Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Látogatásunk egy hasznos együttműködés biztató kezdete volt Interjú a Csuvas Mezőgazdasági Kísérleti Állomás igazgatójával A Kompolti Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutatóintézet vendégeként hosszabb ideig megyénkben tartózkodott a Csuvas Mezőgazdasági Kísérleti Állomás delegációja: Aszányin Mihail Matvejevics igazgató, Platonov Fagyej Platonovics tudományos igazgatóhelyettes és Drezsna Valentyina Sztepanova közgazdasági osztályvezető. A vendégek meghívására a Kompolton járt Csuvas ASZSZK pártos állami delegációjának látogatása és a két intézet kutatóinak kölcsönös érdeklődése alapján került sor. A testvérkapcsolat kiépítésén munkálkodó csuvas delegáció benyomásairól, további tervekről elutazásuk előtt interjút kértünk Aszányin Mihail Matvejevics igazgatótól. — Mit tapasztaltak a látogatás során? — Dr. Szalay György igazgató és munkatársai messzemenően segítettek bennünket abban, hogy megismerjük a nagy hírű intézet munkásságát, barátságot kössünk a kompolti kutatókkal és megteremtsük kialakuló testvérkapcsolatunk révén a szakemberek, a kutatási eredmények cseréjének feltételeit. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a két intézet közgazdaságitermelési feltételeiben sok a közös jellemző és a kutatómunkában is vannak közös témák. Ilyen többek között a távlati tervezéssel összefüggő munka, az erózió elleni védekezés és más agrotechnikai kérdések. Azt láttuk, hogy az intézet komolyan foglalkozik és jelentős eredményeket ér el a kutatómunkában, a talajvédelem terén. Mindenütt tapasztaltuk, hogy nagyon értékelik a földet, mint a mezőgazdasági termelés alapvető termelő eszközét és vigyáznak is rá. Megnéztük az ecsédi külfejtésnél folyó kísérleteket, ahol eredményesen rekultiválják, ismét termővé változtatják a meddőt. — Mit láttak Kompolton? — A mi területünk a középorosz fennsíkhoz tartozik, hasonló a föld minősége az ittenihez, átmenet az erdőből a fekete termőtalajba. Nálunk is sok a lejtő, a vízerózió elleni védekezés nekünk is sok feladatot ad. Ezért is tartom hasznosnak az együttműködést akár az itt sikerrel végzett cseppfolyós talajvédelmi kutatásokat, vagy más területet vesznek alapul. Majd egy egész napon át tanulmányoztuk Kellner Emil és Tóth Sebestyén közreműködésével a rekultivációs kísérletek ekonomikai értékelését. Általában arra is kíváncsiak voltunk, a kutatási eredményeket hogyan hasznosítják a gyakorlatban? — Hol jártak még? — Voltunk Budapesten is, ahol megnéztük a féltve őrzött műemlékeket. Koszorút helyeztünk el a Szabadság-szobor talapzatánál. Jártunk Lillafüreden és az ország több feledhetetlen szépségű vidékén. Láthattuk, hogyan élnek a magyar emberek. Megható szeretettel köszöntöttek bennünket a kis úttörők is. Kompolton csuvas dalokat énekeltek nekünk és tiszteletbeli úttörővé avattak bennünket... — Hogyan összegezi a látogatás tapasztalatait? — Mi tulajdonképpen azért jöttünk, hogy megismerkedjünk a kompolti kollégák munkájával és meghívjuk őket viszontlátogatásra. Szeretnénk, ha dr. Szalay György igazgató is megnézné a mi állomásunkat és úgy döntene, kiket javasol tapasztalatcsere-látogatásra. Meggyőződésem, kapcsolatunk akkor éri el igazán célját, ha szakembereinknek lehetőséget adunk, hogy élő szóban cseréljék ki véleményüket, tapasztalatukat. Látogatásunkat egy nagyon hasznos együttműködés biztató kezdetének tartom és sokat várok tőle a