Heti Válasz, 2004. március-június (4. évfolyam, 11-26. szám)
2004-03-11 / 11. szám
IDŐREND Orbán Viktor a felvidéki magyaroknál Az elmaradt oktatási támogatásokat kifizetik, jelentette ki Orbán Viktor Medgyessy Péter személyes ígéretére hivatkozva. A volt kormányfő Révkomáromban pénteken félezer szlovákiai magyar előtt mondott beszédet. Méltatta a Magyar Koalíció Pártját, amely térségünkben egyedüli magyar kisebbségi pártként indul az európai parlamenti választásokon. Orbán Viktor ellátogatott a városban nemrég megnyílt magyar nyelvű Selye János Egyetemre, majd Rimaszombatban lakossági fórumon vett részt. Szombaton Kassára és Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőfalujába látogatott el. Polgári ünnep a Várban A polgári körök március 15-i központi rendezvénye déli 12 órakor kezdődik, egyszerre három várbeli helyszínen: a Szentháromság téren, a Dísz téren és a Hadik-szobornál. A programban politikai és kulturális események követik egymást déltől fél hatig, egyidejűleg mindhárom színpadon. Megalakult a Fidesz munkástagozata Kontur Pált választották a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Munkás- és Alkalmazotti Tagozatának elnökévé a tagozat vasárnapi alakuló ülésén az újpesti Ady Endre Művelődési Házban. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki felszólalásában a munkaalapú gazdaság megteremtését hangsúlyozta. A volt kormányfő azt ajánlotta a megalakuló tagozatnak, hogy határozottan lépjen fel az adóterhek mérsékléséért. Rajk László váltja Harasztit Haraszti Miklóst, az MTV Közalapítvány kuratóriumának SZDSZ által delegált tagját választották az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új médiafelelősének. Az 55 tagállamot tömörítő szervezet 1997 óta működik Bécsben. Haraszti elődje a német Freimut Duve volt, aki a múlt év decemberéig hat éven át töltötte be ezt a tisztséget. Megbízatása miatt Haraszti lemond közalapítványi kuratóriumi tagságáról, az SZDSZ utódjául Rajk László építészt delegálja a testületbe. (Cikkünk az MTV-ról a 10—11. oldalon) Újabb vita Döbrentei miatt Héfőn elmaradt az irodalmi kerekasztal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma között esedékes tárgyalás, amely az irodalmi törvény megalkotását tűzte ki végső céljaként. A nyolc írószervezetet tömörítő kerekasztal néhány tagja kifogásolta, hogy Gyurkovics Tibor, a Magyar Írók Egyesületének elnöke az úgynevezett alternatív Kossuthdíjat Döbrentei Kornél költőnek adományozta. (Az írószövetségi vitákról összeállításunk az 51-52. oldalon) 4 ► Heti Válasz 2004.03.11. Lejárató kiadvány Lejáratja és pontatlanul mutatja be Magyarországot egy Brüsszelben kiadott, a csatlakozó országokról szóló, az Európai Unió polgárainak szánt kiadvány. A Hír Tv úgy értesült, hogy a Magyarországról szóló fejezetet az egyik magyar nagykövetség munkatársai állították össze. Tóth Tamás külügyi szóvivő viszont azt közölte, a Külügyminisztériumnak nincs köze a kiadványhoz, amely szerint Magyarország 1914 óta köztársaság. Független államként azért veszítette el területének nagy részét, mert az első világháborúban a végsőkig harcolt a németek oldalán, akikkel 1938-tól újra összeállt, és antiszemita politikát folytatott. A magyar történelmet áttekintő rész nem foglalkozik a honfoglalással, nem tesz említést a törökellenes küzdelmekről és az 1848-as forradalomról sem. Szabad munkavállalást Őry Csaba, a Fidesz foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője országgyűlési javaslatot nyújtott be két képviselőtársával azzal a céllal, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat az EU- tagállamokkal a szabad munkaerőáramlás kérdésében. A politikus szerint az egyes csatlakozó országokra vonatkozó egyedi elemzések nélkül az Európai Unió jelenlegi tagállamai nem alkalmazhatnak olyan intézkedéseket, amelyek korlátozzák a szabad munkavállalást. Javasolják, hogy a soron következő márciusi EU-csúcs keretein belül a kormány határozottan vesse fel azokat az igényeket, amelyek Magyarország egyedi elbírálására vonatkoznak, és tisztázza ideiglenes alkotmány Irakban Bagdadban hétfőn aláírta az ideiglenes alkotmányt az iraki kormányzótanár 25 tagja. Az aláírás előtt robbantásos merényleteket követtek el az iraki főváros központjában. Az aláírás helyszínét vasárnap érte támadás, akkor ellenállók tíz rakétát lőttek ki a koalíciós erők székházára. Az alaptörvény elfogadását kétszer is elhalasztották. Először a március 2-i véres kerbelai merényletek miatt, majd a múlt pénteken a síita képviselők a kurdoknak tett engedményeket kifogásolták. Végül az iraki síiták vezetője, Ali asz-Szisztani hozzájárult az eredeti szöveg elfogadásához. Az alkotmány lehetővé teszi, hogy nyáron irakiak vegyék át az ország politikai irányítását, jövőre pedig parlamenti választásokat tartsanak.