Hétfői Hírek, 1983. január-június (27. évfolyam, 2-26. szám)

1983-01-10 / 2. szám

Gorkij „A nap fiai” című drámájából tévéfilm készül a MAFILM műtermeiben, Havas Péter rendezésében. Ezt meg­előzően ugyancsak Havas Péter vitte képernyőre Gorkij „Je­­for Bulicsov” és „Vassza Zseleznova” című színműveit is. „A nap fiai” főszerepeit Torday Teri, Tahi Tóth László (képün­kön), valamint Sinkó László, Moór Marianna, Szemes Mari, Tábori Nóra, Szilágyi Tibor, Bencze Ferenc és Horváth Sán­dor alakítják (Szegő András felvétele) * KI Csi krónikája : „EGY KIS TÉRZENE." Ezzel a címmel mutatja be ja­nuár 20-án a Thália Színház Békés Pál színjátékát, mely­nek zeneszámait a társulat egyik sokoldalú művésze, Mikó István komponálta, a táncokat pedig színészkollé­gája, Incze József tanítja be. Mindketten szerepelnek is a produkcióban. Partnereik között van Szabó Gyula, Ha­­cser Józsa, Lengyel Erzsi, Szirtes Ádám és Goór Nagy Mária. Rendező: Kővári Ka­talin. © KODÁLY ZOLTÁN­­EMLÉKKIÁLLÍTÁS nyílt a hét végén a szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Köz­pontban, Vámos László fotó­művésznek a mestert ábrá­zoló felvételeiből. • LAJTAI—KELLER „A régi nyár” című operettjé­nek felújítására készül a Jó­zsef Attila Színház, Iglódi István rendezésében. Bemu­tató: februárban. • MILAN MRAVEC csehszlovák festőművész al­kotásaiból kiállítás nyílik ja­nuár 12-én a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban. Be­vezetőt mond: dr. Milan Jankovsky' " ' művészettörté­nész. • KOMÁR LÁSZLÓ, az ismert rockénekes január 14-én és 15-én a Corvin mo­ziban hangversenyt ad két nagylemezének dalaiból. A műsorban fellépnek a leme­zen közreműködő zenészek, a bajai Fórum együttes, Faragó Judy István és Luck Ferenc. Az énekes egyébként leg­utóbbi, „A játékos” című nagylemezének anyagát több vidéki városban, így Pécsett, Miskolcon és Sopronban is bemutatja.­­ JACOBI VIKTOR mű­veiből zenés tévéfilm készül „Illúzió a szerelem” címmel. A főbb szereplők között van Hámori Ildikó, Sztankay Ist­ván és Székhelyi József. Rendező: Koltai Beáta.­­ A HORIZONT film­színházban, a tv-filmek mo­zijában hétfő este kö­zönségtalálkozót tartanak; a „Hetedik év” című tv-film alkotóival találkozhatnak az érdeklődők. A vetítés negyed 9-kor, a közönségtalálkozó pedig fél 10-kor kezdődik. Clexeres Viadukt Magyar—ame­rikai—NSZK film. Irta: Egon E­is. Rendezte: Simó Sándor. A megszokottság fásultsá­gával nézzük a tv-híradóban — szinte minden este — a politikai merényleteket. Ma­­tuska Szilveszter, a biator­­bágyi merénylő napjainkban talán csak néhány perces tu­dósítást, néhány soros újság­hírt „érdemelne ki”. Fél év­századdal ezelőtt nagy szen­záció volt, a Horthy-rezsim számára pedig hatásos ürügy a kommunisták elleni statá­rium életbe léptetésére. Ám a Matuska-ügy egyes részletei még ma is feltárat­lanok, talán sohasem kapunk teljes értékű választ jó né­hány kérdésre. Ezért követ­tek el „bocsánatos bűnt” az új Matuska-film alkotói, ami­­kor a tényeket feltételezett, sőt fantáziaszülte részletek­kel igyekeztek „feldúsítani”. Olykor a logika