későbbiekben, mint ahogy ebben bíznak a mi szakembereink, és kedves vendéglátóink is — mondta befejezésül az igazgató. (PE) «• Őszi számvetés: Van elég vetőmag, az alkatrészhiány továbbra is nehezíti a munkákat Mint lapunkban már többször megírtuk, az idei rendkívüli gazdasági év nagyon sok gondot okoz a mezőgazdasági üzemeknek. Mindenütt nagy az elmaradás, az üzemek valósággal versenyt futnak az idővel az őszi munkák befejezésére. Az időjárás okozta nehézségeken túlmenően az elmúlt hetekben sok panasz hangzott el a szövetkezeti vezetők részéről, hogy kevés a vetőmag és továbbra is szinte változatlanul nem lehet kapni egyes gépalkatrészeket, így sok helyen napokig állnak a gépek, míg sokszor házilag nem fabrikálnak alkatrészeket, vagy a kiselejtezésre váró gépekből ki nem szerelik a még ép, használható részeket. A felmerült panaszok alapján, a jelenlegi helyzetről kértünk tájékoztatást az Országos Vetőmagellátó Vállalat észak-magyarországi központja, illetve a Heves megyei AGROKER Vállalat illetékeseitől. •k — A rendkívüli időjárás következtében a korábbi hónapokban valóban probléma volt a vetőmagellátással — főként a búzavetőmag-ellátással — mondotta Nagy István, az Országos Vetőmagellátó Vállalat észak-magyarországi központjának főmérnöke. — Ennek az volt az oka, hogy az üzemek nem nagyon siettek a megrendelésekkel. Már a tavasszal széles körű propagandamunkát kezdtünk, s kértük a szövetkezetek vezetőit, hogy időben rendeljék meg központunkban a vetőmagszükségleteiket. Ezt azonban többnyire csak a nyár végi újabb felszólításunkra teljesítették, ami időbeni kiesést jelentett a megrendelések mennyiségében. Sok gazdaság ugyanis kevesebb vetőmagot rendelt, mint amennyit kellett volna, s így aztán utólag újabb megrendelések érkeztek hozzánk. A felmerült vetőmagellátási problémák megszüntetésére m Országos Vetőmagellátó Vállalat kétezer vagon búzavetőmagot — Bezosztája fajtát importált az AGRIMPEX útján a Szovjetunióból. S ezzel az utánpótlással sikerült megoldani az igények teljes kielégítését. Heves megyébe egyébként 150 vagon importbúzamag érkezett, amelyet folyamatosan október 20-ig leszállítottunk a közös gazdaságoknak. — A megrendeléseket illetően a jövőben mit tanácsol a szövetkezeteknek? — A tavaszi kalászosok — tavaszi árpa, zab — vetőmagszükségletet már most, időben jelentsék be az üzemek, mert csak így tudjuk biztosítani a szükségletek maradéktalan kielégítését. ★ — Ma már szinte közhelynek számít az alkatrészhiány — mondta keseregve Joó Imre, a Heves megyei AGROKER Vállalat igazgatója. — Az idei év aztán különösen hozzájárult ehhez. A gépek mindenütt fokozott erőpróbának vannak kitéve. A korábbi esőzések miatt a sár, most pedig a nagy szárazság miatt a rögös talaj koptatja őket. Nagyon sok géptörés, a repedés. Emellett igen komoly probléma az is, hogy megyénk közös gazdaságainak gépparkja „kiöregedett” és nincs megfelelő utánpótlás. Ezt gátolja az is, hogy megszűnt a hosszú lejáratú hitelezőgépekre, s a termelőszövetkezetek pénz hiányában nem tudják felfrissíteni gépparkjaikat. — Vannak olyan alkatrészek, amelyekből egyetlen darabot sem kapunk hónapok óta. Például a DT— 54- es traktorhoz nincs futókerék, tengely, csapágyfedél. Hiánycikk silóorkánokhoz a penge, aztán a szárzúzó, a különböző méretű ékszíjak, a traktor-gumiköpenyek. Bár ez utóbbinál valami javulás tapasztalható a behozott importáru révén, de az igényeket ezt sem elégíti