Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Bálint gazda is jelölt HEVES MEGYE Közzétették a Prima Primissa díj tíz kate­góriájának három-három je­löltjét. Magyar népművészet, közművelődés területen a gyöngyösi születésű, közked­velt kertészmérnök, Bálint György, becenevén: Bálint gazda is bekerült a jelöltek közé. Az ünnepélyes díját­adót december 1-jén tart­ják, addig a közönség is vok­solhat az összesen harminc jelölt valamelyikére a Prima Primissima honlapján. V. M. Jelentkezőket várnak EGET A Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület novem­ber 11-én és 12-én, szomba­ton és vasárnap ötödik alka­lommal rendezi meg az Élet a török hódoltságban elne­vezésű történelmi tanácsko­zását. A konferencián a hó­doltságot vizsgálják oszmán szemszögből. Az egyesület a rendezvényre előadók jelent­kezését várja. Jelentkezni a hungaridzsebedzsi@gmail. com e-mail-címen lehetsé­ges. V. M. Véradás retró módra EGER Szombaton ötödik al­kalommal rendezik meg a Retro Véradást a Hotel Eger & Parkban. Az esemény megnyitója délelőtt 11 és fél 12 között lesz, véradásra 10 és 17 óra között lesz lehető­ség. Zenés, táncos műsorok­kal, óránkénti sorsolással, kvízjátékokkal, újraélesztési bemutatókkal, vércukormé­­réssel, Wiwe szívállapot-szű­­rővizsgálattal, számos aján­dékkal, sörrel és virslivel vár­ják a véradókat és azok csa­ládtagjait. V. M. Itt létesül Magyarország egyik legnagyobb ipari parkja Jövő tavaszra felépülhet az új logisztikai központ Elhelyezték az ipari park új területének és a Bosch Hatvanban épülő kelet­­közép-európai logisztikai központjának alapkövét. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN Hatalmas, több mint harminchektáros a terület a jelenlegi ipari park és az M3-as autópálya között: itt va­lósul meg hazánk egyik leg­nagyobb ipariingatlan-fejlesz­­tése, amely új munkahelyek százainak ad otthont a kö­zeljövőben. A 126 ezer négy­zetméternyi létesítményhely mintegy fele, 62 ezer négy­zetméter már gazdára is ta­lált, mivel itt építi meg az In­park a Bosch kelet-közép-eu­­rópai logisztikai központját a jövő év első feléig. E két be­ruházás alapkövét helyezte Nem tartanak attól, hogy munkaerő­­hiány akadályozza törekvéseiket, él pénteken Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Szabó Zsolt államtitkár, a tér­ség országgyűlési képviselő­je, Daniel Korioth, a magyar­­országi Bosch-csoport vezető­je, Török Zsombor, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fej­lesztő Zrt. (NIPÜF) vezérigaz­gatója és Horváth Richárd pol­gármester. A csaknem 17 milliárd forint értékű komplexumra hosszú távú bérleti szerződést kötött a Bosch. Az egyedi kivitelezésű létesítmény a multinacionális cég kelet-közép-európai stra­tégiai elosztóközpontjaként működik majd, ahol a legmo­dernebb technológiai megoldá­sokat alkalmazzák. A beruhá­zási költség 75 százalékát pi­aci alapú banki forrásból fi­nanszírozza az Inpark. A leen­dő logisztikai központ csarno­kának méretét jól szemlélteti, hogy 62 ezer négyzetméteres alapterülete csaknem kéthar­mad akkora, mint a jelenlegi gyártóüzem mintegy 100 ezer négyzetmétere. Ezzel a gazda­sági jelentőségén túl látványát tekintve is meghatározója lesz majd a városképnek. Seszták Miklós miniszter sikertörténetként említette a hatvani beruházást. Szavai sze­rint a kormány országos ipari­­park-koncepciója Európa legna­gyobb ilyen jellegű ingatlanfej­lesztési programja, amely szá­mos települést érint, s ezek kö­zül a megyénkben városban va­lósul meg az utóbbi évek egyik legnagyobb ingatlanfejleszté­se. Török Zsombor, a NIPÜF ve­zérigazgatója kitért a több éve zajló előkészületekre, aláhúz­va azt is, hogy bár a Bosch va­lóban látványos fejlesztést hajt végre, de az ipari park további vállalkozások előtt is nyitva áll. Daniel Korioth, a magyarorszá­gi Bosch vezetője szerint a hat­vani központ kiemelten fontos mérföldkő a cégcsoportjaik üz­letágai között megvalósuló csa­patmunkában, amit nemzet­közi viszonylatban is példaér­tékűként tartanak számon. A Bosch Magyarország leg­nagyobb külföldi munkálta­tója, s további létszámbőví­tést tervez Hatvanban is. Hor­váth Richárd polgármester ezt külön kiemelte köszöntő­jében. Úgy fogalmazott: a he­lyiek joggal érzik magukénak