Heves Megyei Élelmiszergazdaság, 1982 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1982-01-15 / 1. szám

^0000000000000000000000000000^00000000000000000000000000 KÖRKÉP (Folytatás az első oldalról) Ugyanezen intézményekben 139 felnőtt szerzett szakkö­zépiskolai végzettséget és 102 szaktechnikusi vizsgát tett. A legfontosabb következte­tések levonására támaszkod­va m­ost már a hatodik öt­éves terv és ezen belül az éves tervek végrehajtása az 1982-es év tervének reális elkészítése és végrehajtása kell, hogy előtérbe kerüljön. A hatodik ötéves terv cél­kitűzésére alapozva az 1982- es tervezés jó végrehajtása érdekében néhány alapvető kérdésből kell kiindulni. A vezetői munkakörben dolgozók továbbképzésénél az alapdokumentum a ha­todik ötéves terv 1982. évi terve, illetve irányszáma. A MÉM Mérnök- és Veze­tőképző Intézet a területi valamint a hallgatók infor­mációja alapján a tanfolya­mok számát mérsékelte — az előző évekhez viszonyít­va — de típusában és tar­talmában igazodott az élet­hez és a népgazdaság ter­­meléspolitiai igényeihez. Előtérbe került a művezető­képzés. A tanfolyamok 300— 400 órásak. Két lépcsőben bonyolódnak és országosan 20 helyen 23 szakmában ke­rülnek megrendezésre. A felső- és közép- és mun­kahelyi vezetők választhat­nak komplex vagy szakosí­tott tanfolyamokban. Az a személy, aki először vesz részt továbbképző tanfolya­mon, annak a komplex ok­tatási formát ajánljuk. A szakosítottat pedig azoknak, akik komplex tanfolyamon már részt vettek. A szakmai céltanfolyamok is bővültek. Mintegy 160— 180 szakmai tanfolyam közül választhatnak a résztvevők. Ezek közül 26 képesítést is ad, mint például a terv- és beruházási, műszaki, ellen­őri, munkaügyi, árukalkulá­­tori, áruforgalmazás, stb. végzettséget. Az egyes tanfolyamok anyagában előtérbe kerül az energiatakarékos módszerek legújabb technológiai oktatá­sa. Továbbá növekedett a takarmányozás, a genetikai, az állategészségügyi, és mű­szaki tanfolyamok választé­ka.A fizikai dolgozók képzé­sénél a személyi háttér meg­teremtésére kell a hangsúlyt helyezni. Megítélésünk szerint a kialakult tervszámok a szükségletet tartalmazzák. Éppen ezért meg kell tudni keresni a személyeket és a tényleges beiskolázást kell biztosítani. Erre fedezet az a közel tízezer segédmunkás állomány, akik jelenleg dol­goznak a termelőszövetkezet­ben és koruknál fogva beis­­kolázhatók. Az állattenyésztési szak­máknál a helyi tanfolyamok szervezését elő kívánjuk segí­teni. A szórványigények ki­elégítése érdekében az egyé­ni tanulást segítjük elő olyan formában, hogy az illetékes iskola időszakonként konzul­tációt szervez. Ugyancsak tervezzük az üzemi tanfo­lyam hallgatóinak négy-öt napra Hevesre történő kihe­lyezését, ott a rendelkezésre álló technikai eszközök se­gítségével a vizsgákra jól felkészítjük a hallgatókat. Összefoglalva: e gondolatok jegyében kell az 1982. okta­tási és továbbképzési felada­tainkat végrehajtani. A megyei továbbképzési bi­zottság mindezen gondolato­kat megtárgyalta és az 1982. évi célkitűzéseket alapul véve az oktatási intézmények ál­tal megtervezett — fizikai dolgozókra vonatkozó — képzési és továbbképzési tanfolyam tervet jóváhagyta. E jóváhagyott tanfolyam terv Betanított munkásképzés A tanfolyam tervezett időpontja: ív- és lánghegesztő Nehézgépkezelő Targoncavezető Szakmunkásképzés Mezőgazdasági gépszerelő Szakmunkás továbbképzés Mg-i gépjavító és karban­tartó szerelő Hidraulika javító, szerelő Dízel adagoló és szab. sze­relő Járműelektromos berend. szerelő Szervi­zmester Erdőgazd. gépjavító és kar­bantartó szerelő Művezető képzés Mg. gépjavító és karban­tartó szerelő művezető Céltanfolyamok E—280, E—281, E—301 gép­kezelő E—516. kombájn kezelői T—150—K traktor kezelői LKT—80 erdészeti traktor kezelői K—512 kombájn kezelői K—701 traktor kezelői MTZ—80, MTZ—82 traktor