ki. ■— Honnan szerzi be a vállalat ezeket a „kritikus"” alkatrészeiket? — Az import erőgépekhez az alkatrészeket a Mezőgazdasági Gépellátó Vállalattól, a többi alkatrészeket pedig a különböző gépjavító állomásoktól. A hiányokat gyakran azzal magyarázzák, hogy nincs elég nyersanyag a gyártáshoz, nincs elegendő munkaerő és szállítókapacitás. Emiatt havonta 100—150 féle alkatrész mindig a hiánylistán szerepel. Hiába rendelünk mi elegendő mennyiséget, ha a gyártópartner nem tudja előállítani és leszállítani. Mégis, várható-e valami javulás? — Az alkatrészellátást illetően feltétlen várunk valami javulást, mert a Gazdasági Bizottság határozata alapján a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 1971. január 1-től az AGROTRÖSZT helyett a Gépjavító Tröszt felügyelete alá tartozik majd, ami a két cég közötti még szervezettebb kapcsolatot teszi lehetővé, s ez remélhetőleg az alkatrészellátás „frontján” is javulást jelent majd. Vetőmag tehát az idén is van elegendő, a gépalkatrészhiány azonban továbbra is sok nehézséget okoz. Reméljük azonban, hogy már a jövő évtől valóban hathatós változások következnek. e Sajnos, már valóban közhelynek számító probléma megoldására. Mentusz Károly Kongresszusra készülve Osztálybéke ? Osztályharc! A kapitalista országokban az utóbbi években több olyan könyv jelent meg, amely bizonygatni próbálja: a munkásosztály állítólag elveszítette forradalmi szellemét és már nem ugyanaz, mint Marx és Lenin korában, következésképpen a forradalmi csaták és a heves osztályharc ideje a múlté. Ezek az írások táplálják és tükrözik a burzsoázia azon törekvését, hogy a „partnerség”, a „részvényesség” hangoztatásával osztálybékét hirdessen, vagyis a dolgozók tömegeit az osztályharc feladására buzdítsa. Sajnálatos, de tény, hogy ezeknek a reakciós köröknek bizonyos fokig a kezükre játszanak a munkásmozgalom soraiban tevékenykedő jobboldali opportunisták, akik a munkásosztály társadalom-átalakító forradalmi szerepének „csökkenéséről” gyártanak „elméleteket” és az ultraforradalmárok is, akik viszont sokszor anarchista kalandokba próbálják belerángatni a munkásságot és kommunista pártját. E torz felfogások és káros gyakorlatok legélesebb bírálója maga az élet. Vitathatatlan realitás ugyanis, hogy korunkat nem az „osztálybéke”, a „társadalmi béke”, hanem az jellemzi, hogy a munkásosztály, a dolgozók tömegei a kapitalista világban fokozódó harcot folytatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért. Követeléseik mindinkább közvetlenül a monopoltőkés uralmi rendszert veszik célba. Bár a kapitalizmus fellegváraiban folyó osztályharc említett új vonásának a jelentősége óriási, nem lebecsülendők e harc egyik megnyilvánulásának, a sztrájkoknak tömeges méretei sem. A fejlett tőkés országokban a sztrájkolók száma 1904 és 1967 között 19 millió 500 ezer volt, 1967 és 1970 között pedig 52 millió! Ilyen kiterjedt sztrájkmozgalomra korábban még soha nem volt példa. Ez a minőségi és mennyiségi fejlődés tehát éppen akkor domborodik a monopóliumok elleni küzdelemben, amikor az imperializmus a munkásmozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a demokratikus szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik. Emellett felhasználja a demagógia, a burzsoá reformizmus eszközeit, szüntelenül új módszereket keres, hogy a munkásmozgalmat belülről megossza, s „beillessze” a kapitalista rendszerbe. Ilyen körülmények között vagyunk tanúi a