városukat, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt működő cégekkel kölcsönös legyen a bizalom. A városvezető nem tart attól, hogy munkaerőhiány gátolja törekvéseiket, mert - mint la­punknak elmondta - számos kezdeményezéssel igyekeznek megfelelni az elvárásoknak. Ilyen a többszintű képzés, a la­kóparképítési program, s ilyen volt az expó keretében megtar­tott sikeres állásbörze is. Utób­bin ezer munkavállaló regiszt­ráltatta magát, ami megala­pozza derűlátásunkat. A város, a térség, a minisztérium, a cég és a beruházó képviselői időkapszulát helyeznek el az ipari park alapkövében Fotó: Albert Péter A következő nagy feladat a várost elkerülő út megépítése lesz Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, a választó­­körzet országgyűlési képviselő­je elmondta: hosszú tárgyalá­sok és lobbitevékenység ered­ményeként kezdődhet el a hat­vani ipari park mostani fejlesz­tése. A város már 2012-ben stratégiai megállapodást kötött a Bosch-sal. Kormányzati támo­gatást kértek, s kaptak annak érdekében, hogy a vállalat ne Lengyel- vagy Csehországban, hanem hazánkban építse meg logisztikai központját. A cég vállalta, hogy hat év alatt 60 millió euróra emeli a magyar­­országi beszállítók érdekeltsé­gét. A következő nagy feladat a várost elkerülő körgyűrű meg­építése lesz; utóbbi 20 milliár­dos fejlesztés, amelynek az elő­készítése már zajlik - tájékoz­tatott Szabó Zsolt. Szakmai tudással és rengeteg élménnyel gazdagodnak Cukrászcserediákok a Kertben EGER Öt vajdasági cukrászta­nuló érkezett Török­kanizsáról az Egri Szakképzési Centrum (ESZC) fenntartásában műkö­dő Kereskedelmi, Mezőgazda­­sági és Vendéglátóipari Szak­gimnáziuma, Szakközépis­kolája és Kollégiumába, hogy megismerkedjenek a magyar gasztronómiával, jellegzetes süteményeinkkel és helyi ne­vezetességekkel. Az ESZC a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázaton nyert, melynek keretében két hét szakmai gyakorlaton vehet­nek részt határon túli tanulók. Cseszkó Ibolya, a cseredi­ákok szakoktatója elmondta, remek lehetőségnek gondolja a programot, hiszen a fiatalok tudással és élménnyel gazda­godnak általa. Úgy gondolja, a korszerű műhely és a kivá­ló oktatók miatt jelentős szak­mai ismereteket szereznek. A szakoktató másodjára vá­lasztotta ezt az intézményt a gyakorlat helyszínéül, tavaly szakácstanulókkal érkezett. Hozzátette, tanulás után meg­ismerkednek a város neveze­tességeivel, s Eger környékét is felfedezik. Kiemelte, sokuk­nak csak így nyílt lehetősége Magyarországra látogatni, de akad olyan is, aki még külföl­dön sem járt. Berecz R. Jellegzetes magyar süteményeket készítettek Fotó: Berán Dániel 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Ipari parkokat fejlesztenek Az Inpark a magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. cégcsoportjának márka­neve. Tevékenységének közép­pontjában a hazai és a nem­zetközi piaci szereplők igénye­inek megfelelő ipari ingatla­nok fejlesztése áll. A hatvani ipari parkban tervezett fejlesz­tések lebonyolítására 2016 augusztusában hozták létre a NIPÜH Hatvan Ipari Park Kft.-t. Minden igényt kielégít a sportpark MAKLÁR Elsőként csak a sport­pályát álmodta meg Hanu­­szik Csaba, a község polgár­­mestere, ám végül egy olyan sportközpont jött létre a helyi általános iskola mellett, ahol a legkorszerűbb sporteszkö­zöket használhatják nap mint nap a diákok bármikor, ami­kor sportolni támad kedvük, így a területen BMX- és gör­deszkapálya, KRESZ-park épült, s a kert végében még egy kültéri oktatótér is található, ahol jó időben a diákoknak akár ének- vagy rajzórát is tarthatnak. Ám nem ez az egyetlen különle­gessége a központnak, talál­hatóak itt pingpong- és teqbal­­lasztalok, s még egy kisebb fit­­neszpark is, ahol igény szerint havonta egy alkalommal egy helyi edző segíti a sportolni vágyókat. Nem csak íjászpá­lya, sakkasztalok, futópálya és távolugró gödör található az udvaron, a tér megálmodói tankertnek alkalmas helyeket is alakítottak ki a diákok szá­mára, ahová maguk vethet­nek el különféle magvakat. Arra is ügyeltek, hogy spor­tolás közben senki se szom­jazzon: két ivókút is található a hatalmas udvarban. Az éj­jel-nappal nyitott sportköz­pontot kamerákkal őrzik. J. H.

Next