Heves Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-28 / 124. szám

4 EGY PERCBEN Lovak közt, szabadon EGER A város zajától viszonylag tá­vol, egy lovastanyán találkozunk, Kár­­men, a lovasedző életének egy részét itt töltötte ugyanis. Ma már nemcsak a szüleivel, hanem a férjével, István­nal is sokat dolgoznak és kapcsolód­nak ki a birtokon. Az édesapa lova­golni nem tud ugyan, de a mezőgaz­daság és a jó értelemben vett parasz­ti életmód a mindene, akár a hitvesé­nek. Történetük már nem csak kette­jükről szól, hiszen több mint egy hó­napja megszületett a kisbabájuk, Do­rottya. ► 14 Teherautók a freskó alatt EGER A belvárosi kapualjak, udvarok lezárásával a Hírlap a közelmúltban foglalkozott. Egy olvasónk megkere­sése alapján kiderült, hogy nemcsak azok nehezményezik a belső udvarok nehezebb „átjárhatóságát”, akik időn­ként kerülni kénytelenek, hanem az ott lakó ingatlantulajdonosokat is ér­heti hátrány. A Bajcsy-Zsilinszky ut­ca 17. számú ház esetében legalábbis mindenképpen. ► 4 Felháborodtak a lakosok NAGYRÉDE A községben 65 fát vág­tak ki, 25 gallyazása, további 25 korona alakítása történt meg. Több mint száz fát változtattak meg vég­legesen vagy vágtak ki rohamtem­póban.­ Váratlan, nagyszabású faki­vágási akció változtatta meg a meg­szokott településképet. Jó reggelt! M­indig is szerettem a tavasz utolsó hónapját, ami átve­zet minket a nyári napok­ba. Idén mégis peches és nyomasz­tó volt számomra a május, szinte már örülök annak, hogy vége. Nem értettem, miért gördültek elém nap­ról napra egyre, nehezebb kövek, me­lyeknek a tologatásába már rettene­tesen belefáradtam. Ezek az átvitt értelmű kövek megakadályoztak en­gem abban, hogy előrelépjek, hogy tovább haladjak. S végre a napok­ban megtudhattam egyik kolléga­nőmtől, hogy mi volt a balszerencse hátterében: egyszerűen csak rosszul álltak a csillagok, május utolsó nap­jai így meglehet, nem csak nekem teltek olyan kelletlenül. Persze, ez korántsem vigasz, az azonban igen, hogy néhány nap és itt a június! J. H. Elfogadták a gyöngyösi gyermekvédelmi beszámolót Országzászló új helyen GYÖNGYÖS Hosszú vitát követő­en döntöttek a képviselők az or­szágzászló felállításáról a máju­si testületi ülésen. Úgy határoz­tak, hogy a Medgyaszay István tervei szerint készült erede­ti, 1933-ban felállított ország­zászló pontos mása álljon új­ra Gyöngyösön, azonban nem az eredeti helyen, a Fő tér dé­li oldalán, hanem a Hanisz té­ren, a Szent Bertalan-templom­­mal szemközt. A Mátra Ország­zászló másán a testület döntése szerint az eredeti, „Hiszek Ma­gyarország feltámadásában" felirat szerepel majd. Az önkormányzat folytatja a humán papillomavírus elleni oltási sorozatot. Idén közel 160, a 12. életévét ebben az évben betöltő fiúgyermek kapja meg az első oltást.A grémium elfo­gadta a gyermekjóléti és gyer­mekvédelmi rendszer 2015-ös működéséről szóló beszámo­lót, valamint a környezetvédel­mi beszámolót, s döntött a kör­nyezetvédelmi program aktu­alizálásáról is. A program ál­talános célkitűzéseket tartal­maz, amelyeket a költségvetés tervezésekor alakítanak konk­rét feladatokká. Kitüntetések odaítéléséről is döntött a grémium. A „Gyön­gyös Város Egészségügyé­ért” kitüntetést idén Dr. Gom­bos Margit felnőtt háziorvos és Dr. Kriszten Éva gyermekházi­orvos veheti át