Heti Válasz, 2004. október-december (4. évfolyam, 41-53. szám)
2004-10-07 / 41. szám
IDŐRENDI Hiba volt megtámadni Irakot - ezzel bírálta George Bush elnököt külpolitikája miatt demokrata párti kihívója, John Kerry. A két amerikai elnökjelölt csütörtökön a Miami Egyetemen vitázott először egymással a televíziónézők milliói előtt. Bush azzal érvelt, hogy ha sikert akarnak elérni, a terrorizmus elleni harc közben nem lehet taktikát váltani, ellenfele pedig alkalmatlan elnöknek, mert Kerry kijelentése rossz üzenet az Irakban harcoló amerikai katonáknak. A két elnökjelölt a november eleji elnökválasztásig még kétszer vitázik egymással a televízióban. Bush és Kerry tévévitája Hat magyar polgármester a Vajdaságban_______________ Az eddigi nyolc helyett hat magyar polgármester tudott győzni a vajdasági helyhatósági választások vasárnap tartott második fordulójában. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltje nyert Zentán, Kishegyesen és Topolyán. Újabb négy évre Szabadka polgármestere maradhat Kucsera Géza. Magyarkanizsán és Adán egyegy magyar reformpárti, illetve független magyar győzte le a VMSZ jelöltjét. Szerbia többi részében a Demokrata Párt szerezte meg a legtöbb polgármesteri tisztséget. Belgrádon kívül 23 város élén áll majd az ellenzéki párt jelöltje. A vajdasági tartományi parlamentről is vasárnap döntöttek a választópolgárok. Az újvidéki testületbe minden eddiginél több, legalább 20 képviselő kerülhet be. Még a választások előestéjén, szombatról vasárnapra virradóra ismeretlenek magyarellenes feliratot és horogkeresztet mázoltak a zentai református templom utcai kapujára. Győzött a szlovén jobboldal A két fő ellenzéki párt a szavazatok 38 százalékát szerezte meg a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon. Ezen belül a Janez Jansa vezette Szlovén Demokratikus Párt 29 százalékot szerzett. Az eddig kormányzó hárompárti koalíció 37 százalékot kapott. Anton Rop miniszterelnök elismerte a választási vereséget. Jansa hétfőn koalíciós tárgyalásokat kezdett a három kisebb ellenzéki párttal. Szlovénia a legfejlettebb az Európai Unióhoz májusban csatlakozott volt kommunista országok közül. Az 1991-ben függetlenné vált egykori jugoszláv tagköztársaságot eddig a balközép pártok irányították. Lengyel kivonulás Irakból Távoznak a lengyel katonák a jövő év végéig Irakból. Ezt Aleksander Kwasniewski lengyel államfő jelentette be hétfőn, párizsi látogatásán. Az első csapatok a januárra tervezett parlamenti választások után indulhatnak haza. A jövő év végéig az utolsó lengyel katona is elhagyja az országot. Irakban 2300 lengyel katona teljesít szolgálatot, közülük eddig 13 vesztette életét. A lengyel veszteséglistán négy civil is szerepel. Egyébként hétfőn Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter is elismerte, hogy Szaddám Huszein és az al-Kaida terrorszervezet között nem volt kapcsolat. Letartóztatott baszk vezetők_ Jelentősen meggyengült a baszk terrorszervezet, az ETA a vasárnapi letartóztatások miatt. Dél-Franciaországban a spanyol határ mellett 21 ember, köztük az ETA két vezetője is rendőrkézre került. Mikel Albizut és élettársát, Maria Solendad Ibarraguirrét már egy évtizede keresik a spanyol hatóságok. Az Egyesült Államok elleni terrortámadások óta a spanyol és a francia rendőrség már több közös akciót hajtott végre, hogy baszk terroristákat tartóztassanak le. Most 700 kilogramm robbanóanyagot is lefoglaltak a terroristák rejtekhelyén. Támadják Gázát __ A Büntetés napjai akcióját a hét elején is folytatta az izraeli hadsereg. Hétfőn kilenc palesztin vesztette életét, köztük a Hamasz egyik vezetője. Az izraeliek megszállták a múlt héten a Gázai övezet északi részét, és rendszeresen légicsapásokat indítanak a fegyveres mozgalmak tagjai ellen. Az a céljuk, hogy megakadályozzák az izraeli települések, elsősorban a Szderot elleni rakétatámadásokat. A múlt hét elején két gyermek vesztette életét Szderotban. Ariel Saron izraeli miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy a gázai támadásokat csak akkor állítják le, ha véget érnek a palesztin rakétatámadások. Az eddigi harcokban már több mint 70 palesztin halt meg. Orvosi Nobel-díj a szaglórendszer kutatásáért Az amerikai Richard Axel, a New York-i Columbia Egyetem professzora és Linda B. Buck, a seattle-i Fred Hutchinson rákkutató központ munkatársa kapta az idei élettani-orvosi Nobel-díjat a szaglórendszer felépítésének és működésének feltárásában elért eredményeikért. A két tudós mintegy ezer gént vizsgált meg, és felfedeztek egy olyan széles szagreceptor-géncsaládot, amely segít megérteni, miként lehet tudatosan megkülönböztetni az illatokat, illetve segít abban, hogy máskor is felidézhessük ezt a szagmemóriát. 4 »Heti Válasz 2004.09.30. Boldoggá avatta IV. Károly magyar királyt (1887-1922) - I. Károly osztrák császárt - múlt vasárnap, ünnepi mise keretében a Szent Péter téren II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő példaképül állította IV. Károlyt az európai politikusok elé. A boldoggá avatási szertartáson jelen volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, továbbá az osztrák törvényhozás vezetői, Ivo Sanader horvát miniszterelnök, számos európai kormány minisztere, népes küldöttséggel képviseltette magát a Habsburg-ház.