tőkés országokban az osztályharc fellendülésének — és az „osztálybékét” hirdető elméletei nyilvánvaló, tendenciózusan hamisító szándékainak. Ez a felledülés persze nem önmagától következett be. Döntő szerep jutott ebben a kommunista mozgalomnak, annak, hogy a pártok egyrészt maguk igyekeztek megtalálni a helyi politikának helyes módszereket, másrészt tudatosan törekedtek a munkásosztály egységének megteremtésére, s a szocialistákkal, a szociáldemokratákkal való — elvi engedmények nélküli — együttműködés mellett foglaltak állást. Közeledtek a munkásosztály harcához a kis- és középparasztság a városi középrétegek, az értelmiség bizonyos csoportjai is. Fokozódó politikai aktivitást tanúsít az ifjúság egyre nagyobb része, főleg Nyugat-Európában, de Amerikában és Japánban is. Megfigyelhető a nők tömeges részvétele az osztályharcban, főleg az imperialista külpolitika ellen, a béke frontján. Ez a részvétel legszemléletesebben az amerikaiak vietnami agressziója elleni megmozdulásokban tapasztalható. Ha tehát összegezni akarjuk mindazt, ami ma a kapitalista országokban folyó osztályharcot jellemzi, azt mondhatnánk: a célok horizontja kitágult, a monopolistaellenes front sorai bővülnek, s a harc eredménye, hogy — idézzük a kommunista mozgalom tavaly júniusi nemzetközi tanácskozását — „a munkásság nagy osztálycsatái sok kapitalista országban szétzilálják a monopóliumok hatalmát, em ilyítik a kapitalista társadalom ingatagságát és ellentmondásait”. Ezek olyan nyilvánvaló lényai — mondhatná valaki — , hogy nem is lehet vitás: az osztályharc a tőkés világban változatlanul folyik. Mivel tudnak akkor operálni azok, akik a munkásosztály „megváltozott szerepét” bizonygatják? Vitathatatlan tények erősen vitatható magyarázatával. Vegyük például korunk egyik jellemző vonását, a tudományos-műszaki forradalmat. Nos, ebből a burzsoá ideológusok szociális demagógiával, a kapitalizmus „kimeríthetetlen lehetőségeiről” terjesztett illúziókkal arra a következtetésre próbálják rávezetni — magyarul: megtéveszteni — az embereket, hogy enyhülni fognak a szociális és ideológiai konfliktusok, eltűnnek az osztályok, jön a „népi kapitalizmus”, a „jóléti állam”, a „bőség társadalma”. Ezzel szemben az igazság az, hogy a tudományos-műszaki forradalom nemhogy elsekélyesítené az osztályharcot, hanem új feladatokat állít elő. Új módon kell küzdeni a munkanélküliség, a kizsákmányolás ellen, a munkafeltételek javításáért, más körülmények között kell fellépni a monopóliumok nemzetközi összefonódása ellen, hogy csak néhány problémát említsünk. Senki sem gondolja persze, hogy az osztályharc sima, kitaposott út. Görögországban, vagy Indonéziában, az Egyesült Államokban és Portugáliában —, de sorolhatnánk más országokat is — nagyon nehéz körülmények között vívja harcát a munkásság. Sokak életébe kerül ez a harc, sokszor minden erőfeszítés ellenére is előretör a reakció, a győzelmeket olykor vereségek váltják fel. De vajon ezek a helyenkénti és átmeneti vereségek megváltoztatják-e azt a tényt, hogy a munkásosztály és szövetségesei egyre nagyobb erővel támadják a rhartópóli úrnők hatalmát? Nyilvánvalóan, világméretekben nem. Igazuk van a X. pártkongresszusra kiadott irányelveknek: „Az imperializmus elérhet ugyan átmeneti sikereket, a kapitalista rendszer kibékíthetetlen ellentmondásait azonban nem képes megoldani, a politikai válság állapotában van ...” Pálos Tamás LEGFELJEBB EGY KOMPJUTER —,ha számolta