Népújság, 1967. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1967-02-23 / 46. szám

Sukamo átruházta a hatalmat Suhartóra — jelentik a djakartai lapok Indonéziára ismét feszült napok várnak. Még mindig nem dőlt el végleg Sukamo elnök sorsa, de a jobboldal vezetői egyre fokozódó nyo­mást gyakorolnak az indonéz államfőre, hogy rákényszerít­­sék a politikai színről való végleges távozásra. Suharto tábornok a fegyve­res erők főparancsnoka ma­gához rendelte az összes kato­nai körzetek parancsnokait — hogy — mint a Reuter jelez­te —, tájékoztassa őket az el­nök menesztését célzó legutób­bi intézkedésekről.” A djakartai újságok szer­­dán azt jelentették hogy Su­kamo teljes hatalmát máris átruházta Suhartóra. Az erről szóló okmányt állítólag saját­kezűiig írta alá Hasonló hírt röpített világgá a Kiodo japán hírügynökség is. A hírügynök­ségi távirat tanúsága szerint ez elnök két feltételhez kötöt­te hatalmának átruházását. 1. Suharto tábornok beszá­mol neki kormányának tevé­kenységéről. 2. Szavatolják, hogy a már­ciusban összeülő ideiglenes né­pi tanácskozó kongresszus nem fosztja meg tisztségétől. (Megmaradna címzetes elnök­nek.) Ezeket a jelentéseket azon­ban a kormány szóvivője cá­folta a Reuter tudósítójának. A Sukarno-ellenes kam­pánnyal párhuzamosan válto­zatlanul folyik a kommunis­tának minősített személyek és csoportok üldözése. Az indonéz fővárosban csü­törtökön kezdődik Supardjo volt ha­dseregtábornok pere. Azzal vádolják, hogy ő volt az Untung-féle 1965-ös állam­csíny-kísérlet katonai irányí­tója. A djakartai rádió közlemé­nye szerint a perben nem idé­zik meg tanúnak Sukamo el­nököt Supardio dandártábornokot a múlt hónapban fogták el, addig szökésben volt. A politikai helyzet feszült­ségére jellemző, hogy az in­donéz hatóságok nem hivatalos sajtócenzúrát vezettek be. A­ Nyugati hírügynökségek a djakartai rádió hírére hivat­kozva közlik, hogy Sukamo indonéz elnök elnöki hatalmát Suharto tábornokra ruházta. Sukamo lemondó nyilatko­zatát Diah tájékoztatásügyi miniszter olvasta fel az egybe­­gyűlt újságírók előtt. A volt elnök, aki több mint 21 évig állt az ország élén, gyakorlati hatalmától azonban 1965. októ­bere után fokozatosan meg­fosztották, végül is engedett a reá gyakorolt és egyre foko­zódó nyomásnak. Mint azt a nyilatkozat hangoztatja „fel­mérve a jelenlegi konfliktus lényegét, a nép, a nemzet és az állam érdekében minden kormányhatalmat Suharto tá­bornokra ruházott”. Leleplezték a brit—szafidi tervet KAIRO (MTI): Makkaui, a megszállt Dél­­emen felszabadító frontjának főtitkára a jemeni Taizzban közzétett nyilatkozatában le­leplezte azt a brit—szaúdi ter­vet, amely Hadhr Amutnak, a Dél-arábiai Szövetségtől való elszakadására és Szaúd-Ará­­biához való csatlakozására irá­nyul. A hadhramuti terület beduinjainak egy csoportját a szaúdi Najranba szállították, ahol kiképzik őket az annexió előkészítésére. Kiképzőtisztjük egy Abdel Hath nevű jordá­niai tiszt, akit a brit megszál­lók neveztek ki. Az így kikép­zett erő a tervek szerint a brit megszállás megszűnte után Hadhramutot elszakítja Dél- Arábiától és átadja a bevonuló szaúdi csapatoknak. A Gumhurija szerint Fejszal szaúdi király arról tárgyal az angolokkal, hogy fiát, Abdal­lah El-Fejszal herceget nevez­zék ki Aden királyává. Heves harcok Dél-Vietnam középső részén A szabadságharcosok aknavető tüzet