Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
Korán jött emberek? Élnek, dolgoznak, akárcsak mindannyian. Különös ismertetőjelük mégis van: nemcsak a mában gondolkodnak, hanem a holnapba is látnak, a köz érdekében előre is terveznek. Nem rendkívüli emberek, ám a világot mégsem fogadják el annak, amilyen, hanem olyanná szeretnék, sürgetnék varázsolni, amilyennek mindannyian álmodjuk. Ezért emelnek — nemegyszer fogadatlan prókátorként is — szót a mindennapi konformizmus tunyasága, szellemi leblokkolása ellen, ezért vállalnak vitát, ezért javasolnak, sürgetnek nap mint nap. Találkozunk velük az élet, a termelő munka minden területén, munkások, orvosok, mérnökök, tanárok ők, akik tűrve még az agyonhallgatást, a mellőzést is hirdetik, amit benső meggyőződésük sugall: szólnak mindannyiunkért. Hivatásuk — alkotó átértékelés Évek során sokukkal beszéltem. Akadtak köztük pillanatnyilag nekikeseredettek is, elvüket mégsem adták fel, az alkotó átértékelésről sosem mondtak le. Egy nagyüzem fiatal mérnöke, valahányszor találkoztam vele, egyre azon füstölgött, hogy főnökei képtelenek megérteni javaslatát. És felkérés nélkül is magyarázta, hogy az új eljárásra való áttérés több százezres nyereséget jelentene az üzem számára. És bizonygatott, számolt, olyannyira, hogy humán képzettségű létemre is világosan láttam javaslata ésszerűségét. Főnökei ellenérveiről kérdeztem, készséggel magyarázta, hogy ő tulajdonképpen egy nemrég elfogadott, új eljárást akart továbbcsiszolni, s éppen ezért torkolták le, mert a jónál is jobbat kívánt. Az ellenzésbe, a hallgatásba nem nyugodott bele, kérvényezett, kilincselt, mindhiába. Kezdték lassan fura szemmel méregetni. Évekkel később találkoztunk, elmondta: az üzem megvett egy külföldi szabadalmat melynek lényege azonos az ő elképzeléseivel. Arra számítottam, hogy háborogni fog, annál inkább meglepődtem, amikor új ötleteiről beszélt, s magyarázta: miként lehet az évekkel ezelőtti elképzelést még inkább csiszolni. Pedagóguskörből idézem a másik eklatáns példát. Majd egy évtizede, hogy bevezették a közös igazgatású gimnáziumok rendszerét. Akkor a felsőbb szervek esküdtek az új elképzelés üdvözítő voltára, egyre-másra csak előnyeit idézték. Idősebb pedagógus kollegám épp ellenkezőjét állította. Kérés nélkül elmondta mindenütt, hogy az új elképezlés negatívumai mellett eltörpülnek az előnyök. Arról beszélt, hogy felesleges költségbefektetés az új oktatási metódus, mert a gyakorlat bizonyítja be hibás voltát Akkor illetékes helyeken felháborodtak, a kollegát figyelmeztetésben részesítették. Őt ez mégsem zavarta. Eltelt jó néhány év, a gyakorlat bizonyított: egyremásra szűntek meg a közös igazgatású iskolák, maguk mögött hagyva személyi gondokat, tengernyi keserűséget, s feleslegesen befektetett forintokat. A kollega így érvelt: Akkor azt mondták nekem: korán jöttem, én azt mondanám, nem elég korán, s bár csak többen szóltak volna akkor. A kiállás — áldozatvállalás Nem minden „korán jött” ember egyforma. Egy részük csak az átértékelés egyéni véghezvitelére képes, s a következtetés magába zárja, mert — és ezt is a gyakorlat bizonyítja — a kimondott, a közzétett gondolat áldozatvállalást is jelent. Az, aki vállalja a korán jöttek sorsát, nemegyszer mellőzésben, agyonhallgatásban részesül. Alakuló rendünk sajátos kórtünete a túl egészséges konformizmus. Az ötletgazdagság, a mindannyiunkért a jónál is jobbat kutató szakember ezzel kénytelen megbirkózni. Ha nem tenné, ha jobbító ötleteit magába zárná, s mindent elfogadna úgy és annak, amilyen, akkor egyéni érvényesülésének útja kövezett lenne, ám mert szót