Hétfői Hírek, 1983. január-június (27. évfolyam, 2-26. szám)
1983-01-10 / 2. szám
Gorkij „A nap fiai” című drámájából tévéfilm készül a MAFILM műtermeiben, Havas Péter rendezésében. Ezt megelőzően ugyancsak Havas Péter vitte képernyőre Gorkij „Jefor Bulicsov” és „Vassza Zseleznova” című színműveit is. „A nap fiai” főszerepeit Torday Teri, Tahi Tóth László (képünkön), valamint Sinkó László, Moór Marianna, Szemes Mari, Tábori Nóra, Szilágyi Tibor, Bencze Ferenc és Horváth Sándor alakítják (Szegő András felvétele) * KI Csi krónikája : „EGY KIS TÉRZENE." Ezzel a címmel mutatja be január 20-án a Thália Színház Békés Pál színjátékát, melynek zeneszámait a társulat egyik sokoldalú művésze, Mikó István komponálta, a táncokat pedig színészkollégája, Incze József tanítja be. Mindketten szerepelnek is a produkcióban. Partnereik között van Szabó Gyula, Hacser Józsa, Lengyel Erzsi, Szirtes Ádám és Goór Nagy Mária. Rendező: Kővári Katalin. © KODÁLY ZOLTÁNEMLÉKKIÁLLÍTÁS nyílt a hét végén a szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Központban, Vámos László fotóművésznek a mestert ábrázoló felvételeiből. • LAJTAI—KELLER „A régi nyár” című operettjének felújítására készül a József Attila Színház, Iglódi István rendezésében. Bemutató: februárban. • MILAN MRAVEC csehszlovák festőművész alkotásaiból kiállítás nyílik január 12-én a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban. Bevezetőt mond: dr. Milan Jankovsky' " ' művészettörténész. • KOMÁR LÁSZLÓ, az ismert rockénekes január 14-én és 15-én a Corvin moziban hangversenyt ad két nagylemezének dalaiból. A műsorban fellépnek a lemezen közreműködő zenészek, a bajai Fórum együttes, Faragó Judy István és Luck Ferenc. Az énekes egyébként legutóbbi, „A játékos” című nagylemezének anyagát több vidéki városban, így Pécsett, Miskolcon és Sopronban is bemutatja. JACOBI VIKTOR műveiből zenés tévéfilm készül „Illúzió a szerelem” címmel. A főbb szereplők között van Hámori Ildikó, Sztankay István és Székhelyi József. Rendező: Koltai Beáta. A HORIZONT filmszínházban, a tv-filmek mozijában hétfő este közönségtalálkozót tartanak; a „Hetedik év” című tv-film alkotóival találkozhatnak az érdeklődők. A vetítés negyed 9-kor, a közönségtalálkozó pedig fél 10-kor kezdődik. Clexeres Viadukt Magyar—amerikai—NSZK film. Irta: Egon Eis. Rendezte: Simó Sándor. A megszokottság fásultságával nézzük a tv-híradóban — szinte minden este — a politikai merényleteket. Matuska Szilveszter, a biatorbágyi merénylő napjainkban talán csak néhány perces tudósítást, néhány soros újsághírt „érdemelne ki”. Fél évszázaddal ezelőtt nagy szenzáció volt, a Horthy-rezsim számára pedig hatásos ürügy a kommunisták elleni statárium életbe léptetésére. Ám a Matuska-ügy egyes részletei még ma is feltáratlanok, talán sohasem kapunk teljes értékű választ jó néhány kérdésre. Ezért követtek el „bocsánatos bűnt” az új Matuska-film alkotói, amikor a tényeket feltételezett, sőt fantáziaszülte részletekkel igyekeztek „feldúsítani”. Olykor a logika rovására is... Azonkívül a politikai krimi megköveteli a hitelességet, vagy legalábbis annak látszatát. Ha ezek közül valami hibádzik, joggal bosszankodik a néző. Jelen esetben többek között azon, hogy ki is az a Kovács úr, miként lehetett ennyire naivul tájékozatlan dr. Epstein, a bécsi nyomozó — hogy csak néhány kérdőjelet említsünk a sojt közül. Ám a „Viadukt” nem ezért sikerületlen produkció. Fő hibája a vontatottság, a tempótlanság, a szereplők többségének sematikus beállítása, s nem utolsósorban a főszerepet alakító Michael Sarrazin alapvetően félreértett, illetve félrerendezett játéka. Jó néhány évvel ezelőtt Várkonyi Zoltán már forgatott filmet erről a témáról, világsztárok helyett hazai színészekkel, jóval szerényebb költségvetéssel. Az sem volt éppenséggel remekmű, de a „Viadukt” — sajnos — még kevésbé az... — it — Mit ér a neve? „Rapi majd kitalálja” Megismételt mikróportrék Sajtókonferencia Csepelről kellene estére tíz perc próza — sorozatban. „Majd a Rapi