zúdítottak a behatoló amerikai csapatokra A saigoni amerikai katonai szóvivő szerdán közölte, hogy a nap során a B-52-es ameri­kai nehézbombázók négy ízben támadták a partizánok feltéte­lezett állásait a kambodzsai határ közelében, az úgyneve­zett C-övezetben. Az ameri­kaiak elképzelései szerint ezen a területen helyezkedik el a partizánok főparancsnok­sága. Folytatódott a VDK elleni légi háború is. Az amerikaiak hidakat kompokat utakat bombáztak, a haditengerészeti légierő egy vasúti szerelvényt támadott. Dél-Vietnam középső részén tovább tartanak a heves har­cok a partizán-övezetbe beha­tolt amerikai csapatok és a szabadságharcosok között. A partizánok aknavető tüzet zú­dítottak az amerikaiak egyik századára, amely légierőt és tüzérségi támogatást kért A partizánok azonban újabb tá­madást intéztek a század ellen, amely veszteségeket szenve­dett Az amerikai szóvivő közöl­te, hogy — gyakorlatilag szá­mottevő eredmény nélkül — véget ért két amerikai had­művelet Tay Ninh tartomány­ban befejezték a Gadsden és Binh Longh tartományban a Tucson hadműveletet. A nyugati hírügynökségek Washingtonból azt jelentik, hogy a Fehér Házhoz közel­álló körök ismertették John­son elnök véleményeit különbö­ző kérdésekről. Eszerint John­son „nem lát okot az optimiz­musra” — a vietnami kérdés­ben. Miután véleménye sze­rint Hanoi — úgymond — nem adta jelét annak, hogy kész a béketárgyalásokra, Johnson folytatni kívánja a VDK bom­bázását Felhívás a kínai parasztokhoz PEKING (CTK): A szerdai pekingi lapokban megjelent a Kínai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak felhívása a parasztokhoz, a falusi káderekhez és a had­sereghez. Ebben a párt köz­ponti bizottsága felszólítja az említetteket, szüntessék meg a harcot, és a „kulturális forra­­dalom” idején kiéleződött el­lentéteket és minden erejüket fordítsák a tavaszi mezőgaz­dasági munkálatok elvégzésé­re. A felhívás nagy jelentőséget tulajdonít a vezető funkcioná­riusok szerepének. A központi bizottság kijelenti, hogy ezek „abszolút többsége” „jó” vagy „elég jó” funkcionárius. A pa­rasztok engedelmeskedjenek az ő vezetésüknek, bocsássák meg a korábban elkövetett kü­lönböző hibáikat. Cipész ipari tanulónak általános iskolát végzett fiúkat felvessünk Jelentkezés: Eger, Széchenyi u. 7. Méretes cipészrészleg, Csató K. részlegvezetőnél. Javító-Szolgáltató Ktsz, Füzesabony. MSmiitin fw * 1967. február 23., csütörtök VALLETTA: A máltai parlament elnapol­ta ülését — anélkül, hogy sza­vazott volna arról a törvény­javaslatról, amely megszüntet­né Anglia jogát arra, hogy csapatokat állomásoztasson a szige­en. A parlamenti ülés el­napolása előtt Borg Olivier miniszterelnök bejelentette, hogy Londonba utazik és tár­gyalásokat folytat az angol ve­zetőkkel. Borg előzőleg Vallet­tában tárgyalt Gordon Walker­­ral, az angol kormány meg­bízottjával a londoni kormány „végső ajánlatáról”. Ez egy évvel meghosszabbította az an­gol csapatlétszám csökkentésé­nek határidejét. A londoni tár­gyalásokon ezt a javaslatot vi­tatják meg. MOSZKVA: A Moszkva környéki mitis­­csi gépgyárban készül a Buda­pesti Földalatti Vasút első ko­csija, amely óránként 90 km­­es sebességgel száguldhat a föld alatti vágányokon. A szov­ _ íetMan­ jet metrókocsik első külföldi vásárlója Magyarország. Moszkva, Leningrád, Kiev és Tbiliszi földalatti útvonalain ugyancsak a