Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-26 / 72. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP a homlokzat KÉTÚTKO Elkészült a Graeflkastély homlokzata - tudtuk meg Szerencsés Györgyi tulajdonostól, aki elárulta, két hét múlva festik az épületet, s visszakapja eredeti színét. A homlokzat szentelését június 11-én tartják. Később lesz nyílt nap, amikor látogatók is mehetnek a Graeflkastélyhoz. SZ. E. Bródy 100: áprilisig mese Pályázatot írt ki a Bródy Sándor Könyvtár „100 szóban a Bródy” címmel. A feladat, hogy a bibliotéka látogatói maximum 100 szóban foglalják össze történeteiket a Bródyval kapcsolatban. Műfaji megkötés nincs. A pályázók 5 történetet küldhetnek be e-mailben az info@brody.iif.hu címre, vagy kérhetnek „Történetíró lapot” a könyvtár részlegeiben. A pályázat április 30-án zárul. Tíz pályamű kerül a döntőbe, a legügyesebbek értékes nyereményekben részesülnek. A meséket az egri Eventus középiskola diákjai illusztrálják. SZ. E. Véradásra várnak húsvétkor is HEVES MEGYE A Vöröskereszt megyei szervezete szervezésében március 28-án (húsvéthétfőn) 9-től 15 óráig az egri Bartakovics Béla Közösségi Házban, kedden az ostorosi művelődési házban 15-től 19 óráig lehet vért adni. Szerdán Lőrinciben, Parádon, Egerben, továbbá Gyöngyöshalászon lesznek véradások. SZ. E. Legközelebb a Hírlap kedden jelenik meg HEVES MEGYE A húsvéti ünnepek idején lapunk vasárnapi kiadása nem jelenik meg. Legközelebb március 29-én, kedden vehetik kezükbe olvasóink a következő számunkat. Ettől az évtől már a tavaszi szünetben is ingyenesen étkezhetnek azok a rászoruló gyerekek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Megyénkben is sokan élnek a lehetőséggel. Barta Katalin Katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Idén január 1-jétől jelentősen módosult a gyermekvédelemről, illetve a gyámügyi igazgatásról szóló törvény hazánkban. Ennek egyik lényeges eleme, hogy ettől az évtől már a tavaszi szünetben is ingyenesen étkezhetnek azok a rászoruló gyerekek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Kíváncsiak voltunk, hogy megyénk településein hogyan oldották meg a feladatot, illetve hányan éltek az állam által nyújtott segítséggel. Szűkebb hazánk településein a gyermekjóléti szolgálatok koordinálták a feladatot. Megtudtuk: mindenütt időben kiértesítették a szülőket a lehetőségről, és arra kérték őket, hogy írásban nyilatkozzanak arról, igénybe kívánják-e venni az ingyenes étkezést.Egerben 200-300 gyermeket érint a változás - tudtuk meg a rendelkezés elfogadását követően dr. Palotai Zsuzsannától, a Humán Szolgáltatási Iroda és Szociális Csoport vezetőjétől. Elmondta, időben megküldték az érintett szülőknek az értesítést és ez alapján a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság szervezte meg a térítésmentes étkeztetést. Az intézmény vezetője, Tóth Helga úgy tájékoztatott, hogy a Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, illetve az Egri Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény főzőkonyháján készítik el a szünet ideje alatt a vakációs ételt. Az idei tavaszi étkeztetést 188 gyermek számára kérték. A Család és Gyermekjóléti Központ Belvárosi és Felsővárosi Csoportjának munkatársai koordinálják és segítik az igénybe vételt, az adminisztrációt. Egerben az étkezést igénybe vevő gyermekek nagy része az Arany János Általános Iskola, a Balassi Bálint Általános Iskola és a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium tanulói. Figyelembe vették az iskolák