kezelői SZK—5 kombájn kezelői Akkumulátorok felújítása Fékszerkezetek korszerű viszgálata, szabályozása Gépjárművek diagnosztikai vizsg. Gépjármű generátorok és fesz. szabályozók vizsgálata, beszab. Traktorvezetői betanított m. Növényvédő- és méregrakt. kezelő Baromfigondozó Motorfűrészkezelő betanított Gépifejő betanított munkás Traktorvezetői betanított m. E—280—310 céltanfolyam Traktorvezetői betanított m. Motorfűrészkezelői betaní­tott­a. Tejházkezelői Növényvédő és méregraktár kezelő Szarvasmarhagondozó Növényvédő továbbképző Növényvédő továbbképző alapján az oktatási intézmé­nyek 1982. évre vonatkozó­lag a fizikai dolgozók szá­mára a következő szakmák­ban terveznek központi tan­folyamot beindítani. Mezőgazdasági Szakmun­kásképző és Munkástovább­képző Intézet Péter vására: március 15 — május 8. november 1 — január 5. március 1 — április 10. január 4 — március 13. október 11 — december 18. január 4 — február 27. szeptember 2 — október 27. január 11 — március 6. október 28 — december 22. szept. 2 — október 27. március 15 — május 8. április 26—30-ig május 3—7 május 10—14 május 10—14 május 17—29 május 17—22 május 24—28 május 31 — június 5. május 31 — június 4. szeptember 13—15 szeptember 20—22 szeptember 27—30. szeptember 4—8 január 4 — március 27 január 4 — február 27 január 4 — február 27 március 1 — április 17 március 1 — április 24 március 29 — június 19 május 3 — május 8 szeptember 6 — nov. 27 szeptember 6 — okt. 23 szept. 6 — október 30 november 1 — devember 24 november 1 — december 24 november 29 — dec. 11 december 13 — dec. 24 Hevesi Mezőgazdasági Munkástovábbképző Intézet Szakemberképzés és továbbképzés tapasztalatai és feladatai megyénkben Üzemi tanfolyamok Sertésgondozó betanított munkás Szarvasmarhagondozó beta­nított m. Szarvasmarhagondozó beta­nított m. Baromfigondozó betanított m. Rendező Üzem Szőlőtermesztő Szőlőtermesztő Szőlőtermesztő Szőlőtermesztő Kertészet — szakmunkás Szőlőtermesztő Élelmiszeripar Dohányfeldolgozó I. Dohányfeldolgozó II. Sütő Füzesabonyi Állami Gazda­ság 1981. október — 1982. febr. Rákóczi MGTSZ Feldebrő 1981. nov. — 1982. ápr. Zagyvavölgye MGTSZ Zagy­vaszántó 1981. nov. — 1982. ápr Zagyvavölgye MGTSZ Zagy­vaszántó 1981. nov. — 1982. ápr. Kertészet — betanított MGTSZ Andornaktálya MGTSZ Nagyréde MGTSZ Feldebrő Gyöngyös­domoszlói ÁG. Gyöngyös MGTSZ Pásztó Egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola Élelmiszertartósító Dohánygyár Eger Dohánygyár Eger Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalat Eger MGTSZ Nagyréde Mátrafüredi Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Traktorra szerelt rakodó- Mátrafüred gépkezelő 1982. febr. • — márc. Motorfűrészkezelő Heves 1982. március — április 2 KKKKKKMK ►oooooooc 1Ä(inmsukkmsk; OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOoootKX WUI gazdálkodási formák A közelmúltban nagy számú jogszabály jelent meg, amelyek új gazdálkodási szervek létrehozását, vagy a már meglévő munkaszervezeti megoldásokat teszik hatéko­nyabbá a dolgozók anyagi érdekeltségének növelésével. Valamennyi új megoldási forma ugyan nem érinti a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, de ha ágazatunk gazdálkodó szerveinek vezetői és dolgozói megfelelő kez­deményező képességgel és vállalkozó szellemmel rendel­keznek, nyolcféle új megoldás közül választhatnak. Az új jogintézmények gyakorlati jelentősége mindenki előtt ismert. Arról viszont kevés fórumon esett szó, me­lyek is azok a jogintézmények, melyek alkalmazására ágazatunkban lehetőség van. A tisztelt olvasó engedelmé­­vel figyelmét most ezekre hívom fel. Vasági szerződésének hatósá­ A szövetkezetek, így a mezőgazdasági terme­lésszö­­vetkez­etek keretében is ala­kulhat ipa­ri szolgáltató szakcsoport­. Alakításukhoz legalább 5 személy szüksé­ges. A szakcsoport szerve­zeti, önkormányzati