Heti Válasz, 2010. április-június (10. évfolyam, 13-25. szám)
2010-04-01 / 13. szám
A második isteni személy feltámadásának tárgyi bizonyítéka, vagy a középkor legnagyobb hatású hamisítványa? Ez ott a kérdés. Mármint Torinóban, ahol ezen a húsvéton ismét bemutatják a katolikus egyház legnagyobb becsben őrzött ereklyéjét. Ahogy a korábbi ritka alkalmakkor, úgy várhatóan most is milliók fogják megtekinteni a Jézus halotti lepleként számon tartott szövetdarabot Olaszországban. Azt a 4,36 méterszer 1,1 méteres lenvásznat, melynek hitelességéről évtizedek óta folyik a vita történészek, teológusok, sőt újabban az ereklyét sugár- és pollenvizsgálat alá vető kémikusok és botanikusok között. E kérdésben nyilván mi fogunk utoljára igazságot tenni. Figyelmünket azért érdemli ki mégis a lepel, mert ha nem minden kétséget kizáróan igazolja is Jézus feltámadását, egyvalamiről okvetlenül tanúskodik. Mégpedig arról, hogy az emberben mindig együtt élt a feltétlen hit és a halál utáni lét kézzelfogható jele utáni szenvedélyes vágy. A húsvét így első közelítésben a földi élet végességének emléknapja. És mint ilyen, hívőt és hitetlent egyaránt mély gondolatokra serkentő alkalom. Mert megveszekedett ateisták, deisták, agnosztikusok, Istent a maguk módján szeretők, vasárnapi és mindennapi keresztények, más hitűek között az egyetlen közös nevező a hívatlan vendégként előbb-utóbb mindannyiunkhoz betoppanó halál. Ahogy pedig a karácsony sem a merő szeretet vagy egy tűlevelű örökzöld gyermekded ünnepe, úgy a húsvét sem pusztán a termékenységé vagy a megújulásé, pláne nem holmi tapsifülesé vagy tojásé. Hanem annak a nagyszerű lehetőségnek - bizonyosságnak? - a jubileuma, hogy földi létünk nem feltétlenül sziszifuszi küszködés, és hogy a porhüvelyből való sorsszerű távozás nézőpontjából szemlélve létezhet méltó válasz a mi végre rendeltettünk kérdésére. Ha pedig úgy van, ahogy a keresztények vallják, és a gyászolók joggal bízhatnak a temetők kapuján olvasható felirat igazságában, akkor az szédítő perspektíva - de egyúttal a legmesszemenőbben kötelez evilági életünk minőségére. „Nappal úgy dolgozz, mintha örökké élnél, este pedig úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál” - hangzik a gyakorta képeslapszöveggé silányított, ám ennek ellenére megszívlelendő, s a hétköznapok etikájára tanító szabály. Ha pedig jól olvassuk, és kinek-kinek a személyére szabjuk ezt az üzenetet, akkor valamit talán jobban megértünk abból a talányból, amit úgy nevezünk: az élet értelme. Karácsony és húsvét így kapcsolódik szoros egységbe, minekutána nincs többé értelme azon töprengeni, hogy a kettő közül melyik is a nagyobb ünnep. Olyan volna ez, mint a tyúk vagy a tojás keletkezésének ősi kérdésén elüldögélni, holott a válasz abban a kérdésben is magától értetődik. A földi létet egyszerre véresen komoly valóságnak és semmi kis villámtréfának megélni képes hívő ember ugyanis tudja a helyes választ: nyilvánvaló, hogy előbb az Isten volt - aki aztán megteremtette a tyúkot. Vagy a tojást. A tyúk vagy a tojás Az emberben mindig együtt élt a feltétlen hit és a halál utáni lét kézzelfogható jele utáni szenvedélyes vágy. MOSZKVA 2010. március 29. Az áldozatok emlékére letett virágok a Lubjanka metróállomáson, ahol öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott. Két támadásban 39 ember vesztette életét (írásunk a 8. oldalon) I— 'O O A HÉT FOTÓJA Fekete hétfő | WWW.HETIVALASZ.HU | SZerintÜnk |X.érte jledi 13.szám 2010. április 1. szerintünk