eltérő tavaszi szüneti időpontjait is. Három munkanapon így most minden diáknak biztosítják az étkezést, az eltérő időpontok ellenére is. Gyöngyösön a városi önkormányzat ebben az évben több mint 500 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek segíthetne) a térítésmentes étkezésben az iskolai tanítási szünetekben is - tudtuk meg tegnap Pifkó Tamás helyhatósági sajtóreferenstől. Az igények felmérése alapján közülük mindössze 48 iskolás kérte a meleg étkezési lehetőség biztosítását a tavaszi szünetre. Részükre a Berze Nagy János Gimnáziumban készítik el és tálalják az ételt. Kerecsenden sok a rászoruló gyermek, ehhez képest meglehetősen kevesen igényelték ezt a természetbeni juttatást. Kiss Sándor jegyzőtől megtudtuk, ezúttal 30 óvodáskorú és kilenc iskolás gyermek szülei jelezték, hogy kérik az ingyen ebédet. Számukra csütörtökön, pénteken, illetve jövő hét kedden biztosítják a meleg ételt. Mátraderecskén 37 jogosult gyermekből 25-en jutnak hozzá a vakációs ingyen koszthoz. Ők az iskola menzáján fogyaszthatják el az ebédet - tudtuk meg Forgó Gábor polgármestertől. Lényeges tudnivaló, hogy mostantól az intézményi étkeztetésen túl az intézményi jogviszonnyal nem rendelkező, erre rászoruló gyermekek is jogosultak térítésmentesen étkezni, ha a szülők ezt írásban jelzik. A kisebb falvakban, településeken élőknek is érdemes tudni, hogy a gyermek lakóhelye szerinti önkormányzatnál kell kérnie a szülőnek írásban az ingyenes szünidei étkeztetést. Ebben az esztendőben a statisztikai mutatók szerint több százezer rászoruló gyerek részesülhet ingyenes étkezésben a tavaszi szünetben, miután a kormány 2015-ben úgy döntött, hogy idén már minden iskolai szünetben térítésmentesen biztosítani kell egyszeri meleg ételt a rászoruló 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermekeknek. A tavaszi szünetben jár az ingyenebéd a rászoruló gyerekeknek. A szülők írásban nyilatkoztak, élnek-e a lehetőséggel. Képünk illusztráció Jelentősen nőtt a támogatás összege Tavaly, amikor a helyhatóságoknak még pályázniuk kellett a nyári szünet alatti ingyenes étel fedezetére, országosan 142 ezer gyermek kapott minden nap meleg ebédet. Ettől az évtől kezdődően ezt a feladatot minden önkormányzatnak el kell látnia. A költséget az állam állja. Ám az ingyen étel csak azoknak jár, akik ezt írásban igénylik. A kormány egyébként tavaly szeptembertől tette ingyenessé az óvodások, bölcsődések étkeztetését. Ennek érdekében növelte a támogatás összegét is, míg öt évvel ezelőtt 28-29 milliárd jutott gyermekétkeztetésre, addig idén több mint 71 milliárd forint. i Új tagok felterjesztéséről döntöttek a tudományos testületben Ki kerül az Európai Akadémiára? GYÖNGYÖS Az Európai Akadémia Fizikai és Mérnöki Szekciójának bizottsága ülésezett a héten a Károly Róbert Főiskolán (ERF). Dr. Csörgő Tamás, a KRF kutató professzora elmondta, a tudósok örömmel érkeztek Gyöngyösre. A bizottság nyolc tagja közül hatan jöttek el, s itt vitatták meg, kiket javasolnak az Európai Akadémia tagjainak sorába. Harminckét jelöltre érkezett javaslat, köztük magyarokra is, akik többsége állva maradt. Hogy ki lehet az Akadémia tagja, később dől el. A szakbizottság után az akadémia osztályainak vezetői, majd az ezek fölött álló tagozatok, végül az Európai Akadémia elnöksége dönt arról, kiket hív meg tagjai közé. Az új magyar tagok a jövőre Budapesten rendezendő éves összejövetelen foghatnak kezet az akadémia elnökével - mondta dr. Csörgő Tamás. A fizikusok, mérnökök értékelésén