Mitiscsiben gyár­tott kényelmes vonatok köz­lekednek. MOSZKVA: Pénteken tölti be 75. életévét Konsztantyin Fegyin szovjet író. Az évforduló alkalmával a Szovjetunióban könyvet je­lentettek meg — 30 szerző tollá­ból —, amely méltatja Fegyin munkásságát PEKING: Február 20-án amerikai re­pülőgépek 20 esetben sértették meg Kína légiterét Egy ame­rikai gép halászhajókat is megtámadott, gépfegyvertüzet zúdított rájuk. A provokáció elleni tiltakozásul Kína közzé­tette 429, komoly figyelmez­tetését ACCRA: Accrában bíróság elé állí­tottak egy embert, aki Ocran dandártábornok, a katonai kor­mány tagja fivérének adta ki magát. Közölte az UTC áruház igazgatójával, Ocran tábornok egy nappal előbb Afrifa ezre­dessel együtt az áruházban járt és megtetszett neki négy öl­töny. Az öltönyök kiválasztá­sa után a „tábornok fivére” biztosította az igazgatót, egy héten belül megkapta a szük­séges csekket a tábornoktól, majd a ruhákkal együtt eltűnt. Ocran tábornok, akit a vád ta­nújaként idéztek meg a bíró­ságra, hangoztatta, a megjelölt napon nem járt az áruházban, és semmiféle öltönybeszerzés­re nem adott megbízatást a vádlottnak. (MTI) Budapesti Épületelemgyár (XI., Budafoki út 78.) keres karbantartó lakatosokat, villanyszerelőket és férfi segédmunkásokat azonnali belépésre, valamint női segédmunkásokat, március 1-e utáni belépésre Rövid betanulási idő, állandó munka, jó kereseti lehetőség. Vidékieknek ta­nácsi igazolás szükséges. Személyes jelentkezés a fővár munkaügyi csoport­jánál, l­evelekre nem vála­szolunk. Jól sikerült karnevál A Kompolti Általános Isko­la úttörőcsapata is megrendez­te a hagyományos farsangi karnevált. A pedagógusokból és szülők­ből álló zsűri előtt felvonultak a jelmezes pajtások, ami ne­héz helyzet elé állította tag­jait, mert mind ötletes volt Végül első díjat a nyolcadik osztály által bemutatott Fla­mingó futballcsapat kapta. Jól sikerült a fele fiú, fele lány jelmez, amelyet egy kis óvo­dás viselt Azonkívül nagyon jó volt a madárijesztő, a gó­lya, a szegénylegény és még sok mást megszemélyesítő jel­mez. A zenét Tóth tanár bácsi és novaji növendékei szolgál­tatták. A jó szórakozásért mond ezúton köszönetet az úttörő­­csapat! Cserta Éva Kompolt TÉLI ÖRÖMÖ: Egy zimankós téli hajnalon csapatvezetőnkkel elindultunk téli túrára. Reggel kilenckor már Mátraházán hógolyóztunk. Gyönyörű idő volt. Sütött a nap, csillogott a hó. A fák mint megannyi csipke moso­lyogtak ránk. A nagy hócsata után elindultunk Magyarország tetejére, a Kékesre. Nem győz­tünk gyönyörködni. Mellet­tünk suhantak a síelők, néme­lyikük nagyokat pottyant, de a legtöbb ügyesen, simán siklott lefelé a lejtőn. Piros arcú fel­nőttek, gyerekek száguldoztak ródlival a sípálya külső szélén. Szinte észre sem vettük, már­is fent voltunk a célban. Újabb hócsata következett, majd ród­­likkal megindultunk lefelé. A turistaházhoz érve farkasét­­vággyal fogyasztottuk el az ebédünket. De nem pihentünk, nem pihenhettünk! Vonzott az ugrópálya. Felmentünk és megnéztük a síugrókat. Eddig csak tv-ben láttunk ilyent, ezért nagy élmény volt szá­munkra a valóságban is látni ezt a ritka csodát. Este egyikünket sem kellett ringatni, édes volt mindegyi­künk álma. Sok ilyen gazdag élményt szeretnénk! Béres Magdolna Eger, VIII. sz. ált. isk. Kisdobos karnevál Vasárnap délután tartották meg a kisdobos karnevált is­kolánkban. Három