Hétfői Új Hírek, 1947 (1. évfolyam, 1-28. szám)
1947-07-28 / 1. szám
1. ÉVFOLYAM. 1. SZÁMARA 1 FORINT |pV""BUDAPEST, 1947 JÚLIUS 28 A miniszterelnök fentis nyilatkozata Szakasits levele Rákosihoz Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes, a Szociáldemokrata Párt főtitkára ma az alábbi levelet intézte Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyetteshez a Kommunista Párt főtitkárához: Kedves Barátom! Ma két hete beszédet mondottál Berettyóújfalun. Én éppen csak hogy átestem egy súlyos műtéten, amikor hírét vettem. Sok kitűnő és konstruktív dolog mellett, amiben véleményünk régóta egyezik, néhány szóval megemlékeztél a Szociáldemokrata Pártról. Nekem nem volt könnyű, még betegágyamon sem, válasz nélkül hagyni, amit mondottál, de aztán mégis úgy határoztam, várok a válaszadással. Várok addig, amíg érvek helyett újabb tények és tettek meggyőző erejére hivatkozhatom, amikor visszatérek beszédedre. Őszinte barátságunkra és közösen, szocialista elvtársakhoz illő módon megvívott nehéz harcainkra emlékezem, amikor annak a hitemnek adok kifejezést, hogy amit teszel, amit a nyilvánosság előtt elmondasz, azt ugyanúgy a magyar demokrácia eredményeinek, létének féltése diktálja Neked. Nem kételkedem benne, hogy ugyanilyen motívumokat tételezel fel, sőt tudsz biztosan énnálam. Te aggodalmaidat fejezted ki Berettyóújfalun, hogy a Szociáldemokrata Párt meginoghat az eddig követett politikában, s a hozzá csatlakozó új szavazók befolyására gyengülne részvétele a magyar demokrácia építésében. Megvallom Neked, ha ez a veszedelem valóban fennállna, én azt nemcsak a magyar demokrácia és a magyar munkásság, hanem pártom szempontjából halálos veszedelemnek tartanám. Amint mindenütt őszintén megmondjuk, hogy a Kommunista Párt nélkül, mégpedig egy jó és szocialista meggyőződésű kommunista párt nélkül a magyar demokrácia nem képzelhető el, ugyanúgy leplezetlenül megmondom, hogy megerősödött, magabiztos és forradalmi hagyományait híven őrző szociáldemokrata párt nélkül a magyar demokrácia nem fejlődhetett volna és nem állhatna fenn. Amint tudom, hogy pártom nem azonos a magyar demokráciával, hanem annak egyik döntő és nélkülözhetetlen tartópillére, úgy hasonlóan vélekedem a Ti pártotokról is. A magyar demokrácia pártjainak közös műve, közösen és egymás iránti bizalommal kell ápolnunk, gyarapítanunk és továbbépítenünk. Egymás nélkül egyikünk sem végezhetné el a maga dolgát és ilyen megbonthatatlan szövetség alapja csak az lehet, ha egymást kölcsönösen nem gyengíteni, hanem erősíteni akarjuk. Az elmúlt két hét alatt megteremtettük az új választójogot és ma reggel megjelent a két munkáspárt közös harci felhívása. Időközben sok veszedelmesnek tűnő nehézséget győztünk le és bizonyára lesz még megoldani való probléma, mert a választások lázában olykor magasra lobognak a szenvedélyek. Minél jobban bízunk mi egymásban, annál több remény van rá, hogy a szenvedélyek rákből. Minden aggodalommal szemben nem csapnak ki medengedd meg, hogy egyre mutassak rá, s hiszem, hogy ez az érv számodra ugyanolyan meggyőző, mint amennyire a mi szemünkben örökös értékmérő marad. Törhetetlenül hiszek a magyar dolgozó tömegek csalhatatlan osztályösztönében. Amíg az üzemek, a földek proletariátusa, amíg a haladó értelmiség