Heves Megyei Hírlap, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-19 / 268. szám

HIRDETÉS Keresse mai Tévéadásban lépnek fel Az Egri Farkas Ferenc Zeneisko­la zenekara is bekerült a Fölszállott a páva élő műsorába. A csapat tagjai először táncoltak, majd később kezd­tek zenélni. Tanáruk, ifj. Gelencsér Já­nos ötlete volt, hogy álljanak össze zenekarrá. A Fölszállott a páva című népművészeti verseny idei megmé­rettetéseire hat és tizennégy év kö­zötti gyerekek jelentkezhettek az au­tentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez, vagy a hazai nemzetiségek helyi hagyomá­nyaihoz kötődő produkcióival. ► 6 Sertéstartás közmunkában BESENYŐTELEK, MEZŐTÁRKÁNY A me­zőgazdasági közmunkaprogram­ban népszerűnek számít a sertéste­nyésztés. Az utóbbi időkben azon­ban az afrikai sertéspestis veszé­lyezteti ezt a tevékenységet. An­nak jártunk utána, hogy miként védekeznek az ellen, hogy a fertő­zés átterjedjen a gondozott állatál­lományra. Besenyőtelken és Me­­zőtárkányban kerestünk választ e kérdésre. ► 4 Jó reggelt! M­indig érik az embert meg­lepetések. Például, amikor arról olvas, hogy késsel rabolt ki egy 12 éves fiú egy férfit Ráckevén. A rendőrségi közlésben nem a helyszín az érdekes, hanem a bűnelkövető életkora. Azt írja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy a fiú a Duna-parti Skaricza Máté sétányon megállította a sér­tettet, és késsel fenyegetőzve köve­telte értékeit. Miután a gyermekko­rú rabló megkapott egy gyűrűt, el­menekült a helyszínről. Próbálom felidézni, mivel voltam elfoglalva 12 évesen. Úgy rémlik, Winnetou-t olvastam, néztem a tévében a Ten­­kes kapitányát, és minden felnőtt­nek előre köszöntem. Más idők jár­tak akkoriban. S. S. www.heol.hu Idén is igen korán kezdődik az ünnepi készülődés Megérkezett már a Dobó térre a fenyő EGER Megérkezett a főtérre a város karácsonyfája! A karácsony lassan közeledik, felállították a Dobó téren a megyeszékhely fenyő­fáját, amelyet a Városgondozás Kft. szállított megszokott helyére hétfőn. A harmincéves, tizenkét méter magas, zöld duglászfenyő a Garai János utcában élt, a nyolc-tíz felajánlás közül ez bizonyult méltónak arra, hogy sokan megcsodálják. Sz. K. Fotó: Lénárt M. Válságban a méhészet Európában MÉHEK Válságban van az eu­rópai méhészet, az Európai Bizottságnak ezért meg kell vizsgálnia a méhcsaládok csökkenő számának oka­it, és javaslatot kell tennie a válság kezelésére - emelte ki Nagy István agrárminisz­ter az EUobserver brüsszeli hírportálon megjelent írásá­ban. Az európai méhpopulá­­ció haldoklik, és egyre több a kihalással fenyegetett be­porzó fajok száma. ► 7 Szigorúbb ellenőrzés a katásoknak ADÓZÁS A munkaerő-köl­csönzőknél van a legna­gyobb kupleráj, de a médiá­ban dolgozók sem lehetnek nyugodtak a kata tervezett változásai miatt - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkama­ra (MKIK) elnöke az Mfor.hu portálnak. Várhatóan a jövő év második felétől változik a hatások élete. ► 7 Megválasztásának 100. évfordulóján A nagy városszépítő emlékére koszorúztak GYÖNGYÖS Dr. Puky Árpád élete és munkássága példa arra, hogyan kell várost ve­zetni, és miként kell ember­nek maradni az embertelen­ségben - fogalmazott Hiesz György, az egykori polgár­­mester megválasztásának 100. évfordulójára rendezett emlékkonferencián. Az ese­ményen elhangzott, Gyön­gyös hajdani vezetője ro­mokból építette újjá a várost, nevéhez fűződik többek közt az ivóvízcsatorna kiépíté­se. Számos középületet ak­kor emeltek, a Mátra és a vi­dék idegenforgalmát felvirá­goztatták. A sokáig feledés­be merült és mellőzött veze­tő nevét ma már utca őrzi, szobrot kapott és a városhá­za falán lévő emléktábláját a dr. Puky Árpád Emlékbizott­ság elnöke, Németi László és a város polgármestere koszo­­rúzta meg. H. É. Méltón emlékezett meg a város az egykori polgármester érdemeiről Fotó: Czímer Tamás További képek és értékelés: HEOL.hu Marcali Tudjon meg többet Viktóriáról a 3. oldalon. i Francsics Viktória: Mégsem bodzázásból élt Sztojka Iván? BŰNÜGY Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett ke­rítés és kitartottság miatt őrizetbe vették, majd letar­tóztatták a Marian Cozma meggyilkolása miatt elítélt Sztojka Ivánt - tudta meg a 24.hu. A Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját 13 év börtönre ítélték, de tavaly nyáron jó magaviselete mi­att harmadolták a bünteté­sét, és 4 év 5 hónappal hama­rabb feltételesen kiengedték a börtönből. Nem sokáig kel­lett várni, hogy újra összeüt­közésbe kerüljön a törvén­­nyel. ► 8 A kormány nem tárgyalt kórházak bezárásáról BUDAPEST A kormány előtt nincs olyan előterjesztés, és nem is tárgyalt olyan do­kumentumot, amely „kór­házbezárásokról” szólt vol­na - közölte az Emberi Erő­források Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. A minisztérium arra re­agálva küldte el közlemé­nyét, hogy a Népszava hét­főn azt írta, az aktív ellá­tás megszüntetését, vala­mint további intézmény­összevonást javasol tu­catnyi helyen - köztük a hatvani Albert Schwei­tzer Kórház és a gyöngyö­si, Bugát Pálról elnevezett gyógyintézmény eseté­ben - a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórend­szer átalakításához készült kormányzati munkaanyag­ban. Ezt cáfolva azonban az Emmi azt írta közleményé­ben a Magyar Távirati Iro­dának hétfőn: a kormány előtt ilyen előterjesztés nem járt, a kormány ilyen előterjesztést nem tárgyalt. MTI 9 770865 910028 19268 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA12 HOLNAP 15 O* Ma reggelre helyenként a Dél-Dunántúlon, nagyobb területen északon és keleten képződhet sűrű köd, amely északkeleten csak lassan oszlik fel. ► 13 . Boldog névnapot Erzsébet és ■­ T 1 Liza nevű olvasóinknak!

Next