órára már mindenki ott volt. Nemsokára megkezdődött a farsangi bál. Különböző jel­mezeket láttunk. Az első díjat az „Egri leányka” nyerte meg. Felsorakoztak még bohócok, pillangók, virágok, indiánok, sőt, még egy boszorkány is látható volt. Később fogyasztottunk a finom süteményekből és a hűsítő italokból. Ezután tombola következett. Nagyon izgalmas volt. Végül is egy harmadikos fiú nyerte meg a tortát. Utána filmvetítés következett. Há­rom filmet néztünk meg. Jól eltöltött délután emlékével tértünk haza. Rusvai Julianna Eger, VII. sz. iskola Bábszakkör Ostoroson Községünkben már három éve működik bábszakkör. Báb­szakkörünk a k­utúrotthonhoz tartozik, de tagjai mind úttö­rők. Kulturális seregszemlén is részt vettünk, ahol jó ered­ményt értünk el. A községben már több alkalommal tartot­tunk előadást, amely a közön­ségnek nagyon tetszett. Már tanuljuk az új szerepeket és igyekszünk minél érdekeseb­bé, színesebbé varázsolni a bábdarabot. Szeretnénk, ha ez az előadá­sunk is nagy tetszést váltana ki a gyermekek között, hiszen mi is nagy buzgalommal ké­szülünk az előadásra. Mészáros Izabella Ostoros Az ígéret még nem segítség I Az úttörővasút problémái Kellemes színfoltja Gyön­gyösnek a nyári hónapokban az egyenruhába öltözött úttö­rővasutasok csapata. Szolgála­tuk végzése közben komolyak és komolyan veszik őket az utasok is. 1961. májusában, amikor megalakult az úttörő­vasút, örömmel fogadták a gyöngyösiek és tetszett az ide­gen turistáknak is. Az idei szezon megkezdése előtt beszélgettünk Géczi Fe­renc forgalmi szakszolgálat­vezetővel a vasút helyzetéről, problémáiról. A legnagyobb gondot jelen­ti az úttörők kiképzésének és felszerelésének anyagi alapjait megteremteni. Az erdőgazda­ság az elmúlt években 3—5 forinttal járult hozzá az anya­giak megteremtéséhez. Ez az összeg azonban kevés. Az út­törőknek még most is saját költségből kell az egyenruhát megvásárolniuk, ami több mint 500 forintba kerül. Anya­gi támogatást kapnak még az úttörőszövetségtől, a szülői munkaközösségtől, de ezek mind csak igen kis összegek. Elhatározták, hogy az idén megteremtenek egy anyagi alapot, amiből az egyenruhát meg tudják vásárolni. A váro­si tanácstól már kaptak olyan ígéretet, hogy hasonló összeg­gel fogja támogatni az úttörő­­vasutat, mint az erdőgazdaság. Ezenkívül szükség volna azon­ban más vállalatoktól is anya­gi támogatásra. 1961-ben a megalakuláskor több gyöngyösi vállalat lelke­sen tett ígéretet, helyeselte a vasút létrehozását. A kezdeti lelkesedés és ígéret azonban csak puszta ígéret maradt. Pe­dig olyan vállalatok, mint a Váltógyár, a MÁV-állomás, az építőipari vállalat, az AKTV — amelyek szintén ott voltak a megalakulásnál — igazán segíthetnék anyagilag is az út­törőket. Vállalatonként csak egy-két ezer forint is sokat jelentene a továbbfejlődés szempontjá­ból. Géczi elvtárs — aki az első években mint csapatvezető ne­velte az úttörőket — elmon­dotta, hogy több jó tanuló di­ákot csak azért nem tudtak felvenni vasutasnak, mert szü­leinek nem állt módjában megvásárolni az egyenruhát, pedig kedvük lett volna hoz­­zá. Eleinte az úttörők kiképzé­sével és oktatásával foglalko­zó csapatvezetők munkáját anyagiakban is elismerte az erdőgazdaság. Ez pár éve azonban megszűnt. Pedig az oktatók a szakmai kiképzés mellett jelentős pe­dagógiai munkát is kifejtenek. A fegyelmezett