volna — tudná megmondani, hogy az utóbbi napokban, hetekben, falun, városon, gyárakban, irodákban, rádióban, televízióban, újságokban hányszor is hangzott el a következő négy szó: „A negyedik ötéves tervben”. A szavak tartalmát viszont valamennyien tudjuk, értjük. Új üzemek, kórházak, utak, 400 ezer lakás, bölcsődék, óvodák, üzletek, amelyeket az elkövetkezendő öt évre tervez az ország, amelyek a tervek szerint a negyedik ötéves tervben épülnek, készülnek majd el. Akik figyelemmel kísérték Pávai Imrének, az Országos Tervhivatal elnökének az országgyűlésen elmondott expozéját, azoknak már aligha kell elmondani, hogy mit is tervez az ország az elkövetkezendő öt esztendőre. PEDIG EZ AZ EXPOZÉ csak a főbb, a nagyobb beruházásokkal, csak a legfontosabb irányelvekkel foglalkozott. A részletek, hogy mit terveznek a megyéül, a városok, a falvak, még csak ezután kerülnek nyilvánosságra. Azt azonban máris tudjuk, ismerjük: a program rendkívül gazdag és változatos. Ahogyan Budapesten, a többi megyében, úgy Hevesben is bővülnek, korszerűsödnek az üzemek, az utak, csak Egerben négyezer lakás épül, új óvodák, bölcsődék, üzletek, kulturális, egészségügyi beruházások szerepelnek a tervben. Érdemes lesz majd figyelni a megye, a városok rövidesen sorra kerülő parlamentjeit, ahol a megye lakosságát érintő beruházások kerülnek majd napirendre. A KÖZELMÚLTBAN VISONTÁN JÁRVA azt kérdezte e sorok írójától a Magyar Hajó- és Darugyár egyik köztiszteletben álló, jónevű kétkezi munkása: „Tetszik, hogy valóban azokra a területekre összpontosítják az anyagi erőket, ahol valóban a legnagyobb szükség van a javulásra. D vajon a tervek megvalósításához lesz-e majd elég pénze az országnak?’5 A kérdés annál is aktuálisabb, mert valamennyien tudjuk: a negyedik ötéves terv célkitűzéseihez szükséges anyagiak jó részét az elkövetkezendő években kell majd előteremteni. MÉGPEDIG EGYETLEN ÚTON, EGYETLEN MÓDON: MUNKÁVAL. Minden attól függ tehát, hogyan dolgozunk. Mert a tervek nagy része valóban nem kész, nem meglevő forintokra készültek. A terveket munkával előteremtett forintokra, milliókra, milliárdokra méretezték. Tőlünk rajtunk függ tehát minden. Mit, mennyit és hogyan dolgozunk majd. Ha csak úgy, mint tavaly vagy tavalyelőtt, az már kevés lesz. De ha jobban, de ha sokkal jobban, akkor még azokra is sor kerülhet, amelyekről szó sem esett az országgyűlésen. Néhány hét ugyan még hátravan az esztendőből, amely egyben a harmadik ötéves terv végét is jelenti. Az viszont máris tény, hogy alapjaiban, összességében jól dolgozott az elmúlt években az ország. Megváltozott, megerősödött gazdasági életünk, előbbre lépett az ipar, a mezőgazdaság. Az a két legnagyobb, legfontosabb gazdasági, termelő ágazat, amely mindig is alapja volt a fejlődésnek, a tervek megvalósításának, a milliók előteremtésének. AZ ORSZÁG ÉV VÉGI KETTŐS SZÁMADÁSÁNAK idején bőven lesz majd alkalmunk megismerkedni az eredményekkel, és azokkal a rövid és hosszú távú elképzelésekkel is, amelyek már a következő évek konkrét, részletes feladatait szabják, jelölik meg. És ha jól tervezünk, és ha a tervezést okos, ésszerű, gazdaságos, hatékony, fegyelmezett munka követi majd, akkor minden bizonnyal lesz elég pénzünk terveink megvalósításához. Nem a szándék tehát, hanem a munkánk a fedezete az eljövendő öt esztendő eredményeinek. Koós József Nem a szándék, a munka a fedezet „A negyedik ötéves tervben...” 1970. október 25* vasárnap