kitalálja...” — mondta valaki. S Rapcsányi László valóban kitalálta. Abból indult ki, talán valamiféle portréműsor... De milyen és hogyan? S akkor „beugrott” a játékos mondás: „Nem ér a nevem!” Ebből született 17X10 perces rádiósorozatának címe: „Mit ér a nevem?" A beszélgetéseket késő este sugározták, mégis olyan sikerrel, hogy január közepétől, közkívánatra, a Kossuth adón megismétlik. Hetente három részt tűznek műsorra, ezúttal már napközben. — Egy-egy alkalommal mindössze 10 percben? — Régi „mániám”: a rövid műsor hatékony, hiszek a vázlat fontosságában. Vallom, hogy ami nem fér bele egy cigarettányi időbe, amit nem tudunk elmondani tíz percben, az már nem is érdekes. Nem példabeszédeket, rövid portrékat akartam a hangszalagon. — Hogyan választotta ki partnereit? — Arra gondoltam: méltatlanul elfeledett író például Kosáryné Réz Lola. Érdekelt: milyen emberközelben a Magyar Nemzeti Bank elnöke? Hogyan él egy művelt munkásnő, mit csinál most a valamikor ünnepelt Pióker Ignác? — A sorozat decemberi — befejező — adásában. Rap-I csányi Rapcsányit kérdezte... — Egyik kollégám ötlete volt: kérdezzem meg, mit ér Rapcsányi neve! — S mire jutott? — Magamnak is feltettem kényes kérdéseket. Régóta úgy tartom: a rádióriporternek nincs életműve. A riporter a pillanathoz szól. — A „Mit ér a nevem?" sikeres riportjai írásban is megjelennek? — Rádiós munkáimat nem dolgozom fel könyvben. Ezekhez kell a hang is. Szeretem a rádiót, mert szeretek beszélni. A hanggal is le kell, le is lehet kötni a hallgatót. Nem értek egyet a háttérrádiózással. Olyan műsorokat kell csinálni, hogy égjen oda a rántás, tegyék le a telefont, figyeljenek oda. — A Sajtókonferencia adásaiban is izgalmasak a kérdései. — Megpróbálom figyelemmel kísérni, mire várnak választ az emberek. A Sajtókonferencia több mint tíz éve megy. Legközelebb, februárban Csepelről ejtünk szót. — „Áthosz” című, a Szenthegyről és lakóiról írott könyve sikert aratott. Az olvasók várják „Jeruzsálem” című munkáját is. — A Gondolat Kiadónál kellene a megjelenés dátuma iránt érdeklődni. Remélem, hogy az év végére üzletekbe kerül. Művelődéstörténeti írás a városról, régészetéről, szokásairól. Rapcsányiról mondják kollégái: „Rapi a magyart magyarra fordítja, azaz hétköznapi nyelven szól a hétköznapi emberhez!" Sebes Erzsébet EGY TROMBITÁS SZOCSIBAN Hogyan kerül a jóképű, tehetséges dzsesszzenész a tengerparti fesztiválpalota zenés-táncos revüműsorába? Véletlenül. Ennek a véletlennek egész életére kiható következményei lesznek... Látványos, dzsessz-rock zenével illusztrált, szórakoztató szovjet film. --------------- GSOKORAI Egy hét tengerentúl Villámforgatáson A napokban Amerikába utazott Bánsági Ildikó, Gábor Pál rendező magyaramerikai koprodukcióban készülő „Abosszú vágta” című filmjének főszereplője. A felvételek ősszel kezdődtek a Hortobágyon. A filmben egy Magyarországon élő angol tanárnő szerepét alakítom, aki az amerikai ejtőernyőst magyarra tanítja. Szerelem szövődik közöttük, s egymás mellett élik le életüket. Az amerikai forgatáson mindketten 60 évesek leszünk. Partnerem a „Hair” világhírű főszereplője, John Savage. Helyszínek: New York, Texas és Arizona. Szerepemet angolul kell megtanulnom. Január 13-án érkezem vissza Budapestre és másnap este már játszom a Vígszínházban. Négy újabb szerep vár rám. (i. e.) A SZÉPIRODALMI KIADÓ klubja szerdán 17 órától tartja idei első irodalmi estjét a Fészek Művész Klubban. Az est első részében Nemeskürty István mutatja be Balassi Bálint életművét, majd a költő megzenésített verseit Lugosi Melinda, Benkő Dániel és Pászti György adja elő. A műsor második részében Tarnóc Márton beszél a kiadó Magyar Remekírók sorozatában megjelenő„Pázmány Péter és kora” című könyvről, amelyből Császár Angéla ad elő részleteket. Újra színpadon Nyolc év után — két főszerep! Beszélgetés a Mi van Váradi Hédivel? Visszavonult? Nyugdíjba ment? Az elmúlt években gyakran hangzottak el ezek a kérdések, társaságban, színházi előadások szüneteiben, sőt az újságok hasábjain