emel, mert bekiált a tunya csendbe, mert figyelmeztet, vállalnia kell a megütközést, a mellőzést, az útkeresők forintra mért magányosságát. Az egyik fiatal mezőgazdász, miután évekig vitázott a termelőszövetkezet vezetőivel ésszerűbb, jövedelmezőbb vetésszerkezetek kialakításáért, kénytelen volt felmondani, mert már nem tudta elviselni az állandó zaklatást, a megsértett konformisták piszkálódását Tanárkollegám vándormadárnak titulálták, mert pedagógiai bírálatai miatt meglehetősen sűrűn váltogatta munkahelyeit. Előléptetésben, jutalomban vajmi kevésszer részesült, mert megzavarta a mindennapok „nyugalmát”. Fórumot, megbecsülést! A korámjöttek sorsa nem mennybemenetel, jó részük mégis vállalja, mert tudja: holnapjainkért szót emelni kötelessége a ma emberének, még akkor is, ha renitensként könyvelik el személyileg. Amit tesznek, nemes küldetés: ésszerű javaslataik milliókat mentenének mindannyiunk számára. Ezért kellene társadalmilag jobban értékelni, még inkább megbecsülni őket, még akkor is, ha közhasznú ambícióik hajtórugója nem az egyéni méltatás igénye. Fórumot kellene biztosítani számukra, lehetőséget — helyileg és országosan is —, hogy elmondhassák elképzeléseiket, javaslataikat, hogy bírálataik ne fulladjanak csendbe. A meghallgatás, a vita még nem jelent elfogadást, de többoldalú, s ezáltal tárgyilagosabb szemléletet teremt, újabb ötleteket ad a részt vevő felek számára. Ilyen munkahelyi, ilyen társadalmi légkörben szót kérnének a hallgató gondolkodók is, akik kényelmességből „álruhában” járnak. Ez közérdek, mert ma, amikor alapelvünk az ésszerű, a mind forinttermőbb gazdálkodás, a legcélravezetőbb módszerek felfedezése, égető szükség van mind több „korán jött’ emberre. Közérdek, hogy érezzék: nem korán jöttek, hanem a mában a holnapokért szót emelő gondolkodók, nem érkezhettek elég hamar. Pécsi István Miért csak ennyien ? A társalgóban üresen állnak a fotelek. A folyosó csendje elnyeli a lépteket. Csendikúra van. Kékestetőn, az Állami Gyógyintézetben évente mintegy ötezer beteg keres gyógyulást. A felvételi irodán találomra felütünk egy lapot: 1969. decemberében 353 felnőtt beteg közül hét mezőgazdasági dolgozó volt a beutaltak között. ooop Nagy Kovács Ferencen nem látszik, hogy beteg, csak az arcvonalai élesebbek egy árnyalattal a szokásosnál. — Asztmás vagyok. Már negyedszer járok itt. — Mióta van fent? . — Most öt napja, de már sokkal jobban érzem magam. November óta nagyon rosszul éltem. Alig tudtam enni, csak köhögtem. Az ősz az asztmásoknak különösen nagyon rossz. — Milyen munkát végez a termelőszövetkezetben ? — Kapálok, kazlatok, trágyaszarvast rakok, meg mindent, ami kell. A nyári dologidő nagyon meghúzott tavaly. Amikor gabonával dolgozunk, száll a por, fullaszt, erőtlen vagyok. Van úgy, mikor azt hiszem, hogy mindent el bírok végezni. Aztán megint csak nem tudok dolgozni, mert elmegy az erőm. Fiatalember vagyok a tszben. Idegesít, amikor nem tudok dolgozni. Feleségem van, családom. Szeretnék meggyógyulni. — A termelőszövetkezetben figyelembe veszik-e, hogy beteg? — Az elnök is mindig megkérdezi, hogy vagyok, meg mondja is, ha találkozunk, hogy vigyázz magadra, Feri. De hát hogy vigyázzak, dolgozni csak kell. — Van még más termelőszövetkezeti tag az intézetben? — Igen, van. — Mennyi? — Egy. OOOO Miért csak ennyien vannak tsz-tagok a beutaltak között? Hiszen semmilyen adminisztratív intézkedés nem gátolja, nem gördít akadályt, hogy igénybe vegyék a gyógyulásnak ezt a lehetőségét. Talán maguk sem igénylik, vagy kevésbé járatosak a beutalással járó, hivatalos formulák között? S ha így lenne, nem kötelessége-e