Heti Válasz, 2015. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)

2015-04-02 / 14. szám

XV. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM 2015. április 2­­ ­ •­­ Letartóztatták Tarsoly Csabát Az ügyészség hétfőn lefoglalta a győri ETO labdarúgó­stadionját és a hozzátartozó üzletközpontot, így biztosítva alapot a Quaestor-cégcsoport ügyfeleinek kártalanítására. A bíróság egy nappal korábban, vasárnap előzetes letar­tóztatásba helyezte Tarsoly Csabát, a cég tulajdonos-ügy­vezetőjét, feleségét, valamint M. Zsoltot. Az ügyészség kö­zölte, hogy nem késlekedett a kényszerintézkedésekkel, ám két hétre volt szükségük ahhoz, hogy a cég vagyoneleme­it azonosítsák és zár alá helyezzék. Közben az ellenzék tá­madja a kormányt, mert a külügyminisztérium négymilli­­árd forint értékben a brókercég közreműködésével vásárolt államkötvényt, melyeket Orbán Viktor utasítására Szijjártó Péter minisztériuma még a botrány kirobbanása előtt visz­­szakért a cégtől. A kormányfő visszautasította, hogy benn­fentes információk alapján intézkedtek volna. A parlament kedden döntött a lex Quaestorról, mely lehe­tővé teszi, hogy azoknak a tulajdonosoknak és cégvezetők­nek a vagyonát is zárolják, akik a bűncselekmény kiderülé­­se idején nem, de a bűntett idején még hivatalban voltak. Az intézkedés a brókercégeken kívül a bankokat és a biztosító­­társaságokat is érintené. Meghozatalát az indokolta, hogy Tarsoly átmenetileg egy büntetett előéletű munkanélküli férfit tett cége élére. Ugyanakkor az ügyészség a törvénytől függetlenül is százmilliárd forint nagyságrendben foglalt le ingatlanokat és más értéktárgyakat, hogy a fedezet nélkül kiadott 150 milliárd forint értékű kötvényt megvásárló ügy­feleket kártalaníthassák.­­Cikkünk a 35-38. oldalon.) 2.­1 Újabb pedagógusbér­emelés Szeptembertől a pedagógus-élet­pálya részeként átlagosan újabb 3,5 százalékos béremelés várható - mondta Balog Zoltán múlt szerdán az Országgyűlés kulturális bi­zottsága előtt. Az emberi erőfor­rások miniszte­re hozzátette: a béremelés 2016- ban, majd 2017- ben is folytató­dik. A növekedés idén szeptember­től kiterjed azok­ra a nevelő-okta­tó munkát segítő munkakörökben dolgozókra - pél­dául pedagógiai asszisztensekre - is, akiknek van pedagógus szak­­képzettségük. 3.­­ Megállapodás Paksról Brüsszelben? „Az Európai Bizottság észrevételeit Magyarország elfogadta, a finn modell alapján rendezzük a paksi atomerőmű kapacitásfenntartásának üzemanyag­szállítási szerződését” - jelentette be múlt heti brüsszeli tárgyalásai után Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is kitért, hogy a megállapodás ré­szeként Magyar­­ország 10 évre nyújt majd lehe­tőséget az orosz félnek arra, hogy fűtőanyagot szál­lítson az épí-nyújt lehetősé­get az orosz fél­nek fűtőanyag szállítására tendő reaktorokba. Ez Lázár szerint az oroszok számára is elfogadható. A politikus hangsúlyozta, a kormány megállapodott az Euratom Ellátá­si Ügynökséggel a fűtőanyag-ellátás­ról, ezt azonban az Európai Bizott­ság energiaügyi biztosának szóvivője cáfolta, mondván, még zajlanak az egyeztetések. 10 milliárd forintból indul iskolakor­szerűsítési program Pest megyében, valamint a leghátrányosabb helyze­tű kistérségekben - közölte a Klik. ezer forintos bírsággal sújtotta a bíróság Ágoston Tibor jobbikos önkormányzati e­g­­vi képviselőt a nemzetiszocialista rendsze­rek bűneinek nyilvános tagadása miatt. 4

Next