rovására is... Azonkívül a politikai krimi megköveteli a hitelességet, vagy legalábbis annak látsza­tát. Ha ezek közül valami hibádzik, joggal bosszanko­dik a néző. Jelen esetben töb­bek között azon, hogy ki is az a Kovács úr, miként lehe­tett ennyire naivul tájéko­zatlan dr. Epstein, a bécsi nyomozó — hogy csak néhány kérdőjelet említsünk a sojt közül. Ám a „Viadukt” nem ezért sikerületlen produkció. Fő hibája a vontatottság, a tempótlanság, a szereplők többségének sematikus beál­lítása, s nem utolsósorban a főszerepet alakító Michael Sarrazin alapvetően félreér­tett, illetve félrerendezett já­­téka. Jó néhány évvel ezelőtt Várkonyi Zoltán már forga­tott filmet erről a témáról, világsztárok helyett hazai szí­nészekkel, jóval szerényebb költségvetéssel. Az sem volt éppenséggel remekmű, de a „Viadukt” — sajnos — még kevésbé az... — it — Mit ér a neve? „Rapi majd kitalálja” Megismételt mikróportrék Sajtókonferencia Csepelről kellene estére tíz perc próza — sorozatban. „Majd a Rapi kitalálja...” — mondta valaki. S Rapcsányi László valóban kitalálta. Abból indult ki, talán va­lamiféle portréműsor... De milyen és hogyan? S akkor „beugrott” a játékos mondás: „Nem ér a nevem!” Ebből született 17X10 perces rádió­sorozatának címe: „Mit ér a nevem?" A beszélgetéseket késő este sugározták, mégis olyan sikerrel, hogy január közepétől, közkívánatra, a Kossuth adón megismétlik. Hetente három részt tűznek műsorra, ezúttal már nap­közben. — Egy-egy alkalommal mindössze 10 percben? — Régi „mániám”: a rövid műsor hatékony, hiszek a vázlat fontosságában. Vallom, hogy ami nem fér bele egy cigarettányi időbe, amit nem tudunk elmondani tíz perc­ben, az már nem is érdekes. Nem példabeszédeket, rövid portrékat akartam a hang­szalagon. — Hogyan választotta ki partnereit? — Arra gondoltam: méltat­lanul elfeledett író például Kosáryné Réz Lola. Érdekelt: milyen emberközelben a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke? Hogyan él egy művelt mun­kásnő, mit csinál most a va­lamikor ünnepelt Pióker Ig­nác? — A sorozat decemberi — befejező — adásában. Rap-I csányi Rapcsányit kérdez­te... — Egyik kollégám ötlete volt: kérdezzem meg, mit ér Rapcsányi neve! — S mire jutott? — Magamnak is feltettem kényes kérdéseket. Régóta úgy tartom: a rádióriporter­nek nincs életműve. A ripor­ter a pillanathoz szól. — A „Mit ér a nevem?" sikeres riportjai írásban is megjelennek? — Rádiós munkáimat nem dolgozom fel könyvben. Ezek­hez kell a hang is. Szeretem a rádiót, mert szeretek beszél­ni. A hanggal is le kell, le is lehet kötni a hallgatót. Nem értek egyet a háttér­­rádiózással. Olyan műsoro­kat kell csinálni, hogy égjen oda a rántás, tegyék le a te­lefont, figyeljenek oda. — A Sajtókonferencia adá­saiban is izgalmasak a kér­dései. — Megpróbálom figyelem­mel kísérni, mire várnak vá­laszt az emberek. A Sajtó­­konferencia több mint tíz éve megy. Legközelebb, február­ban Csepelről ejtünk szót. — „Áthosz” című, a Szent­hegyről és lakóiról írott könyve sikert aratott. Az ol­vasók várják „Jeruzsálem” című munkáját is. — A Gondolat