelkező nemzeteknek arra is joguk volna, hogy bolondságokat kövessenek el. Magyarországon ettől nem kell tartani. Magyarország soha sem fogja magának azt a luxust megengedhetni, hogy öngyilkos legyen. Magyarországot soha sem hagyhatja el az ereje, mikor az ár ellen úszik, mert Magyarországot soha sem hagyják ár ellen úszni. Magyarország soha sem fogja a maga bőrén megtanulni, mennyire nem igaz, hogy az a legerősebb, aki egymagában áll. Mert Magyarország soha sem fog egymagában állani. Magyarországnak mindig lesznek tutorai, mentorai, gyámjai, jóakarói, felügyelői és őrzőangyalai, horvát bánjai és magyar kancellárjai. Nekünk soha sem kell önmagunktól félnünk. Második hamisság: a magyar parlamentarizmus. Ez nem a szent palást, melybe az alkotmányos nemzetek sérthetetlen burkolódznak bele. Ez csak az a kabát, amit a gombhoz varrnak. A gombot mindig fölülről küldik — hol ezüstpityke, hol ökörszarv, de mindig tizenhárom próbás udvari miniszter. Ez bizonyára szintén áldás és egészség a magyar nemzetnek, aminthogy harmincz esztendő óta az egyetlen kivétel, a Wekerle-kormány, gyászt, bánatot és krónikus nyavalyákat szerzett az ő nagy koncepcziójával. De végre is: szabad nemzeteknek olykor a gyomrukat is meg szabadna rontaniok. Szabadna, ha !