a hozzáértő agrármérnöknek, orvosnak, a termelőszövetkezet szocialista bizottsága elnökének, hogy felvilágosítást, útbaigazítást adjon a beteg termelőszövetkezeti tagnak? Igenis kötelessége. Emberi kötelessége. A mezőgazdaságban dolgozók munkája pótolhatatlan mindannyiunk számára. Legyen egészségük is fontos — ugyanolyan fontos, mint bármely más munkahelyen dolgozó egészsége — mindannyiunk számára. Szigethy András Ü» lap indult: az AUTÓSÉLET „A korszerű közlekedés korszerűbb felfogást és megértőbb magatartást kíván". Ennek a társadalmi programnak hangsúlyozásával írt üdvözlő levelet a Magyar Autóklub havonta megjelenő AUTÓSÉLET című lapja bemutatkozó, első számában dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter. Az új lap, 60 ezres induló példányszámával nem kerül utcai terjesztésre, mert csak az Autó* Mult tagjai kapják. A lappal Humnunk folyamat m &&& tot teremteni az egyre növekvő társadalmi szervezet fővárosi, 19 megyei, 9 megyei jogú és közel 100 vidéki, helyi szervezetében tömörült tagsággal. Az AUTOSELET első számában jelenti be a Klub, hogy az idei turisztikai idényben már 2500 kilométeres útvonalon közlekednek az országúti segélyszolgálat népszerű sárga angyalai, korszerű műszaki, diagnosztikai állomás kezdi meg üzemét Budapesten. Az AVTOSELET havonta nemtssz Jelentés» mmwiil#». ül Csillapodnak a kedélyek Derecskén Lapunk 1969. október 26-i számában „Őrületbe kergetnek bennünket” címmel foglalkoztunk a mátraderecskei téglagyár dolgozóinak, vezetőinek panaszaival. Többek között megírtuk, hogy a gyár 1969. évi tégla- és cserépterve meghaladta a kollektíva erejét. Az év végi hajrá felkorbácsolta az idegeket, a pénz is kevesebb lett, nyugtalanná váltak az emberek a gyárban, tömegével vették ki munkakönyvüket, s megbomlott a törzsgárda is. Cikkünk megjelenése után pár nappal levelet kaptunk az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójától, amelyben arról tájékoztatta szerkesztőségünket a vállalat vezetője, hogy felülvizsgálják a derecskei dolgozók panaszait és a központ is mindent elkövet, hogy mielőbb visszatérjen a rend, a nyugalom a gyárba. Több mint három hónap telt el cikkünk megjelenése óta. Vajon változott-e a helyzet a gyárban? Többet keresnek-e az emberek? Segített-e a központ? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ, amikor a napokban ismét ellátogattunk Derecskére. Házigazdánk ezúttal Bolyki Ferenc, a gyáregység pártalapszervezetének titkára volt. — Kezdjük a legfontosabbal: nyugtalan-e még a félezres kollektíva? — örömmel mondhatom, hogy jelentős a változás. Csillapodnak a kedélyek, egyre többen szívják el a békepipát. — Mi történt cikkünk megjelenése óta? — Mindenekelőtt: több, nehéz munkát végző dolgozónak javítottak a fizetésén. Aztán mérlegre tettük az esztendőt és őszintén, kertelés nélkül megmondtuk az igazat az embereknek. — Mit szóltak a dolgozók az elmaradt nyereséghez? — Tudomásul vették. Ki így, li úgy. .Most már túl vagyunk rajta. — A múlt év végén sokan elhagyták a gyárat. Tart-e még a „ballagás”? — Már nem. Akik el akartak menni, azok elmentek. Szerencsére azok is távoztak, akik addig is csak a munkafegyelmet rontották. — Nincs is munkaerőgondja a gyárnak? — Van, de a jelenlegi gárda képes az 1970-es feladatokat teljesíteni. — A dolgozók ismerik már az éves terveket? — Igen. Cserépből és téglából is húsz-húszmillió és plusz 750 ezer kúpcserép. — A tavalyi nyugtalanság egyik oka az volt, hogy a dolgozók, de a gyár vezetői is soknak tartották a megemelt tervet. — így volt. Most azonban, mint a korábbiakban is mondtam: az ez évi feladatokat képes ez a