Kiadónál kellene a megjelenés dátu­ma iránt érdeklődni. Remé­lem, hogy az év végére üz­letekbe kerül. Művelődéstör­téneti írás a városról, régé­szetéről, szokásairól. Rapcsányiról mondják kol­légái: „Rapi a magyart ma­gyarra fordítja, azaz hétköz­napi nyelven szól a hétköz­napi emberhez!" Sebes Erzsébet EGY TROMBITÁS SZOCSIBAN Hogyan kerül a jóképű, tehetséges dzsesszzenész a tengerparti fesztiválpalota zenés-táncos revüműsorába? Véletlenül. Ennek a véletlennek egész életére kiható következményei lesznek... Látványos, dzsessz-rock zenével illusztrált, szórakoztató szovjet film. --------------- GSOKORAI Egy hét tengerentúl Villámforgatáson A napokban Amerikába utazott Bánsági Ildikó, Gá­bor Pál rendező magyar­­amerikai koprodukcióban ké­szülő „A­­bosszú vágta” cí­mű filmjének főszereplője. A felvételek ősszel kezdődtek a Hortobágyon.­­ A filmben egy Magyar­­országon élő angol tanárnő szerepét alakítom, aki az amerikai ejtőernyőst magyar­ra tanítja. Szerelem szövődik közöttük, s egymás mellett élik le életüket. Az amerikai forgatáson mindketten 60 évesek leszünk. Partnerem a „Hair” világhírű főszereplője, John Savage. Helyszínek: New York, Texas és Arizona. Szerepemet angolul kell meg­tanulnom. Január 13-án ér­kezem vissza Budapestre és másnap este már játszom a Vígszínházban. Négy újabb szerep vár rám. (i. e.)­­ A SZÉPIRODALMI KI­ADÓ klubja szerdán 17 órá­tól tartja idei első irodalmi estjét a Fészek Művész Klubban. Az est első részé­ben Nemeskürty István mu­tatja be Balassi Bálint élet­művét, majd a költő megze­nésített verseit Lugosi Me­linda, Benkő Dániel és Pász­­ti György adja elő. A műsor második részében Tarnóc Márton beszél a kiadó Ma­gyar Remekírók sorozatában megjelenő„Pázmány Péter és kora” című­­ könyvről, amelyből Császár Angéla ad elő részleteket. Újra színpadon Nyolc év után — két főszerep! Beszélgetés a Mi van Váradi Hédivel? Visszavonult? Nyugdíjba ment? Az elmúlt években gyakran hangzottak el ezek a kérdések, társaságban, szín­­házi előadások szüneteiben, sőt az újságok hasábjain is. Ugyanis idestova egy évtize­de „eltűnt” a Nemzeti Szín­ház színpadáról. — De csak onnan! — mond­ja. — Két önálló műsort ál­lítottam össze, felnőttek, il­letve gyermekek számára, ezekkel jártam az országot. Nem sok olyan település le­het hazánkban, ahol az el­múlt egy évtized alatt ne for­dultam volna meg! „Minde­nütt csak kék az ég” címmel, részleteket adtam elő korábbi sikeres szerepeimből, verse­ket mondtam, sanzonokat énekeltem. Semmihez sem hasonlítható boldogságot je­lentett számomra, amikor gyermekeknek játszottam „Mesekosár” című műsorom­mal. Feltétlenül? — Mi volt az oka színpadi távollétének? — Nem az én feladatom olyasmin töprengeni, olyas­mire energiát fordítani, amin nem tudok változtatni. A Nemzeti Színház vezetői nyil­ván másokban gondolkodtak, illetve nem „fértem be” mű­vészi elképzeléseikbe, célki­tűzéseikbe. Józan fejjel visel­tem el ezt a helyzetet, sőt talán emberileg gazdagodtam is: rádöbbentem arra, hogy mennyi szépség van az élet­ben, nem kell egyetlen do­loghoz