Heti Válasz, 2006. január-március (6. évfolyam, 1-13. szám)

2006-01-05 / 1. szám

Sólyom László az új évről Sólyom László köztársasági elnök január el­sején elmondott újévi beszédében a 2006-os országgyűlési választási kampányra utalva le­szögezte: „Én arra lennék büszke, ha Ma­gyarországon nem lehetne lejá­rató kampánnyal választást nyerni. Sok jelét látom annak, hogy az embereknek elegük van abból, hogy a politikában ellen­ségképpel dolgoznak.” A köztár­sasági elnök úgy fogalmazott, egyik párt győzelme sem viszi romlásba az országot, mert de­mokratikus, alkotmányos pár­tok versengenek. „Sokkal in­kább távlatosan, az ország s most már Euró­pa érdekeit szem előtt tartva kellene politizál­ni, s nem élet-halál kérdésként beállítani a vá­lasztási győzelmet” - hangsúlyozta az állam­fő, amikor a szűk gazdaságpolitikai mozgás­térről és az uniós költségvetésről beszélt. A politikai vezetőkről Sólyom László ki­fejtette: „Az ő feladatuk, hogy időszerű, világos és elérhető célokat határozzanak meg. Ők alkotják meg azokat a feltételeket, amelyek megkönnyítik vagy nehézzé teszik munkánkat, eredményessé vagy hiábavaló­vá erőfeszítésünket. Ha mi viseljük a terhet, tudnunk kell azt is, melyik párt ho­gyan vágna bele a régóta ha­logatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s fő­­­­leg, mikor. Nagyobbrészt er­ről kellene szólnia a kam­pánynak.” Az államfő emlé­keztetett, 2006-ban ünnepel­jük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik és Bartók Béla születésének 125. évfordulóját, amelyet sza­vai szerint „elmélyült és méltó módon” kell megünnepelnie az országnak. Elismeréssel szólt arról a szolidaritásról, amellyel az or­szág népe a tavalyi szökőár áldozatai, a bá­náti és a székelyföldi árvízkárosultak segít­ségére sietett. A Visszaküldött törvény Sólyom László tavaly év végén megfonto­lásra visszaküldte az Országgyűlésnek a­­ pártok számára biztosított ingyenes in­gatlanhasználat megszüntetéséről szóló törvényt. A december 13-án elfogadott jogszabály a bizonyos politikai pártok rendelkezésére álló ingyenes állami in­gatlanhasználatot törli el, ugyanakkor a használt ingatlanokra bérleti szerződés megkötését teszi lehetővé. A voksolásnál a Fidesz, az SZDSZ és az MDF tartózko­dott. Dávid Ibolya december 15-én beje­lentette: az MDF a köztársasági elnök­höz fordul. Megfogalmazása szerint ugyanis szakmailag erősen kifogásolha­tó a törvény, mert a határidők rendkívül rövidek, és ez veszélyezteti a jogbizton­ságot. A köztársasági elnök álláspontja szerint a pártok egyenlő versenyhelyzete alapvető feltétele a demokráciának és egyúttal a demokratikus többpártrend­szer megújulási képességének, ezért ja­vasolja a parlamentnek a jogszabály új­ratárgyalását. Felmentették az államtitkárt Január 1-jével távozott hivatalából Veress Jó­zsef, az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter politikai államtitkára. A fel­mentést azzal indokolták, hogy Békés megyei MSZP-elnök­ pozíciójában fontosabb felada­tok várnak Veressre, aki egyébként az MSZP országos elnökségének is tagja. Lapértesülé­sek szerint az államtitkárnak nem kormány­zati teljesítménye miatt kellett mennie, ha­nem azért, mert az MSZP vezérkara úgy ítél­te meg, megyei pártelnökként nem tudott rendet tartani portáján, s a parlamenti képvi­selőjelöltek megyei listájának összeállításakor nem érvényesítette a budapesti pártközpont elvárásait. A Népszabadság úgy tudja, hiába zárták már le a területi listákat - várhatóan újabb jelöltnévsort készíttetnek a helyiekkel. Új elnök a HTMH élén Komlós Attila lett a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) új elnöke. A református lelkészi végzettségű Komlós a Magyarok Világszövetségének főtitkára volt 1989 szeptemberétől 1995 decemberéig, ezután az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnö­keként dolgozott. Mint ismeretes, Somogyi Ferenc külügyminiszter július 4-én a HTMH előző elnökét, Bálint-Pataki Józse­fet saját kérésére, egészségügyi okok miatt mentette fel. A távozásban azonban vélhe­tően szerepet játszott a kémbotránynak ne­vezett Szatmári-ügy is. Az intézményt azóta­­ megbízott elnökként Szabó Béla irányította, akit nemrégen neveztek ki a Magyar Köz­társaság újonnan megnyílt Csíkszeredai fő­konzulátusának élére. Újra van gáz Lapzártánk idején úgy tűnt, helyreállt a nyomásszint az Oroszországból Ukrajnán keresztül hazánkba érkező gázvezetékben, így a szoká­sos mennyiséget, óránként körülbelül 1,2 millió köb­méter gázt kap Magyaror­szág. A gáz mennyisége és nyomása január elsején, nem sokkal nulla óra után kezdett csökkenni. A nyo­másszint eleinte 5-10, ké­sőbb 40 százalékkal süly­­lyedt, s ennek megfelelően esett vissza a határon beér­kező gáz mennyisége is. A Mal Rt. ezért 34 nagyfo­gyasztót arra kért, hogy részlegesen gázról olajra, esetleg széntüzelésre álljon át. Az orosz Gazprom kije­lentette: a kiesést kompen­zálni fogja az európai fo­gyasztók számára. Az uni­ós tagállamok energetikai szakértői szerdán, brüssze­li találkozójukon tájéko­zódtak a kialakult helyzet­ről. (A gázárvita nemzetközi hátteréről írásunk az 58-61. oldalon) FELKÉSZÜLT-E A FIDESZ? Lapunk internetes honlapján és sms-ben olvasóink véleményt nyilváníthattak arról, hogy felké­szült-e a Fidesz a 2006-os vá­lasztások megnyerésére. A szavazatok megoszlása: • Igen, leszámoltak az illú­ziókkal, racionálisan terve­zik a kampányt , nem, még nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy a kor­mánypárti propagandát el­lensúlyozzák www.hetivalasz.hu 67% 33%

Next