önálló­sággal, önálló elszámolással rendelkezik, de nem jogi személy. A szakcsoport nem végezhet mezőgazdasági és minden olyan tevékenységet amelyet törvény,­­ törvény­­erejű rendelet, miniszterta­nácsi rendelet és határozat kizárólag állami gazdálkodó szerv hatáskörébe utal. A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium állás­pontja szerint a szakcsoport tevékenységéhez szükséges engedélyeket, felmentéseket a termelőszövetkezetnek kell beszereznie. A szakcsoport tevékenységét a termelőszö­vetkezet alapszabályában fel kell tüntetni! A szövetkezet keretében továbbra is alakítható me­zőgazdasági szakcsoport. (A mezőgazdasági szakcsoport, jogállását a Heves megyei Élelmiszergazdaság 1981. no­­­vem­ber 30-i számában rész­letesen ismertettem.) Ága­zatunkban is létrehozhatók jogi személyiséggel nem­ rendelkező gazdasági munkaközösségek fogyasztá­si és egyéb szolgáltatási szükségletek kielégítése cél­jából. A munkaközösség tár­gi jóváhagyásával jön létre. Taglétszáma 2-től 30-ig ter­jed. Előreláthatóan a munka­­közösség speciális típusának a vállalati gazdasági mun­kaközösségnek lehet majd jelentősége. A vállalat fo­galmát itt kiterjesztően kell értelmezni, ezért Vállalat és szövetkezet keretében is alakulhat vállalati gazda­sági munkaközösség. Ezek­nek a munkaközösségeknek a megalakításához szükséges a vállalat vezetőjének, ille­tőleg a szövetkezet vezető­ségének előzetes hozzájáru­lása is. Jogszabályban meghatáro­­­zott szervek kisvállalatokat, leányvállalatokat alapíthat­nak. A kisvállalatok, leány­­vállalatok működése az új jogszabályok eredménye­képpen sokkal egyszerűbb, rugalmasabb, mint a nagy­vállalatoké. Ajánlott tevékenységi kö­­rük: a fogyasztási szolgálta­tás, a háttéripar, kereske­delmi, vendéglátóipari te­vékenység. Állampolgárok jogi sze­mélyiséggel rendelkező, leg­feljebb 100 taggal működő kisszövetkezetet is alapít­hatnak. A kisszövetkezet te­vékenységi körüket a szö­vetkezetekre irányadó sza­bályok szerint alakíthatják­ ki, nem folytathatnak azon­ban mezőgazdasági szövet­kezet és mezőgazdasági szakcsoport tevékenységi kö­rébe tartozó mezőgazdasági tevékenységet! Ágazatuk­ban élelmiszeripari tevé­kenység ajánlott például: savanyítás, tésztagyártás, cukor­kakészítés. Még három új jogintéz­mény alkalmazására van lehetőség. Ezek ugyan nem is gazdálkodó szervezeti for­mák, de alkalmazásuk­ ese­tén a munkaeszközök gaz­daságosabban kihasználha­tók, mivel a dolgozók anya­gi érdekeltségi rendszerét növelik. Gazdálkodó szer­veknek, tehát termelőszö­vetkezeteiknek is lehetősé­gük van ipari vagy szolgál­tató egységeiket — amelyek elsősorban lakossági igénye­ket elégítenek ki — magán­személyeknek bérbe adni. Bérlő cs­aik gazdasági mun­kaközösség, vagy kisiparos lehet. A másik ilyen forma lehetőséget biztosít a szövet­kezeteknek a legfeljebb 15 főt foglalkoztató ipari terme­lést, fogyasztási és egyéb szolgáltatást végző részle­geinek átalányelszámolásos rendszerben történő üze­meltetésére. Az átalányel­­számolásos részlegében a szövetkezet csak tagját, vagy alkalmazottját foglal­koztathatja. A harmadik új jogintéz­mény alkalmat nyújt az ál­lami vállalatoknak jogi sze­mélyiséggel rendelkező gaz­dasági társulásoknak, szö­vetkezeti vállaltoknak, hogy a maximum 15 főt foglalkoztató egyes részle­geiket szerződéses üzemelte­tésben működtessék. Az új gazdálkodási for­mákról és­­ lehetőségekről szóló jogszabályok 1982. ja­nuár 1-én lépnek hatályv dr. Sass Barna A1 Gazdasági feladatok a gabonaiparban (Folytatás az első oldalról) és el kívánjuk érni, hogy üzemeink szociális létesít­ményei maradéktalanul ki­elégítsék dolgozóink igé­nyeit. Anyagi lehetőségeinktől függően tovább folytatjuk lz oi­eink raktárainak külső tatarozását. Befejezzük az egri malom tatarozását és ez évben megvalósítjuk ugyanezt a gyöngyösi ma­lomnál is. A bizalmi testületi