Heti Válasz, 2004. október-december (4. évfolyam, 41-53. szám)
2004-12-09 / 50. szám
SZŐNYI SZILÁRD itthon@hetivalasz.hu „Piroskát miért hagytad ki? Hisz’ mindent neki köszönhetsz!” - kiáltotta a Gyurcsány Ferencet kormányfőjelöltté választó augusztusi MSZP-kongresszuson egy szocialista asszony, amikor a politikus sikereiért köszönetet mondott Katalin nevű édesanyjának és hitvesének, Klárának. A miniszterelnöki anyós említése nem véletlen. Míg Gyurcsány szinte sportot űz abból, hogy hetykén válaszoljon a vagyonosodását és KISZ-es múltját ért támadásokra, feltűnő az a hallgatás, melybe egy harmadik, titokzatos kérdésben burkolózik. A ma miniszterelnöke harmadik feleségét 1996-ban a pártállami politikus, Apró Antal unokájában, Dobrev Klárában találta meg - akinek rokonai között igen gyakoriak a titokzatos foglalkozást űző tagok. Az 1994-ben elhunyt nagyapa, a nagybácsi, az unokaöcs, az unokahúg és több barát jelenléte tény az állam-, a nemzet-, illetve a vagyonbiztonság környékén; az apáról és az anyáról felemás hírek járnak. ÉVTIZEDES TAPASZTALATOK Idősb Apró Antalról többen a KGB magyarországi embereként emlékeznek meg, anélkül, hogy a szovjet állambiztonsággal való kapcsolatát bizonyították volna. Az viszont tény, hogy fia, ifjabb Apró Antal utat talált magának a III-as főcsoportfőnökséghez - az illető ezt lapunknak meg is erősítette. Miként dr. Kende Péter Titkos magyar szolgálatok című könyvében olvasható: „A párt- és állami vezetők gyerekeinek nem kis hányada előbb-utóbb a hírszerzésnél, elhárításnál kötött ki, mert a papa beprotekciózta. A nagy nevek mellett - Apró, Biszku, Brutyó, Cseterki, Gyuricza, Korom, Várkonyi - sok-sok kádercsalád csemetéje kötött ki a szolgálatok valamelyikénél.” Az Apró fiú az állambiztonság III- II. osztályán az ezredesi rangig vitte, s karrierjét a rendszerváltozás akasztotta meg. Számos, az egykori állambiztonságtól kiszuperált társához hasonlóan 1990 után ő is a szakmában maradt, és biztonságtechnikai cégeket alapított. „Az Apró és Társa Ügynökség Magánnyomozó Iroda fennállásának öt éve alatt szakmailag elismertté vált. A piaci elfogadottság egyik meghatározó körülménye, hogy munkatársaink több ■ DOBREV KLÁRA ÉS GYURCSÁNY FERENC a Gerbeaud cukrászdába menet TITKOS KAPCSOLATOK GYURCSÁNY FERENCBEN HAJDANI KISZ-VEZÉRT, VALAMINT APRO-PÉNZET POLITIKAI TŐKÉRE VÁLTÓ MILLIÁRDOST LÁTUNK. PEDIG VANNAK KÖRÜLÖTTE CIFRÁBB DOLGOK IS. FELESÉGÉNEK ROKONAI NEMZEDÉKEK ÓTA ŐRZIK AZ ÁLLAM-, A NEMZET-, ILLETVE A VAGYONBIZTONSÁGOT. A HVG PEDIG VÁLTIG ÁLLÍTJA: EGY, A MINAP FORDULATOT VETT FRANCIAORSZÁGI BOTRÁNY SZÁLAI A CSALÁDHOZ VEZETNEK.