kis­vasutasok nemcsak munkahelyükön, ha­nem az iskolában is helytáll­nak. Rossz tanuló nem is le­het tagja az úttörővasútnak, Összegezve a vasút problé­máit, sokkal több segítséget érdemelnének meg, hiszen gyermekeket nevelnek komoly munkára, fegyelemre. Munká­juk valamennyiünknek sok örömet okoz, ha éppen kirán­dulni megyünk, a város lakói­nak érdeke kívánja meg, hogy összefogjunk az úttörővasút támogatására. Igen sok válla­lat dicsekszik a nyereséggel zárt 1966-os évvel. Jusson eszükbe ilyenkor egy kicsit a közösségi érdek és gondolja­nak az úttörővasút támogatá­sára is. Vas János G­yuri reggel nagyon sie­tett az iskolába, ko­rán akart odaérni, hogy még számtanóra előtt legyen ideje megírni a házi feladatot, mert este sokáig nézte a televíziót és elfeledkezett a leckéről. Még senki sem volt az osz­tályban, így hát nyugodtan le­ülhetett a helyére. Kirámolta a táskáját és maga elé tette a számtanfüzetet, majd elővette az új ceruzáját, amit este ka­pott. Szép zöld ceruza volt, azt mondták róla szülei, hogy szé­pen kell inni vele és csak az igazat. — Hát jó — gondolta Gyu­ri. — most majd meglátjuk! Számolni kezdett: 6+19, az mennyi? Gyorsan odaírta, hogy:­­ 24! Ám csak írta volna... mert a négyest sehogyan sem tudta a kettes mögé rajzolni. Nem fogott a ceruza. Gondolkodott egy kicsit, s még őrült is, hogy ilyen makrancos az az új ce­ruza, mert hamar rájött, hogy 6+19 az nem 24, hanem 25. Megpróbálta a kettes mögé ír­ni az ötöst. És lám, sikerült! — Hiszen akkor csak pró­bálgatni kell, ha ez a ceruza ilyen okos — örvendezett Gyuri és leírta a következő feladatot. Az így szólt: Mennyi 6x9 ? — 51. a­ceruza Ezt akarta írni, de az egyest nem írta le a ceruza. Megpró­bálta azt írni, hogy 52, de ez sem volt jó, nem látszott a papíron a kettes. Sokáig pró­bálgatta, végül ez állt a papí­ron: — 6x9=54. Ez már jó eredmény volt. — Hű, de nehéz dolog ezzel a ceruzával számolni — törül­­gette Gyuri a homlokát. Ám legalább valamennyi feladata jól sikerült és a tanító bácsi megdicsérte. Beírt egy ötöst az ellenőrzőjébe és amikor Gyuri hazament, elhatározta, hogy ma tovább marad a ré­ten, hiszen az okos ce­­'­ával hamar elvégzi a kését, így is volt. Estele­dett már, mikor hazament. Gyorsan megmosakodott, majd vacsora után leült számo­ni. Nehezek voltak a feladatok. Próbálgatta így is, úgy is. Bi­zony eltelt egy óra is, mire ott állt a papíron az ered­mény. E­z így nem lesz jó — gondolta Gyuri és a következő példánál már in­kább számolni kezdett, és bi­zony sokkal hamarabb meglett vele. — Nem kell nekem ez a ceruza — mondta szüleinek, — jobb ha magam tanulok mer, számolni. Mert így sose lesz kész a leckém! — Írjál csak vele, de min­dig azt, amit előbb kiszámítot­tál. Így nem lesz baj a ceru­zával, s legalább meglátod, mikor hibáztál. Így is történt, és Gyuri et­től kezdve mindig jól számolt, jó barátok lettek a ceruzával. Szántó Gábor LELKES MIKLÓS: Madárétterem Kismadárnak etetőt Peti buzgón ácsol. Jelest kap majd félévkor politechnikából! Zsuzsika is jószívű: magot hoz kötényben. — Legyen minden kismadár most az én vendégem! Kész a madárétterem! Tessék besétálni! Ki­n­t vegyen, ne tessék a pincéme várni! Donki cica felfigyel s eképp nyávog szépen: — Társadalmi munkában pincér leszek, kérem! Pincér lennél? Elhiszem! — Peti hangja vádló — Amde ez az étterem nézd, — önkiszolgáló!

Next