ülés jóváhagyta az 1982. évi bér­politikai intézkedési tervet. Ezek szerint a bérfejeszté­sünk jövő évben 4,5 száza­lékos lesz, melyből a fizikai dogozók 4,8 százalékos arányban részesülnek. Ezen­­belü­l is megkülönböztetett módon fejlesztjük a béreket a termelési feladatokat ellá­tók körében és a nehéz fi­zikai munkát végző dolgo­­zóknál. Új törzsgárda-szabályza­­tot fogadott e a szakszerve­zeti bizottság és a bizalmi testületi ülés, amely foko­­zottabb mértékben ismeri el anyagilag is a hosszú ideje vállalatunknál jó munkát végző dogozóinkat. A törzs­gárda szabályzat kidolgozá­sánál messzemenően kedtünk arra, hogy a h szú időn keresztül kiv munkát végző dolgok anyagi elismerése a korai kornál lényegesen kedvezőbb legyen. Az írásos előterjesztések alapján a testületi ülés tá­mogatva a vállalatvezetés jobb munkára ösztönző el­képzeléseit, az előterjeszté­seket elfogadta, így megfe­lelő keretek között, pontos célok meghatározásával kell, hogy folljon az 1982. évi termelőmu­nka. Fodor Sándor Brigádgyűlés a borpalackozóban Évzáró tanácskozást tar­tott az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinát „Eger Csillaga” szocialista brigád, a Vasút úti borpa­lackozó üzemben. Kós Ru­­dolfné brigádvezető össze­gezte az éves vállalások tel­jesítést. Elmondotta, hogy közel 18 millió palack bort töltöttek a gépsoron az év folyamán és ebből több mint 5 milliót indítottak külföldre. A brigádtagok többsége a borpalackozó ü­zembehelyezésétől kezdő­dően a célgépek mellett dol­gozik, így a borszakma törzsi gárdájának tagja. Szólott a brigádvezető ar­ról, hogy az utánépítéssel összefüggő energiaszünetel­tetés miatt kiesett műszako­kat a dolgozók más alka­lommal, szabad időben dol­gozták le. Utalt­a­m, hogy a felelősség fokozása érde­kében a gépsort szocialista gondozásban üzemeltették, a közkedvelt borfajták mi­nőségéért védnökséget vál­laltak. Anyag-, energiai-ta­karékossági mozgalmakat szerveztek. Törekedtek a­ balesetek megelőzésére. Részletesen beszámolt a közösségi élet fejlődéséről. Kihangsúlyozta, hogy a bri­gádkirándulások kedvező hatást gyakorolnak a kol­lektív szellem erősödésére. Ebben az évben Kecskemé­ten, a Közép-magyarországi Pincegazdaságnál és Nagy­kőrösön, a Konzervgyárban, jártak tapasztalatcsere-láto­gatáson. Kiemelte, hogy az önkéntesen vállalt kommu­nista műszakok, a társadal­mi munkaiakciók nagy je­lentőségűek a brigádélet tartalmi gazdagításában. Tóth Sándor üzemvezető­helyettes felhívta a brigád­­tagok figyelmét a bizton­ságtechnikai fegyelem meg­szilárdítására és arra, hogy az üzembe került új dolgo­zók munkahelyi beilleszke­­­­dését segítsék elő. A brigádtagok egyetértet­tek abban, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani a foglalkozási ár­talmak megelőzésére, a bale­setveszély kiküszöbölésére. Az 1982-es évben magasabb követelmény­ rendszer mel­lett látják el a munkavé­delmi őrfeladatokat. Ügyel­nek a védőkesztyűk, csuk­lóvédők, hallásvédő füldu­gók, védőszemüvegek ren­deltetés szerinti használatá­ra. Hathónapos időtartam­ban patronálják az új mun­kaerőket és segítik őket ab­ban, hogy elsajátítsák a munkaműveletek végzését. Kós Rudolfné brigádveze­tő megköszönte a brigádta­gok cselekvőkész tevékeny­ségét a közelmúltban vég­zett közösségi munkában. A kombinát dolgozóinak 10 éven aluli gyermekei részé­re, a csokoládégyárból vá­sárolt édességekből a bri­gádtagok 1021 ajándékcso­magot állítottak össze a munkahelyek ünnepségeire. Ezután átadta a brigádta­goknak közösen beszerzett szaloncukor dobozokat és karácsonyfadíszeket, hogy mindannyian tegyék család­juk fenyőfájára. f" 0000000<XX>0000000<K>0(XKK>0000000000<KK>OOOOOOOOOOOOOOCK>00000<X 0<KKK><>CK><XK><XK><>0<K><><><KKKKX><>-0<><KX><>0 J (XKKKKKKKKKKKKKXKXKKKJOOOOKKJOOOOOOOOOOOOOOOOO^ÚOOOOOOOOOOOOOC <X>00<K><>0<K><><><>0<>0<KKKH><KK><><KKK>0-0<K>0

Next