kötődni, sőt görcsösen ragaszkodni! De nap mint nap éreztem, tapasztaltam: szükség van rám, ha nem Budapesten, akkor vidéken, ha nem színpadon, akkor pó­diumon, dobogón, a mikro­fon előtt. — Nyolc év után most min­den megváltozott! Egyszerre két főszerepet is kapott: a Jó­zsefvárosi Színházban, ven­dégként, Gyárfás Miklós „Férfiaknak tilos” című zenés játékában, amelynek január 28-án lesz a bemutatója... „Énekelek” — És a Nemzeti Színház­ban, Loleh Bellon „Csütörtöki hölgyek” című színművében! Mindkét feladat izgalmas. A Gyárfás-darabban hosszú évek után ismét énekelek, sőt táncolok is — Somos Zsu­zsa, a kitűnő koreográfus irá­nyításával, Visky András ze­néjére, Lendvai Ferenc ren­dezésében. A Nemzeti Szín­házban pedig olyan kedves, régi színészbarátnőimmel léphetek a közönség elé, mint Törőcsik Mari és Psota Irén! Hetek óta, reggeltől csaknem késő estig folynak a próbák, s most veszem csak igazán hasznát annak, hogy a „szű­kös években” sem engedtem el magamat, sőt igyekeztem megőrizni testi-lelki kondí­ciómat! A premierekig sem maradok hűtlen azokhoz, akik kitartottak mellettem: a gyerekekhez, a vidéki közön­séghez; ha ritkábban is, de igyekszem eleget tenni a sze­retetteljes meghívásuknak. Garai Tamás „megkerült” Váradi Hédivel Lapszéle Szabályos sajtóvásart ka­vart nemrég a Nemzeti Szín­ház Bánk bán előadásának „körítése”: Bánk, Sinkovits Imre rendreutasította a szín­padról a nézőtér zajongó, rendetlenkedő diákközönsé­gét. (A Köznevelés cikkét kö­vetően írtunk erről, megje­gyezve, hogy sokféle társa­dalmi, nevelési gondot tük­röz az eset, szülői és pedagó­gus-tennivalók erdejét láttat­ja.) A napokban a Nemzeti Színház Olympia-előadásán a glossza más előjelű ismétlését fontolgattam. Ifjúsági bérle­tes napot fogtunk ki, mi fel­nőttek, a nézőtér háromne­gyedét 14—18 éves serdülök foglalták el. Üde, ifjú arcok, szép tiszta öltözék — és kul­turált, szolid viselkedés! Egy pisszenés sem előadás köz­ben, felszabadult tapsvihar utána (esküszöm, nincs hálá­­sabb tetszésnyilvánító ná­luk!), rendetlenkedés sehol. Jóformán kísérők nélkül, alig láttam hozzájuk tartozó szülőt, tanárt. Hosszan kéne vizsgálni és elemezni az okokat. S bízvást nem a „komoly darab — vi­dám darab” közti különbség lenne a viselkedési mérleg nyelve. Tán még az sem, hogy a diákok tudtak a sajtóbeli vitáról, dörgedelmekről. In­kább arra gondolnék: az ön­kéntesség tette! Az, hogy az ifjúsági bérlet önkéntes, ki­ki megválaszthatja, megve­szi-e? Nincs iskolai kényszer, lehet úgy felnőttként szín­házba menni, ahogyan az em­ber 15—17 éves korában ter­mészetes jószántából is el­megy. Nem „kötelező” — te­hát nem kell ellene mondani, viselkedéssel, szóval, gesztus­sal. Találgatok csupán, és töp­rengek azon, ha a színházi bérletpolitika okosan keveri a könnyedet a nehezebbel. Molnár Ferencet Katona Jó­zseffel, Madáchot Feydeau­­val, talán a dolgok természe­tes rendjében eljutunk oda, hogy diákélménnyé lesz — nemcsak a diákbérletes elő­adás, hanem valamennyi szívti­­dáséi este. Próbálni kellette ezt, sokszor — és minde­nütt ... (várkonyi)

Next