a Semmelweis Nap alkalmából rendezett vá­rosi ünnepségen. A „Gyöngyös Közszolgálatáért” kitüntetést Tábi Béláné, a Polgármeste­ri Hivatal Közigazgatási és In­tézményirányítási Igazgatósá­gának esélyegyenlőségi és ki­sebbségi referense, valamint Török János rendészetvezető veheti majd át. ►­z EGER Ismét a zenéé volt a fősze­rep, hiszen második napját zár­ta tegnap a Bolyki Völgyben a FesztiEger, a megyeszékhely egyik legnagyobb zenei fesztiválja, amely pénteken három színpaddal várta az érdeklődőket. A rendez­vényen fellépett többek között a Halott Pénz, Péterfy Bori, Odett, a 30y, a Wellhello és a Belga is. Quaestor: akár indulhat is a per BUDAPEST Elhárult az aka­dály a Quaestor-per elindí­tásához. A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer ol­dallal bővült az ügyben - közölte tegnap a fővárosi fő­ügyész. Ibolya Tibor jelezte: a kü­lönösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűn­­cselekmények miatt „T. Csa­ba és társai elleni bűnügy­ben a Fővárosi Törvényszék hiánypótlási felhívásnak a Fővárosi Főügyészség a jog­szabályi előírások keretein belül eleget tett”. Emlékeztetőül: a Főváro­si Főügyészség április el­sején nyújtotta be a Quaes­tor-ügy vádiratát a Főváro­si Törvényszéknek. A bíró­ság szinte postafordultával hiánypótlásra visszaküldte. Egészen pontosan arra uta­sította a főügyészséget, tét­telesen sorolja fel, hogy az elektronikus formában mel­lékelt bizonyítékok közül szerinte melyik mit bizo­nyít. ► 8 Keddi vihar: több mint 4000 káreset HEVES MEGYE A kedd délutá­ni viharos időjárást követően több mint 4 ezer bejelentés ér­kezett a biztosítótársaságok­hoz - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MA­­BISZ) az adatokat pénteken. Közölték: az országot május 24-én elérő vihar elsősorban Budapesten és környékén, Pest megyében, a Dunántú­lon - elsősorban a Dél-Du­­nántúlon -, Bács-Kiskun me­gye területein, Jászberény, Hatvan és Szolnok környékén okozott jelentősebb károkat. A legtöbb bejelentés a vihar, illetve a beázások miatt tör­tént, de gyakoriak a villám­­csapások, valamint a jégverés okozta sérülések is. Szilvás­váradon egy harminc négy­zetméter alapterületű hétvé­gi házba, Detken egy trafó­ba csapott a villám. Utóbbi településen emiatt szünetelt az áramszolgáltatás egy ide­ig. Több helyről jelentettek az erős, hirtelen széllökések kö­vetkeztében kidőlő fák miat­ti rongálódásokat az ingatla­nokban. Csányon és Horton kidőlt fa okozott gondot, a fel­sővezeték is megsérült, Lőrin­ciben egy autóra és egy épü­letre dőlt a fa. A MABISZ szerint a több mint négyezer, eddig bejelen­tett kár becsült értéke négy­­százmillió forint. M. Z. GYÖNGYÖSA Molnár és Fiai Pincészet 2015-ös évjáratú olaszrizlingje nyerte el a Gyöngyös Város 2016. Év Bora címet pénteken. A Mátrai borvidék központjában 1998 óta minden évben megválaszt­ják azt a bort, amely egy évig viselheti a városbor címet. - Csodálatos borokat kaptunk, a két bíráló­­bizottság nehéz helyzetben volt - fogalmazott Nagy István, a Gyöngyösi Hegyközség elnöke. 9 770865 910066 16124 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 30 30 Ma igazi nyári melegre készülhetünk, csupán el­szórtan alakulhatnak ki záporok. Mérsékelt marad a déli-délkeleti szél. ► 13 dog névnapot Emil, Csanád nevű olvasóinknak! i i

Next