Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-21 / 271. szám
EGY PERCBEN Nyugdíjasok a világhálón HEVES MEGYI Az idősek elmagányosodására szeretne megoldást nyújtani a nemrég a vidéki településekre is kiterjesztett idősügyi infokommunikációs program, amely 2018 végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg. Megható, boldog percek FÜZESABONY ÉS KÖRZETE A szihalmi Kis Bocs Önkéntes Pontó Tündér Szolgálatán keresztül idén ismét hátrányos helyzetű gyermekeket lep meg. Galyasné Dósa Katalint, egyesületük elnökét az akció indulásának miértjéről kérdeztük. Számíthatnak egymásra VISONTA Nincs oka panaszra annak, aki a településen él, legalábbis ezt mondják az itt lakók. Visonta a Mátrai Erőműnek és a cégeknek köszönhetően a környékbeli helységek között az egyik legjelentősebb iparűzési adót tudhatja magáénak. Ám nem csak ezen múlik, hogy a község rendezett, folyamatosan szépül és egyre többen költöznek ide. ► 12 Zagyvaszántó előrébb lépett LABDARÚGÁSA megyei II. osztály Keleti csoportjában az Eger SE II, míg a Nyugati csoportban a Lőrinci várhatja a bajnoki tabella éléről a tavaszi folytatást. ► 14 Jó reggelt! Egy olasz divatcégnél nemrégiben új területre kalandoztak és luxustészát dobtak a piacra, méghozzá dizájner csomagolásban. A cég különféle minőségi olasz tésztát bújtatott menő tervezők által megálmodott köntösbe, egy csomag tésztát harmincezer forintért árulnak. Arra is figyeltek, nehogy túl mindennapivá váljon a szupertészta, mindössze ötezer csomagot gyártottak belőle. Nos, itt az ideje, hogy eldöntsük, ki mit kapjon karácsonyra, és ha netalán valamelyik ismerősünk ínyenc, vegyünk pár csomag olasz tésztát, csomagoljuk át valamilyen menő papírba, és ripsz-ropsz kész is a saját luxustészta-ajándékcsomagunk, ami garantáltan nagy meglepetést okoz majd. Süli K. Pályaválasztás előtt álló fiatalok lepték el a csarnokot Színes bemutatókkal csábítják a diákokat "EGER Gimnáziumok, szakiskolák és az építőipari szakma képviselői mutatkoztak be hétfőn, az Egerben megrendezett Pályaválasztási kiállításon és építőipari szakmai találkozón a Kemény Ferenc sportcsarnokban. Az eseményre több mint ezerötszáz pálya- és iskolaválasztás előtt álló fiatal látogatott el, akik megismerhették a megye középfokú képzési palettáját és munkaerőpiaci igényeit, valamint néhány szakmában ki is próbálhatták magukat. A Eeves Megyei Kormányhivatal és az Egri Szakképzési Centrum által szervezett rendezvényen idén kiemelt szerepet kapott az építőipari szereplők bemutatkozása, többek között burkolók, festők és ácsok ismertették szakmájuk szépségét. Sülik: A diákok akár ki is próbálhatták magukat néhány szakmában, ezzel is segítve a döntésüket . Fotó: Gál Gábor Elviheti a fóliasátrakat a nagy szél BOLDOG, CSÁNY Az október végi, szokatlanul szeles időjárás nagy károkat okozott a fóliasátras gazdaságokban. A veszteség mértéke területenként változó, a megrongált fóliasátrak 70-80 százaléka Bács-Kiskunban, Csongrádban és Békésben, valamint Pest megye déli részén található. De akadnak ilyenek szőkébb hazánkban is. ► 3 Öntözési stratégiát készítenek MAGYARORSZÁG Öntözésfejlesztési stratégia megalkotását tartja szükségesnek a kormány, mivel állami feladatnak tekinti az öntözéses gazdálkodás elterjesztésének, fejlesztésének, a vízkészletek védelmének és hasznosításának ügyét - mondta el a Világgazdaságnak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. ► 7 v Újragondolt étkeket tálaltak EGER Idén sem marad el az Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziumában a Szlovák Konyha Hete. A rendezvény megnyitója hétfőn délután volt az egri iskolában, ahol a köszöntőket és a diákok műsorát követően a szlovák vendégek tálaltak ínyenc, újragondolt tradicionális étkeket a meghívottaknak. ► 2 Különlegességek is készülnek a Kertben Fotó: Berán Dániel < Automata raktár épül Erdőtelken ERDŐTELEK Egyedi, automata alapanyag-tárolóval bővíti üzemét az SBS Kft. A 488 millió forint értékű beruházás alapkövét hétfőn tették le. A cég pályázatot is nyújtott be a beruházáshoz az Irinyi-terv keretében, de saját felelősségére még annak elbírálása előtt megkezdte az építkezést. Balogh László, az SBS Kft. ügyvezetője kifejtette, a 20 éves cég újabb lépéseket tesz az automatizálás felé, hiszen idén például hegesztőrobotokat vásároltak. A raktár kétezer négyzetméteres lesz. A vállalat ebben az évben 20 százalékos növekedésre számít. Az ügyvezető kitért a hazai munkaerőhiányra. A maguk részéről igyekeznek mindent megtenni azért, hogy munkatársaik szívesen járjanak be dolgozni és három tucat tanulót is képeznek. ► 2 Ünnepi fénybe öltözik a város EGER Fényesebb, szebb, csillogóbb adventre készülhetnek idén az egri lakosok, derült ki az Eger Advent rendezvénysorozatot ismertető sajtótájékoztatón hétfőn a megyeszékhelyen. Az eseményen elhangzott, bár a tavalyi látványvilág és attrakciók nagy része megmarad, a szervezők számos újdonsággal készülnek. Ilyen lesz például, hogy idén a városháza földszintjén található üvegteremből a gyermekek számára egy jégpalotát varázsolnak, a szintén gyermekek számára kialakított kis méretű műjégpálya pedig a Végvári vitézek terére költözik, mivel a Gárdonyi téren új attrakciók kapnak helyet. Az ünnep fő színe idén is a lila lesz, a város fáját pedig ezúttal egy andornaktályai lakos ajánlotta fel. ► 3 9 770865 910028 17271 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 4 6 Ma melegfront érkezik térségünkbe, eső, vagy akár havas eső is várható. A szél megélénkülhet, a hőmérséklet délután 2 és 12 fok között alakul. ► 13 dog névnapot Olivér nevű olvasóinknak!