kollektíva elvégezni. — A gyárat tégla és cserép „kordon” veszi körül. Talán nincs szükség a derecskei téglára, cserépre? — Szó sincs róla. Sajnos, kevés vagont kapunk. Naponta harmat-négyet. Ennél sokkal többre lenne szükségünk. — Sok panasz volt tavaly a nehéz munka anyagi megbecsülésével is. Mennyit keres egy jó téglagyári munkás? — Az égetők megkeresik a havi 3000—3400 forintot. Egy jó munkaerő? Minimum háromezret. Nincs különösebb panasz most a fizetésre. És azt is örömmel vették a dolgozók, hogy újabb gépek segítik, könnyítik majd munkájukat. Derecskén már csillapodnak a kedélyek. De a múlt esztendő maradjon intő példa. k. j. A BOSSZÚ Hajnali három lehetett. Éppen azt álmodtam, hogy egy Sybill nevű leánnyal Hawaii szigetén ananászt eszünk, amikor hosszan és élesen megszólalt az előszobacsengő. Álomittasan botorkáltam az ajtó felé és kiszóltam: — Ki az? — Én. — Ki az az én? — kérdeztem, és félig kinyitottam az ajtót, ötven körüli hölgy topogott izgatottan előtte, nagymintás piros pongyolában. — Mégiscsak szemtelenség! — mondta. — Rám tetszik gondolni? — kérdeztem. — Kire másra? Egyébként ci vagyok az új lakó. Tegnap óta lakom a maga lakása felett. — Örvendek. Na és... — Nem tudok aludni, a kutyája egész éjjel ugat, “ ás a kutyám? — kérdeztem szerényen. — A hangja után ítélve szelindek. Egymémet. Azonnal tegyen valamit. Mentegetőztem. — Ezer bocsánat, kedves asszonyom. Biztosíthatom, hogy a kutyám nem fog ugatni. És még egyszer gyón álmos voltam ugyan, de nem feküdtem le a szokott időben. Felszereltem magam egy mozgalmas krimivel, és hajnali háromig olvastam. Akkor elindultam, felfelé a lépcsőn, a tegnapi hölgyhöz. Erélyesen becsengettem. — Ki az? — hallatszott az ajtó mögül a hangja. — Én. — Ki az az én? — Az ön alatti lakó. Az ajtó félig kinyílt. Ott állt előttem a piros pongyolás hölgy. A szemét alig tudta nyitva tartani. — Mi az ördögöt akar ilyenkor? — Egy félreértést szeretnék tisztázni — mondtam kedvesen. — Most? Hajnali háromkor? — A félreértés is ebben az időben történt. Csak azt álcázom közölni , hogy nekem nincs szelindekem, sem egyéb kutyám. Ezt elfelejtettem tegnap megmondani, íz folytában ugat, és én egy percre sem tuem tennym « ss ©» bocsánat a megzavart éjszakáért. Mámat» esto m* Augusztus 28 — szeptember 20 között rendezik meg a 67. Mezőgazdasági Kiállítást Pénteken, dr. Gergely István, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes elnökletével ülést tartott a 67. országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár főbizottsága. Az idei mezőgazdasági kiállítást 35,5 hektáron rendezik meg, az Albertirsai úti területen, augusztus 28— szeptember 20-a között. A kiállítási terület a legutóbbi vásár óta 2,5 hektárral bővült. A pavilonok alapterülete 8 ezer négyzetméterrel lesz nagyobb. A vásár fő pavilonjában a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar 25 éves fejlődését dokumentáló anyag fogadja majd a látogatókat. Érdekes látnivalót ígér, a korszerű falut szemléltető kiállítási részleg. Itt, a falusi otthont és a háztáji gazdaságot tekinthetik meg a vásár vendégei. A hazai kiállítók mellett a külföldiek minden eddiginél nagyobb szabású részvételére van kilátás. A szocialista országok vállalatai 5 ezer négyzetméteren viszik az érdeklődők elé termékeiket. A Szovjetunió 1400, Lengyelország, Bulgária és az NDK 600—600 négyzetméteres területet bérelt, a Koreai NDK pedig 300 négyzetméteren állítja ki termékeit. (MTI) A hevesi ÁFÉSZ azonnali belépéssel szakképzett Érdeklődni a személyzeti előadónál lehet Heves, Tanácsköztársaság tér, 16. Telefon: 10. 1978. február 14., i aMBtet?