is. Ugyanis idestova egy évtizede „eltűnt” a Nemzeti Színház színpadáról. — De csak onnan! — mondja. — Két önálló műsort állítottam össze, felnőttek, illetve gyermekek számára, ezekkel jártam az országot. Nem sok olyan település lehet hazánkban, ahol az elmúlt egy évtized alatt ne fordultam volna meg! „Mindenütt csak kék az ég” címmel, részleteket adtam elő korábbi sikeres szerepeimből, verseket mondtam, sanzonokat énekeltem. Semmihez sem hasonlítható boldogságot jelentett számomra, amikor gyermekeknek játszottam „Mesekosár” című műsorommal. Feltétlenül? — Mi volt az oka színpadi távollétének? — Nem az én feladatom olyasmin töprengeni, olyasmire energiát fordítani, amin nem tudok változtatni. A Nemzeti Színház vezetői nyilván másokban gondolkodtak, illetve nem „fértem be” művészi elképzeléseikbe, célkitűzéseikbe. Józan fejjel viseltem el ezt a helyzetet, sőt talán emberileg gazdagodtam is: rádöbbentem arra, hogy mennyi szépség van az életben, nem kell egyetlen dologhoz kötődni, sőt görcsösen ragaszkodni! De nap mint nap éreztem, tapasztaltam: szükség van rám, ha nem Budapesten, akkor vidéken, ha nem színpadon, akkor pódiumon, dobogón, a mikrofon előtt. — Nyolc év után most minden megváltozott! Egyszerre két főszerepet is kapott: a Józsefvárosi Színházban, vendégként, Gyárfás Miklós „Férfiaknak tilos” című zenés játékában, amelynek január 28-án lesz a bemutatója... „Énekelek” — És a Nemzeti Színházban, Loleh Bellon „Csütörtöki hölgyek” című színművében! Mindkét feladat izgalmas. A Gyárfás-darabban hosszú évek után ismét énekelek, sőt táncolok is — Somos Zsuzsa, a kitűnő koreográfus irányításával, Visky András zenéjére, Lendvai Ferenc rendezésében. A Nemzeti Színházban pedig olyan kedves, régi színészbarátnőimmel léphetek a közönség elé, mint Törőcsik Mari és Psota Irén! Hetek óta, reggeltől csaknem késő estig folynak a próbák, s most veszem csak igazán hasznát annak, hogy a „szűkös években” sem engedtem el magamat, sőt igyekeztem megőrizni testi-lelki kondíciómat! A premierekig sem maradok hűtlen azokhoz, akik kitartottak mellettem: a gyerekekhez, a vidéki közönséghez; ha ritkábban is, de igyekszem eleget tenni a szeretetteljes meghívásuknak. Garai Tamás „megkerült” Váradi Hédivel Lapszéle Szabályos sajtóvásart kavart nemrég a Nemzeti Színház Bánk bán előadásának „körítése”: Bánk, Sinkovits Imre rendreutasította a színpadról a nézőtér zajongó, rendetlenkedő diákközönségét. (A Köznevelés cikkét követően írtunk erről, megjegyezve, hogy sokféle társadalmi, nevelési gondot tükröz az eset, szülői és pedagógus-tennivalók erdejét láttatja.) A napokban a Nemzeti Színház Olympia-előadásán a glossza más előjelű ismétlését fontolgattam. Ifjúsági bérletes napot fogtunk ki, mi felnőttek, a nézőtér háromnegyedét 14—18 éves serdülök foglalták el. Üde, ifjú arcok, szép tiszta öltözék — és kulturált, szolid viselkedés! Egy pisszenés sem előadás közben, felszabadult tapsvihar utána (esküszöm, nincs hálásabb tetszésnyilvánító náluk!), rendetlenkedés sehol. Jóformán kísérők nélkül, alig láttam hozzájuk tartozó szülőt, tanárt. Hosszan kéne vizsgálni és elemezni az okokat. S bízvást nem a „komoly darab — vidám darab” közti különbség lenne a viselkedési mérleg nyelve. Tán még az sem, hogy a diákok tudtak a sajtóbeli vitáról, dörgedelmekről. Inkább arra gondolnék: az önkéntesség tette! Az, hogy az ifjúsági bérlet önkéntes, kiki megválaszthatja, megveszi-e? Nincs iskolai kényszer, lehet úgy felnőttként színházba menni, ahogyan az ember 15—17 éves korában természetes jószántából is elmegy. Nem „kötelező” — tehát nem kell ellene mondani, viselkedéssel, szóval, gesztussal. Találgatok csupán, és töprengek azon, ha a színházi bérletpolitika okosan keveri a könnyedet a nehezebbel. Molnár Ferencet Katona Józseffel, Madáchot Feydeauval, talán a dolgok természetes rendjében eljutunk oda, hogy diákélménnyé lesz — nemcsak a diákbérletes előadás, hanem valamennyi szívtidáséi este. Próbálni kellette ezt, sokszor — és mindenütt ... (várkonyi)