és tudományos teljesítményük vizsgálatán túl előadás-, illetve tudománypolitikai felkérésekről is döntöttek. Az Európai Akadémia - amely tudósok egyesülete - éves összejövetele Cardiffban lesz, ahol Lord Rees asztrofizikus, királyi csillagász tart nagy előadást arról, vajon egy világegyetem van, vagy vannak jelei annak, hogy multiverzumban élünk. T. B. Az európai akadémiai bizottság tagjai Gyöngyösön 2016. MÁRCIUS 26., SZOMBAT Már készek a tervek a Lenkey-ház felújítására EGER A házban lenne kiállítás a szabadságharcok idejéből, de főleg az iskolai osztályoknak és a történelemszeretőknek kedveznének. Több ismeretterjesztő előadást, megemlékezést szerveznének e különleges helyszínre. A Lenkey-házba tervezett kiállítás munkálatait a Dobó István Vármúzeum (DIV) szakemberei felügyelnék. A tárlaton Eger és a magyar szabadságküzdelmek emlékeit mutatnák be, Rákóczitól az 1848/49-es szabadságharcon és az 1956-os forradalmon át a rendszerváltásig. A vármúzeumnak sok ilyen emléke van, két egri vonatkozású Kossuth-levél, de Knézich Károlytól és Lenkey Jánostól is vannak műtárgyaink. Plakátokkal, kisebb tárgyi emlékekkel is rendelkezünk. Ám ez nem elég egy nagy ívű tárlathoz. A Szabadság-ház létrehozását gyűjtéssel szeretnénk társadalmasítani. Kérjük a lakosságot, hogy ha rendelkeznek e korokból emlékekkel, azokat juttassák el hozzánk. Nemcsak eredetieket, másolatokat is elfogadunk, mi több, ötletekre is számítunk az érdeklődőktől - közölte Berecz Mátyás. Bujdosné dr. Pap Györgyi, a DIV szakmai igazgató-helyettese elmondta: eddig két felajánlás érkezett, valamint jelentkezett a Lenkey Egyesület is. SZ. E. Hungarikum lehet az Egri Bikavér EGER Az Egri Bikavér hungarikummá nyilvánítását kezdeményezi dr. Nyitrai Zsolt, Eger és térségének fideszes országgyűlési képviselője; a miniszteri biztos ezt csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen tartott szőlész-borász fórumon jelentette be. Nyitrai Zsolt szerint az Egri Borvidék jeles terméke megfelel a hungarikum leírásában szereplő meghatározásnak: a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és a minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. Első lépésként a Magyar Értéktár részévé kell tenni ezt a vörösbort, ezután lehet majd kezdeményezni a hungarikummá emelését. SZ. E. Megállítanák a földprivatizációt EGER „Állítsuk meg a földprivatizációt! Aláírásgyűjtés Heves megyében a népszavazás kiírásához” címmel tartott sajtótájékoztatót a megyeszékhelyen a hét közepén a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője, Sallai Róbert Benedek és Komlósi Csaba egri önkormányzati képviselő. A Kepes György Kulturális és Művészeti Központ előtt tartott eseményen Komlósi Csaba a sajtó képviselői előtt egyebek között elmondta: a most záruló héten kezdte meg a párt a népszavazás kezdeményezését támogató aláírásgyűjtését annak érdekében, hogy fejeződjön be hazánkban az állami tulajdonú földterületek értékesítése. Ennek a sorozatnak Heves megye már a harmadik állomása volt. - Meg kell mindenképp védeni az állami tulajdonban lévő földeket, amelyek munkahelyek teremtésére is alkalmasak lehetnek - nyilatkozta Sallai Róbert Benedek. - Ezeknek a földeknek az eladása nem helyes. Arról a kérdésről, hogy hozzon-e az állam törvényt annak érdekében, hogy a magyar földeket megvédje, döntsön a lakosság. Ez a harmadik megye, ahol részt veszek az aláírásgyűjtésen, s eddig mindenhol több száz személy adta a szignóját. Bízom benne, hogy ez a jövőben is gyarapodni fog. M. A.