bizalma nem inog meg, sőt fokozódik, addig tudom, hogy jól politizálunk, jól képviseljük a magyar demokrácia és a dolgozók osztályának érdekeit. Az ő bizalmuk megerősít és csak az ő bizalmukat akarjuk biztosítani a magunk számára. Minden mást határozottan utasítunk vissza és minden kísérlet lepattan harcos szocialista páncélunkról. Hiszem és hinni akarom, hogy ezen a téren nincs közöttünk véleménykülönbség, s hogy Te NYUGATOS TISZTEK gyújtogatnak "Budapesten Kudarcba fulladt Balogh István szegedi zászlóbontása a Magas írtjában ugyanezeku • szempontoknak érvényesítésén akarsz s ha akarsz, u , is gondoskodni. Ve ii i fi tápot a magyar emiáda és a dolgozó osztály ellen i ■ ndnek arra, hogy a Munkáspárt viszonyának megromban reménykedhessen ! ■ adjunk tápot erre se szóval, se lettel. Tartsunk ki minliíten törhetetlenül az egy és o i Hatatlan munkásosztat pártjának termékeny é épitő ittműködése mellett választási n és választás után kintis mert ezzel visszük előre és szent ügyünket: a magyarázó milliók végső felszíólítását. Barátii s gal küldöm harcos el ráírt köszöntésemet. SZAKA SITS AIÍPAD A rendőrgyilkos a rákocsi úton és a Hűvös völgyben Detek vek serege a sem menekülő „Angelo“ romában A főkis vasárnap méhkashi főváros I megerősíti rendősi lak az Aumó rend. lefén.jelert közökben mozókém állomások körűltek a rancsot. n nak Sánthi szökésére hány na lentette, h> ki ahová száz kényszert < t ismert bricosnőt. Tegnap táncosnő sában,Angelo < lamit n ablakáb i lány «ág épület«, gesz nap hasonlított. zajló A inböző pontjain nyomozó és portok hajszolállandóan felbuk:k gyilkost. A teilt gyakori időt keznek a nyom íjáról. A határlegszigorúbb íre kaptak parithogy számol Dezső külföldre A gyilkos népal ezelőtt kijeb !' Törökországlékezik szökni, i igával akarta is szerelmét, azt vöröshajú táni íélelőtt a szép egy taxi nta ismerni vélte . A férfi vallogatott a taxi majd elrobogott. Az éjszaka folyamán telefon mg jelentkezett a főilipitányságon, hogy a gyilkost az egyik külvárosban felismerték. V a délelőtti órákban l ,1 kéktaxi vállalat fekezett azzal, hogy p.ik taxisofőrjének vutha Dezső kora hajnali utasa volt. A téli órákban a parkettánn is újra felbukkant a Hűvösvölgy körül. Röviddel is előbb ismét berregett főcsoportvezető teleforjal, jelentették, hogy a ■várt másik részén robogó taxis, za ismét felismerték io“-t. A délutáni 11 r li klán már valószínűnek hiszik, hogy a gyilkos szol s e festett haját vagy le i ’atta, vagy más színre festette. A nyomozás eddigi adataa szerint majdnem biosra vehető, hogy Sitha Dezső részese volt a februárban Budán történt rendőrgyilkosságnak is. Egyelőre még azt az eshetőséget is , valószínűnek tartják, hogy az elvetemült bandita — akinek egyébként már külföldön, a többi között Rómában is volt egy bestiális gyilkossági ügye — azonos a régóta körözött „Hekus“ Döncivel. A hurok a késő délutáni órákban egyre jobban szorul a hajszolt gyilkos körül. Lehet, hogy órák kérdése és a rendőrség kézrekeríti a gyilkos parketttáncost. Délután öt órakor a körmendi rendőrség táviratilag értesítete a budapesti főkapitányságot, hogy Körmenden elfogtak egy gyanús idegent, akinek személyleírása ráillik a körözött rendőrgyilkosra. A rendőrgyilkos képe a bűnügyi nyilvántartóból.